Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Őszi tippek a stressz ellen

Tartalomjegyzék

moloNem fogjátok elhinni, de nyáron jöttem rá, hogy nekem mi a legjobb a stressz ellen!

Érdekes módon én azon a kevés emberhez tartozom, akiket a nyár jobban kikészít, mint az összes többi évszak. Egyszerűen nem bírom elviselni a hőséget. Főleg, ha beáll a „lehűlés nélküli” időszak. Gyermek, illetve egyetemista koromban nyilván jobban vártam a nyarat, hiszen akkor volt a hosszú tanítási szünet. Jelenleg ugyanúgy kell dolgozni nyáron, mint máskor, és nagyon rövid az az időszak, amikor szabadságra mehetünk és mást csinálhatunk.

Úgy érzem, hogy már nyár elején ki vagyok merülve. A testem és lelkem kikapcsolódást igényel. A hőség hatására ezek a tünetek csak fokozódnak. Úgy érzem muszáj elviselhetőbbé tenni a nyarat!

Idén megjutalmaztam magam, és összeállítottam egy gyors „segélycsomagot” a Nahrin segítségével. Eleinte azért kezdtem használni, hogy visszanyerjem az erőm. De pár hét múlva csodálkozva vettem észre, hogy a kedvem nagyon jó, nyugodt vagyok, de emellett energikus, és sokkal jobban elviselem a hőséget. Tudomásul veszem a nehézségeket, de érzelmileg másképpen reagálok rájuk.

Az emberi szervezet stresszel válaszol a különféle fizikai, szellemi és érzelmi ingerekre. Némely inger hatására a teljesítőképessége nő, viszont, ha a feszültség túl sok ideig tart, vagy nagyon magasra emelkedik, akkor meg is betegedhet az ember. Ezért fontos, hogy mindenki tudja kezelni a stresszt. Nem kell küzdeni vele, hiszen ez csak jobban elveszi az energiát. Meg kell tanulni együtt élni vele. De mindenképpen muszáj elsajátítani a stresszkezelő módszereket.

kovekNyilvánvaló, hogy fontos a rendszeres mozgás, kikapcsolódás, a különböző meditációs technikák, a korszerű táplálkozás, de titokban mindenki szeretne nagyon egyszerű és nem túl időigényes módszert választani. Esetleg egy „csodapirula”, ha egyáltalán létezik ilyen. Néhány Nahrin termékkel sikerült elérnem nagyon jó eredményeket és szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat. Természetesen ez nemcsak a nyárra vonatkozik, hanem a többi évszakra is.

basicoElőször mindenképpen alapozással kell kezdenünk. És itt most természetesen a Basicora gondolok. Ami nemcsak lúgosít (a stressz erős túlsavasodást okoz), de az agyműködéshez is létfontosságú ásványi anyagokat tartalmaz (Ca, Mg, K).

A magnézium elősegíti az agysejtek normális működését. Nyugtató hatása közismert. Kiválasztása stressz hatására fokozódik. Ennek az ásványi anyagnak a hiánya izomfeszüléshez és görcshöz vezet.
A kalcium aktiválja az agysejtek normális működéséhez szükséges enzimeket. A szervezetnek szüksége van rá az idegek és izmok megfelelő működéséhez. Stressz hatására, a magnéziumhoz hasonlóan, ebből az ásványi anyagból is többre van szükség.
A vas fontos a vörösvérsejtekben folyó hemoglobinképzéshez. Ez szállítja az oxigént a szervezetben, segít leküzdeni a fáradtságot, és rendben tartani a légzést.
A cink szintje gyakran csökken a stressz hatására. A cinkre az immunrendszer működéséhez és így a fertőzések leküzdéséhez van szükség.
A réz szintén védi az immunrendszert. A szelén a sejtlégzésben vesz részt, erős szabadgyökfogó.

Stresszhelyzetben a szervezet rengeteg ásványi anyagot veszít, ezért ezek pótlásáról gondoskodni kell!

q10halolajMindenképpen javaslom a klasszikus párost, a Q10 és a Halolaj kapszulát.

