Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

LXXX. KONFERENCIA HÁZIASSZONYA VOLTAM

konhare„Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érzem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés…tavasz!”

Várnai Zseni Csodák csodája című versével nyitottam jubileumi konferenciánkat.

Színes, tavaszi csokorral, a születés a megújulás, a pozitív változás érzésével , az elmúlt 25 évre való emlékezés gondolatával és konkrét teendőkkel érkeztünk e szombati napra, amelynek üzenete is ezt tükrözte:

„A 25 ÉV FELEMEL ÉS KÖTELEZ!”

Szeretetteljes és hálás feladatot kaptam. Számomra a nap háziasszonyának lenni azt jelenti, hogy megteremteni a kapcsolatot az Előadók és a Hallgatóság között. Túl a napirendi pontokon: egy kicsit magamból is adni, olyan színesen, és sokoldalúan, amilyen maga az ÉLETFA PROGRAM.

Schmidt Ferenc Igazgató Úr prezentációjában így fogalmazott: „A NAHRIN Magyarországon 25 éves örökséggel rendelkezik. Az örökség fontos, ápolni kell. Büszkék vagyunk rá. Azonban a sikeres múlt kötelez is egyben minket, felelősséggel tartozunk az értékek továbbadásáért és bővítéséért…”

José-Manuel Garcia a Nahrin AG export vezetője, két új termék bemutatásával látogatott el hozzánk.  A hallgatóságot is bevonta prezentációjába, igazán figyelmes, eredeti ötletei gazdagították szakmai előadását.

Sport, torna, játék, Életfa(mód) Klub, eredményhirdetések, elismerések, referenciák, Életfa Nagykövetek, Gyermek klub , tombolák, kedvezményes vásárlás, és még sorolhatnám…

Hogy fért bele egy napba mind ez?

Elárulom: Nagyon gondos, precíz, szervezés, tervezés, és háttérmunka előzte meg e konferenciát. A Cég dolgozói és mi arra törekszünk minden alkalommal, hogy tartalommal és kellemes élményekkel töltsünk meg egy ilyen szombati napot. Szerintem sikerült!

Háziasszonyként köszönöm a felkérést,
Résztvevőként köszönöm a lehetőséget,
Szponzorként köszönöm a Tűzmadarak Csapatának aktív részvételét és támogatását!

Már csak egy jó tanács: Ha teheted, ne hagyd ki a következő Budapesti Konferenciát, amelynek időpontja: 2018.szeptember 15.

Sok szeretettel:

Rigó Éva
21 %-os Vezető Tanácsadó

 

TÖBB VOLT MINT EGY SPA

tvmes

Annyira izgultam szombaton, mert egy számunkra különleges közösséggel ismertettük meg az Életfa Programot, a JUST és NAHRIN termékeket.

Miért is volt különleges?

Hiszen minden találkozó különleges, de ezen a szombaton meghívást kaptunk egy előadás erejéig, a Bethesda Kórház soron következő EPI klubjába. Az EPI-KLUB évente kétszer kerül megrendezésre, azoknak a (már) felnőtteknek, akik korábban a kórház gondozásában voltak epilepsziás problémáik miatt. Általunk oly nagyon szeretett Dr. Neuwirth Magda főorvosnő hívott sok-sok évvel ezelőtt minket ebbe a közösségbe. Ezúton is köszönet a szervezőknek, akik a mai napig megrendezik ezt a színvonalas találkozót! Ilyenkor az ország több pontjáról gyűlnek össze a barátok, ismerősök.

Szilágyi Ildikó szponzorommal a közel 60 fős klubban, a szülőkkel osztottuk meg a tapasztalatainkat, biztattuk Őket a problémák kezelése mellett a prevencióra, megismertetve Őket számos JUST és NAHRIN termék „pozitív mellékhatásával”.

Bíztam benne, hogy meg tudom fogalmazni és át tudom adni azokat a tapasztalatokat, amit mi is megéltünk, és egy alternatívát tudok mutatni egy jobb állapot elérése érdekében. Hiszen minket egy dolog összeköt és ez a gyermekeink betegsége. Az Életfa Programban is fontos, hogy mások tapasztalatából tanuljunk, tudtam ez most is működni fog. A nap érdekessége volt, hogy egy Svájci Gospel kórus adott műsort a bemutatónk előtt, így a svájci kultúra kis darabja találkozott a nagyszerű svájci termékekkel.

Többek érdeklődését felkeltette az Életfa Program és  a termékek ezért gondolom, hogy a küldetésünknek eleget tettünk.

Még egyszer szeretnék köszönetet mondani az EPI-KLUB szervezőinek, és Szilágyi Ildikó szponzoromnak, aki Debrecenből csatalakozott hozzánk ezen a szép napon.

Mert:

„Úgy viszonozhatjuk legjobban a segítséget, ha azt valaki másnak adjuk tovább.”

Gary Chapman

Szeretettel:
Zsigmondné Judit

tvmes 1tvmes 2

AZ ÉLETFA ORSZÁGOS KONFERENCIA HÁZIASSZONYA VOLTAM

aeokhv

Az Életfa Program minden évben négy országos konferenciát szervez, ami termékbevezető nemzetközi konferencia, mivel a Just és Nahrin svájci gyár képviselői is megtisztelnek minket jelenlétükkel és termékelőadást is tartanak nekünk.

