Tavaszi méregtelenítés, feltöltés, megszépülés
- Kategória: Egészség
- Találatok: 23798
Tartalomjegyzék
Az áprilissal együtt megérkezett a legszebb tavaszi pillanat, a folyamatos virágzás. Ennek a virágzásnak mindenki örül. Vannak országok, ahol a tavaszt ünneppel fogadják. Japánban például ilyenkor a Cseresznyevirágzás ünnep zajlik. A nők felveszik a nemzeti ruháikat és maguk is virággá válnak. Igazság szerint mi, európai nők szívesen átvennénk ezt a szokást és körülvennénk magunkat virágokkal. De hiszen mi Életfások ebben részt veszünk egész évben, folyamatosan kapunk virágcsokrokat különböző termékek formájában. Lássuk melyek a Just-Nahrin legszebb virágai!
Kezdjük a méregtelenítéssel, hiszen tavasz van. Kevesen tudják, hogy az articsóka ugyanabba a növénytani családba tartozik, ahová a bogáncs, a margaréta és a napraforgó. Az articsókát már az ókorban is ismerték, a rómaiak az étkezésen kívül gyógynövényként is használták. A bogáncsra emlékeztető évelő növény őshazája feltehetően Délnyugat-Európa vagy Észak-Afrika. A növény 1,5- 2 méter magasra is megnő.
Gyökértörzse minden évben vastagodik, majd fokozatosan elfásodik. Az elágazó szárán találhatók az igen nagyméretű, dekoratív gömbölyű fészekvirágzatok, amelyek általában 8-12cm átmérőjűek. A növény ki nem nyílt virágzatkezdeményét hasznosítják étkezési célra.
Az articsóka évente kétszer terem, először márciustól májusig, majd októbertől decemberig lehet szüretelni. A korai fajták megvastagodott sziromvirágai ibolyakék színűek, a késeieké pedig zöldek. Az articsókavirágzat húsos, alapi részeinek (csésze- és sziromlevelei még nem kinyílt állapotban) hatóanyaga a cinarin, melynek - nagy mennyiségben fogyasztva - gyógyhatást tulajdonítanak.
Még bőséges articsóka fogyasztása mellett sem jut a szervezet egy kúrához elegendő cinarinhoz, ezért táplálék-kiegészítőket állítanak elő a levél besűrített, szárított kivonatából. De ennél lényegesen hatásosabb a folyékony kivonat, mivel sokkal több cinarint tartalmaz, mint a szárított. Így a mi Articsókánk egyedülálló étrendkiegészítő termék a piacon!
Azon kívül az Articsóka „csokrunk" nem egyfajta virágból áll, hanem sokkal tarkább, és hozzá tartoznak az alpesi gyógynövények, az édes kömény, a borsmenta és a pompás virágokkal rendelkező kondurangó és a sárga tárnics. Ezek összhatása tökéletes méregtelenítő! Méregteleníteni lehet az íróval is, nekem ez a kedvencem, hiszen vele jól is lakom. De, ha valakinek ez az ízvilág nem tetszik, vagy nem bírja a tejtermékeket, az fogyasszon gyümölcsízű Affiline-t.
Az Affiline számos értékes növényből áll. Két legfontosabb összetevője:
• Meggylé: antioxidánsokban gazdag termék, gyulladásgátló és fájdalomcsökkentő hatású, stimulálja a vesefunkciót és erősíti az immunrendszert.
• Fekete bodzalé (majdnem olyan finom, mint a bódító illatú bodzavirágok): vértisztító, méregtelenítő, vízhajtó, bőrszépítő (a szervezet salaktalanítása miatt). Ezen kívül tartalmaz:
• Réti legyező: vízhajtó, vértisztító.
• Tarack: vízhajtó, emésztésjavító (epetermelést stimuláló), koleszterincsökkentő.
• Oroszlánfog: emésztésjavító (többek között hasnyálmirigy funkciót stimuláló), vízhajtó (főleg a kötőszövetekből), vértisztító, vérkeringés javító, anyagcsere fokozó.
Ezt a „csokrot" tökéletessé teszi a hársfavirág. Ennek a kivonatnak köszönhetően az Affiline-nak nyugtató és feszültségoldó hatása is van. Ezt a gyönyörű és illatos virágot már régóta használják a népi medicinában. A virágzat polifenolokat (flavonoidokat: kvercetin, tilirozid), nyálkaanyagot (3%), valamint igen kis mennyiségű illóolajat (fő komponense: a farnezol) tartalmaz. Az illóolaj összetevői közül néhánynak kifejezetten nyugtató hatása van.
Összegezve: az Affiline javítja a közérzetet, méregteleníti a szervezetet, stimulálja a vesefunkciót, kihajtja a felesleges vizet a kötőszövetekből, megszünteti az ödémákat (főleg deréktól lefelé), javítja a szív-érrendszer működését, segíti a súlycsökkentést.
Javaslatom:
• egy evőkanálnyit összekeverünk egy pohár vízzel és
reggelenként fogyasszuk,
• vagy 3 evőkanálnyit összekeverünk másfél liter vízzel és
elfogyasztjuk a nap folyamán.
A terhesség ideje alatt nem tanácsos fogyasztani!