Ezek a legfontosabb anyagokat juttatják a szervezetünkbe. A Q10 a testünk energiagyártója, intenzív mozgás, stresszhelyzet idején szervezetünk rengeteget veszít belőle, és ezt mindenképp pótolni kell. Ezen kívül a vörösboros Q10 kapszula C- és E-vitamint, vörös szőlőben lévő antioxidánsokat tartalmaz. A Halolaj kapszula gazdag omega-3 zsírsavforrás. Segítségével megelőzhetjük a szív-, érrendszer betegségének kialakulását, javíthatjuk az agyműködést. Ez a termék erős gyulladás gátló és immunrendszer erősítő. A benne lévő omega-3 zsírsavak erősítik az idegrendszert, segítik az agyi funkciókat minden korban! Ezzel a termékkel sokat tehetünk az élet meghosszabbításáért és minőségi javulásáért.


 

De a legfőbb stressz kezelőnek én az Eva kapszulát tartom, amit, egyébként a „legnőiesebb” Nahrin terméknek lehet nevezni, hiszen a hölgyeknek találták ki!

Az Eva kapszula fő hatásai:
- Csökkenti a pszichikai stresszt
- Lelkiállapotunkra nyugtatóan hat (antidepresszáns hatású)
- Segítséget jelent a kedélyhullámzások feloldásában
- Csökkenti a menopauza negatív hatásait
- Javítja az alvást
- Csökkenti a menstruáció előtti panaszokat
- Energiával tölti fel a szervezetet
- Gyulladáscsökkentő hatású
- Étvágyfokozó (azok számára, akik nagyon nagy stressz hatása miatt nem tudnak enni, pl. betegség vagy komoly baj esetén)

Nézzük, milyen gyógynövényeket tartalmaz ez a termék! 

orbancfuKözönséges orbáncfű (Hypericum perforatum)
A gyógynövények között ez az egyik legerősebb antidepresszáns hatású növény. Gyógyhatásai az ókori idők óta ismertek. Nemcsak fertőzés- és vírusellenes, illetve hegképző és hámosító tulajdonsága van, de a depresszióra is hat. Főleg az alvászavarral és közönnyel kísért idegkimerültség esetén.
Ez a szép aranyvirágú, 60cm magasságot is elérő, lágy szárú, évelő növény Európa legtöbb területén megtalálható. A virágos hajtásvéget hasznosítják, amelyet virágzáskor (júniustól-szeptemberig) gyűjtenek be, majd csokorban szárítják. A közönséges orbáncfű igen sok gyógykészítmény alapanyaga. Összetétele bonyolult. A kis mennyiségű illóolajon és flavonglikozidokon (pl. hiperozid, rutin, biapigenin, amentoflavon) kívül találunk benne a bibeszálak vörös színét adó floroglucin-származékokat (hiperforin) és hipericin-származékokat is (hipericin, pszeudohipericin).
Az utóbbi időkben több klinikai kísérletet is végeztek az orbáncfű gyógyító képességeinek egyértelmű igazolására. A vizsgálatok kimutatták, hogy az orbáncfűvel kezelteknek javult az önbizalmuk és nőtt az életkedvük. Antidepresszáns hatása fokozatosan fejlődik ki.
Az orbáncfű kivonat a benne lévő hatóanyagoknak köszönhetően:
- nyugtatóan hat az idegekre, antidepresszáns hatású,
- helyreállítja a hormonális és pszichikai egyensúlyt,
- feltölt energiával,
- javítja a kedélyállapotot,
- tisztítja a vért,
- aktiválja az anyagcserét, méregteleníti a sejteket,
- a menopauza negatív hatásai ellen hat,
- frissítő és görcsoldó.

Barátcserje (Agnus Castus)
A barátcserje termése illóolajat, diterpéneket, iridoid glikozidokat (aucibin, agnuzid), valamint flavonoidokat, alkaloidokat, növényi szteroidokat és zsírsavakat tartalmaz.
A Földközi-tenger térségéből származik és minden szubtrópusi éghajlatú területen megél. Fiatal ágai ibolyaszínű fürtökben végződnek. Elég sűrű és elágazó, akár a 3-5 méter magasságot is elérheti. Bogyótermését hasznosítják. A vörös és sárga színű, zsályára emlékeztető ízű, borsos aromájú termést érett állapotban, szeptember-októberben gyűjtik be és megszárítják.
Elsősorban hormonális hatása van, ennek köszönhetően:
- csökkenti a menstruáció előtti tüneteket,
- csökkenti a menstruáció alatti fájdalmakat,
- kedvező hatással van a szabálytalan ciklusra,
- csökkenti a menopauza kellemetlen mellékhatásait,
- növelheti a nők termékenységét,
- kedvező hatású a bőr állapotára.

sargamezoMaté tea (Ilex paraguaryensis)
A zöldes színű, kesernyés ízű Maté teát hosszú, szűrővel ellátott csövön át isszák. A maté kémiai összetétele bonyolult. Koffein tartalma miatt serkenti a központi idegrendszer működését, de a benne lévő cseranyagok, szaponinok és flavonoidok módosítják a koffein hatását. Lassan szívódik fel a szervezetben, hasonlóan a guaranához.
Dél-Amerikából származik (Brazília, Argentína, Paraguay). Ez a fa 4-10 méterre is megnő. Leveleit hasznosítják, melyeket kötegekben szárítanak, majd felaprítják. Dél-Amerikában termesztik, és népszerűbb, mint a tea vagy a kávé.

Összhatásai:
- Lassú, stimuláló hatású
- Gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és nyomelemekben
- Méregtelenít a benne lévő szaponinoknak köszönhetően
- Jó szabadgyök fogó
- Enyhe vérnyomáscsökkentő hatású
- Az izomműködésre pozitívan hat
- Serkenti a máj és az epe működését
- Csökkenti az éhségérzetet
- Enyhe öregedés elleni (anti-ageing) hatású

Az Eva kapszula jótékony hatását tovább fokozza a benne lévő jávai tea és édeskömény-kivonat.

Jávai tea-kivonat (Orthosiphonis)
Ideális megoldást jelent hólyag- és húgyúti gyulladásra
Segít a már létrejött vesekövek megszüntetésében
Pozitív hatást fejt a húgyutakra és a gátolja vesében lerakódó kis kövek kialakulását

Édeskömény-kivonat (Foeniculum vulgare)
Enyhe vízhajtó (diuretikus) hatású
Nyugtatja a gyomrot
Serkenti az emésztést
Csökkenti a belek irritációját
Az emésztési zavarokat (bélgázok, gyomortáji felfúvódás, böfögés) és az ezekkel járó fájdalmakat enyhíti
Csökkenti az altesti fájdalmakat
Fokozza a vérkeringést
Vértisztító (ideális köszvény és reuma kezelésére)
Megkönnyíti a bélrendszerből a salakanyagok eltávolítását

Kiknek ajánlatos szedni az Eva kapszulát?

  • Stressztől szenvedő nők!
  • 45 éven túli nők (menopauza)
  • Akik menstruáció előtti panaszokkal küzdenek
  • Akik kedélyállapotuk hullámzásától szenvednek
  • Akiknek szabálytalan a menstruációs ciklusuk
  • Akik rendszeresen hólyaggyulladástól szenvednek

Használata:
Naponta 2 kapszulát vegyünk be egy kevés vízzel.
Fontos, hogy a terméket rendszeresen fogyasszuk (ne csak időszakosan, kúraszerűen)! De úgy is használhatjuk, hogy akár egy féléves szünetet tarthatunk a kúra után (ez hangzott el a konferencián).
Én biztos, hogy folyamatosan fogom szedni ezt a kapszulát, mert úgy érzem, hogy megtaláltam az „igazit”. Mert egyrészt nyugtat, másrészt erőt ad.

vizKedves Életfások!
Én csak néhány tippet adtam Nektek a saját tapasztalataimról. Gondolom, hogy hasonló problémákkal néztek szembe Ti is. Hiszen általában stresszben élünk. Az imént felsorolt termékeknek nincsenek mellékhatásai. A természet gondoskodik rólunk egész évben. Akármikor el lehet kezdeni ezeket szedni, jobb nem várni, míg a tünetek súlyosbodnak.

Nagyon szép, energikus és nyugodt őszt kívánok Nektek!

Szeretettel
Dr. Dacko Natalja
EÜ Team