Kerti zsázsa krém a makulátlan fiatalos bőrért
- Írta: Dr. Dacko Natalja
- Kategória: Egészség
- Találatok: 9398
Sajnos a bőrünk minden más szervnél korábban elárulja a korunkat. Az évek során szárazabbá és vékonyabbá válik, rugalmassága csökken, valamint megjelennek az egyre feltűnőbb ráncok. De talán a legrettenetesebb, mikor előjönnek az első öregedési foltok. Bár ezek nem rosszindulatú változások, de mégis nagy pánikot tudnak okozni. Hiszen belül még fiatalnak érezzük magunkat, de az öregedés „bizonyítékai" már megérkeznek.
Ez a jelenség az 50 év feletti közép-európai bőrtípusú emberek 90%-át érinti. A világos barnától a fekete színig jelentkező foltok mérete az 1 mm-től a néhány cm-esig fordulhat elő. Az évek során ezek egyre sötétebbek lesznek.
A pigment foltok fiatal korban is jelentkezhetnek (melazma, kloazma). Ezek az arcon kialakuló nagy felületű barna vagy barnásszürke foltok, amelyek a melanin (pigment) megnövekedett szintézisének következménye. A termékeny korban lévő nők 90%-ánál előfordul. A melazma gyakran szimmetrikusan a homlokon, halántékon, az arcon, a felső ajkakon és az állon jelentkezik.
A melazma többnyire terhesség alatt vagy bizonyos antibébi tabletták szedésével, UV-besugárzás hatására (napozás, szolárium) esetleg gyógyszerek szedése miatt alakul ki. De gyakran nem derül ki, mi váltotta ki.
Előfordul, hogy úgy keletkezik melazma, hogy a terhesség lefolyása után, vagy a fogamzásgátló szedésének abbahagyásával kezelés nélkül nem tűnik el nyomtalanul.
A nők sokszor úgy próbálják eltüntetni ezeket a nem igazán szép foltokat (beleértve az öregedési foltokat is), hogy a bőr felső rétegét leradírozzák vagy sápasztják. Ezeket gyakran kozmetikázzák (bőrkorrektor, púder, alapozó). De az ilyen eljárások csak átmeneti segítséget jelentenek. A probléma gyökereit nem érintik.
De vajon mik okozzák ezeket a foltokat?
Az idős kori foltok képződését sok tényező elősegítheti, egyesek a fogamzásgátló hormonjait teszik felelőssé. Egyértelmű, hogy több folt jelentkezik, ha a bőr ki van téve a napfény UV-sugárzásának. Tehát a karon, kézfejen, dekoltázson, arcon, háton, vállon és a lábon jelentkezhet. Nap elleni védelem hiányában ezek száma tovább növekszik.
Öregedési foltok esetén a melanociták megnövekedett száma tapasztalható. A melanociták melanin pigmentet tartalmaznak és meghatározzák a bőr színét. A megsokszorozott melanin képződés hozza létre a napbarnított bőrszínt. Azonban összegyűlve a melanin barna foltokat okozhat. A melanocita aktiválást és a melanin képződést elősegíti az úgynevezett melanotropin (Alpha-MSH), az endothelin-1 (ET-1), valamint az őssejt-faktor melyeket az UV-sugárzás által besugárzott hámsejtek termelnek.
A melanin mellett az öregedési foltok egy másik „alkotó anyaga" az úgynevezett lipofuscin. A lipofuscin egy sárgásbarna pigment, mely elhalt bőrsejtekből, illetve öregedő bőr esetén élő sejtekből csapódik ki. Az UV sugarak és az oxigén hatására szabad gyökök keletkeznek, melyek közvetlenül károsítják a lipideket és a bőrsejtek proteinjét. Ennek következtében ezek egyesülnek más anyagcsere termékekkel lipofuscinná.
Az életkor előrehaladtával részaránya egyre nő, és sem leépíteni, sem eltávolítani nem lehet. Az öregedési foltok jelensége esetén a lipofuscin mikro zárványok formájában felhalmozódik a bőr hámsejtjeiben. Az UV-fény által létrehozott melaninnal együtt a lipofuiscin kellemetlen foltként ismerhető fel.
Tehát az öregedési foltokat a lipofuscin és a melanin fokozott termelődése okozza.
A pigmentek a bőr felszínén, vagy mélyebb rétegben is elhelyezkedhetnek. Minél mélyebben vannak, annál nehezebb tőlük megszabadulni.
A sejtek tisztítórendszere (proteaszóma) képes a sérült és az oxidálódott proteineket, lipideket lebontani, ezáltal a lipofuscin keletkezését megelőzni. De csak abban az esetben, ha a proteaszóma egészséges. Sajnos az életkor előrehaladtával a proteaszóma aktivitása csökken, illetve az UV-sugárzás képes befolyásolni a működését.
Ennek alapján az öregedési foltok csökkentése, illetve megelőzése nehéz feladatnak tűnik. De nagy örömünkre megérkezett Svájcból a segítség egy nagyon korrekt termék formájában.
A Kerti zsázsa gyógynövény krém főbb hatóanyagai
- Svájci kerti zsázsából és szójából készült kapszulázott, liposzómás vegyület
- Glycerin
- Panthenol
- Szűrőanyagok az UVA- és UVB-sugarak kiszűrésére (SPF 15)
A svájci kerti zsázsából és a szójából készült liposzómás kapszulázott vegyületre jellemző:
a) Az aktív anyag:
svájci kerti zsázsából készült bio-kivonat,
szójából kivont Genistein (izoflavon).
b) Szállító rendszer:
kettősrétegű liposzóma (lecitin gömb), ami beviszi az aktív anyagot a bőr mélyebb rétegeibe
A liposzóma segítségével az aktív hatóanyagok jobban elérhetővé válnak a bőr számára, gyorsabban beszívódnak a bőrbe, sőt a bőr el is raktározza. Ezáltal a hatóanyag több órán keresztül szabadul föl és folyamatosan aktív marad.
A kerti zsázsa semlegesíti a szabad gyököket, melyek a bőrsejtek lipideit és proteinjeit károsítják (oxidálják). A proteaszómák aktivitását fokozza. Ezáltal több protein tud képződni és a bőr regenerációja javul. Gátolja a lipofuscin képződést, mely többek között a barnás elszíneződésért is felelős. Csökkenti a melanociták aktivitását, melyek a melanint termelik úgy, hogy akadályozzák a már említett Alpha-MSH faktorok működésért.
A szójából kinyert genistein antioxidáns- és gyulladás gátló hatással bír. Serkenti a kollagén képződést. Továbbá gátolja a tirozinkiáz (olyan enzim, amelynek kulcsfontosságú szerepe van a melanin képzésben) keletkezését.
Összesítve: ez a két aktív alkotó elem rendkívül hatékony az öregedési foltok ellen!
A krém további három fő hatóanyaga:
Glycerin: intenzíven hidratál és védőgátat képez.
Panthenol: gyulladás gátló, regeneráló és sebgyógyulást elősegítő hatás.
Szűrőanyagok (SPF 15): védik a bőrt az UVA- és UVB-sugaraktól
ALKALMAZÁS
Reggelenként és esténként vigyük fel az érintett bőrfelületre. A Kerti zsázsa gyógynövény krémet különösen nagy foltok esetében használhatjuk az egész arc, a kezek és a test bekenésére, de használhatjuk csak a foltra is.
A krém napi ápolószerként is és kúraszerűen is alkalmazhatjuk. A bőrünk szükségleteinek megfelelően folytathatjuk a szokásos arc, test és kézápolást
Megjegyzés: Kézmosás után újra érdemes bekenni a kezünket a hatás elérése érdekében.
Használata főleg nőknek ajánlott, de 40 éves kor felett a nők és a férfiak egyaránt alkalmazhatják.
Kedves Életfások!
Itt a tavasz! Nincs idő késlekedni, vegyük kezünkbe a saját bőrünk fiatalítását!
Tisztelettel és szeretettel: Dr. Dacko Natalja