Több éve már a négy konferencia egyikének a cég felkérésére én vagyok a  háziasszonya. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy ezt a feladatot már sokadszor is betölthettem.

aeokhv 12018. február 17-én a Budapesti Konferenciánk jelmondata: „2018: pozitív változás, jobb életminőség” volt.
A felkérés után e jelmondat tükrében a cég vezetőivel lázas egyeztető telefonok sora követte egymást, majd a rendezvény reggelén még egy megbeszélést tartottunk és indult a több, mint 200 fős rendezvény Schmidt Ferenc Igazgató Úr nyitó előadásával, szakmai előadásokkal, referenciákkal, sikertörténetekkel, versenyeredmény hirdetésekkel és rengeteg tombolával.

aeokhv 2Érkezéskor a résztvevők üdvözlő vitamint kaptak, melyet most először gyermekeink kínáltak fel.

Ebédszünetben több Életfa virág szirom is kitárta kapuit érdeklődő vendégek felé. Nevezetesen a gyerekszirom, a mozgásszirom és a cég kiadványai is külön standon mutatkozott be a szálloda és rendezvényközpont aulájában.

Ilya Malikov Just export vezető a Hair Swiss SPA termékeit mutatta be nekünk: a Hajápoló és regeneráló sprayt, a Teafa sampont és a San’Activ sampont, amit meg is vásárolhattunk a rendezvény végén.
Ez a konferencia ilyen minőségben egy ütőképes  céges csapat nélkül nem jöhetne létre. Ezért a cég dolgozói Schmidt Ferenc Igazgató Úr vezetésével már hetekkel ezelőtt készülnek erre a nagy napra.

aeokhv 3A konferencia programjai alatt a gyermekeinket az Életfa Program Gyerek Klubja színes programokkal várja. A gyerekek most a Gyerek Team tagjaival kiránduláson vettek részt , a Hősök terével ismerkedtek, majd ebéd után gipsz maszkokat festettek és divatbemutatón mutatták be kedvenc otthonról hozott ruháikat.

Egy közös énekléssel és mesemondással zárult a 79. Életfa Konferenciánk.

Köszönöm a lehetőséget, hogy háziasszonyi munkámmal hozzájárulhattam e rendezvény minőségéhez!

Hegyi Gyöngyi
Életviteli Tanácsadó,
Természetgyógyász 70/4572712

Csupaszív Ünnepi Találkozó

cscstv

Egy új helyen, új csapat közreműködésével szerveztünk Csoporttalálkozót december 13-án. Balogh Andrásné Erzsike, Balogh András és a Csupaszív csapat tagjainak közreműködésével szervezkedtünk. A hajdúböszörményi Petőfi Ház gyönyörű nagyterme ideális helyszíne volt az ünnepi, de még is fontos szakmai anyagokat megismertető találkozónknak. A Csupaszívekhez az utóbbi időben kevesebb hír jutott el, így lelkesen készültünk, hogy néhány órában sok-sok érdekességet, aktuális információkat adjunk át a résztvevőknek.

Bemutattuk a Just és Nahrin több évtizedes fejlődését. Beszéltünk a decemberi hónap témájának fontosságáról, és arról, hogy mit is jelent nekünk az Életfa Program.

Megtudtuk, hogy miért fontosak a szakmai kapcsolatok a mi munkánkban, és megismertük a 8 éves Gyerek Klub történetét.

A karácsonyi ünnepek közeledtével a terembe ünnepi hangulatot varázsoltak a Csicsergő Csapat tagjai. A kóstolót az érkező vendégek készítették-hozták nagy szeretettel, amiket finom Ice teával öblíthettünk le.

Jó volt találkozni a régi ismerősökkel, megismerkedni újakkal! Nagyszerű érzés részesévé válni egy szeretetteljes, vidám csapatnak! Örülök, hogy kollégáimmal együtt én is Veletek lehettem!

Vargáné Marika

A további képekhez KATTINTSON IDE

 

42.TATAI ÉLETFA KONFERENCIA

42tkTata városában immár 42. alkalommal vette kezdetét 2017. október 14-én az egészség jegyében az Életfa Program helyi rendezvénye az Eötvös József Gimnázium dísztermében.

Rendezvényünk csodaszép őszi hangulatot megjelenítő dekorációval  varázsolta el látogatóinkat és vendégeinket.

Vendég előadónk volt a JNS Hungária Kft. részéről Varga Gyula hálózati vezető és Schmidt Judit, a cég Nahrin termékreferense és pénzügyi csoportvezetője.

Előadóink között szerepelt még Hegyi Zsolt ÉPETR projektvezető, Borsányi Éva étékesítési igazgató, Englohner Bernadett csapatvezető, Radovics Kinga csapatvezető, Lengyelné Anika csapatvezető, Tóth Andrea jógaoktató és védőnő.

Tóthné Cserhalmi Mariann minőségi levezetésével és Stanitz Mariann pástétomkészítő versenyével egy maradandó emléket adtak minden jelenlévő számára!

Gyerek Klubunk most is megnyitotta kapuit és terményekből őszi képeket és kukoricababákat készítettek Kecskésné Ildi vezetésével és Seper Dia segítségével.

Ezúton szeretném megköszönni, mint a Delfin csapat vezetője a sok segítséget minden vezetőmnek és csapattársamnak, aki munkájával hozzájárult e rendezvény minőségéhez!

Szeretettel:
Hegyi Gyöngyi
Delfin csapat vezetője 70/4572712
Természetgyógyász - Reflexológus

42tk 1

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok