JUST DENTAL, A MINŐSÉGI FOGÁPOLÁS
- Kategória: Egészség
- Találatok: 6672
Napjainkban kiemelkedő jelentősége van fogaink egészségének, egyre jobban teret hódít itt is a prevenció fontossága. Felmerül azonban a kérdés, mikor is kezdjük el óvni fogaink egészségét?
Védőnőként azt javaslom, már a várandóság alatt tegyünk meg mindent a saját fogaink védelme mellett születendő gyermekünk fogai épségéért is, hiszen már a születés pillanatában ott várják, hogy a megfelelő időben előbújjanak.
A fogmosás megfelelő időtartama 2-3 perc. Fontos a rendszeresség, legalább naponta kétszer, lehetőség szerint háromszor mossunk fogat. Nem mindegy azonban az sem, hogyan mozgatjuk a fogkefét. Többféle megfelelő fogmosási technika létezik. Mindegyik technikára érvényes, hogy a fogkefét lazán tartsuk, inkább csak masszírozza a fogakat, ne dörzsölje, sikálja.
A fogak számos módon hatnak szervezetünkre, hiszen a vérkeringés révén a test különböző szervei állandó kölcsönhatásban vannak egymással. Így fogaink állapota is kihatással lehet egyéb szervünkre. Ez a felismerés a gyógyítás számos területén már elfogadottnak számít, mégis kevesen gondolnak arra, hogy a fogak, a fogágy, vagy akár az egész szájüreg problémái a szájtól messzebbre is kifejthetik hatásukat.
A „miért” és „hogyan” megismerése után fontos, hogy választ kapjunk a „mivel” kérdésre is.
Az üzletekben számos fogkrém áll a rendelkezésünkre, összetételükről laikusként azonban alig tudunk valamit. A Just cég sokunk régi vágyát teljesítette a JUST DENTAL fogápoló család bevezetésével, mely termékcsalád ismét csak egyet jelent a már jól megszokott minőséggel, és garanciát ad a hatékonyságra is.
A termékcsalád kifejlesztésekor figyelembe vették, hogy az egyéb kozmetikumok körében már általánosan elfogadott tény a nappali és éjszakai használatra kifejlesztett termékek használata, ám a fog és szájápolás terén erre kevésbé fordítottak figyelmet.
A nagyon dekoratív dobozban található a FOGÁPOLÓ GÉL bergamott mentával, citromfűvel. A korábbi 60 ml-es kiszerelése 90 ml-re változott, nálunk már ez a nagyobb kiszerelés található a dobozban!
A fogápoló gél a mikroszkópikus tisztító szemcséinek köszönhetően alaposan, mégis nagyon kíméletesen távolítja el az ételmaradékot, foglepedéket, megakadályozva a fogkő és a kellemetlen szájszag kialakulásáért felelős baktériumok elszaporodását. Megszűnteti a foglepedéket és megakadályozza annak újraképződését. Borsónyi mennyiség elegendő belőle, mert ahogy már megszokhattuk, a Just termékekkel megtanulunk spórolni, hiszen az ajánlott mennyiségnél többet felesleges használni.
A doboz másik tagja a FOGKRÉM nőszirom kivonattal, 60 ml-es kiszerelésben. Ez a készítmény összetételének köszönhetően az éjszakai órákban biztosít teljes körű védelmet fogaink számára. Mivel éjszaka az immunrendszerünk is pihen, ezért a baktériumok hatékonyabban tudják kifejteni káros hatásukat. A fogkrémben található fluor elraktározódik a fogzománcban, megkeményíti és a savakkal szemben ellenállóvá teszi, valamint védelmet ad a fogszuvasodással szemben is. Az echinacea kivonat hatóanyagai regenerálják és erősítik a fogínyt, védenek a gyulladásos folyamatoktól és segítenek a szájüregi betegségek kialakulásának megelőzésében.
Használjátok és bátran ajánljátok a Just Dental fogápoló családot, a csillogó és ápolt fogakért!
Szeretettel:
Szopkóné Tóth Andrea – védőnő
Delfin Csapat, Egészségügyi Team