HÁZIASSZONY VOLTAM: KULISSZATITKOK A 77. ÉLETFA KONFERENCIÁRÓL
- Írta: Szilágyi Ildikó
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 4469
Élmény volt minden perce!
Nagyon megtisztelő volt Schmidt Ferenc Igazgató Úr felkérése most is, mint a korábbi alkalmakkor.
Tudod, maga a felkészülés is öröm nekem.
Egy olyan folyamat, amelyen nyomot hagynak az aktuális történések, és persze, az az aktuális jelmondat, amit cégvezetőnk határoz meg alkalomról alkalomra.
Tudtad, hogy ezt a jelmondatot megkapja minden előadó, hogy így is össze tudjunk dolgozni, egy hullámhosszon tudjunk gondolkozni?
A 77. Életfa Konferencia jelmondata a következő volt: 20 év bizalom, minőség, természet és innováció Magyarországon: Ez a Just Hungária!
A találkozó előestéjén Debrecenből Miskolcra mentem, hogy reggel az ottani Csapatommal utazhassak együtt Budapestre, és majd a debreceniekkel térhessek haza.
Ezek a közös utazások semmivel nem pótolhatóak.
Rengeteget beszélgetünk, ismerkedünk, tanulunk egymástól, és megalapozzuk a Konferencia hangulatát...
A mostani oda út annyiban volt más, különleges, hogy egy igazán hiteles terméktapasztalatot produkáltam azzal, hogy a buszunk érkezésekor, térddel ráestem a mellettem levő ülés kemény szegélyére.
Nagyon megütöttem, fel is szakadt. A lényeg viszont a hatalmas ütés volt. Az egy dolog, hogy nagyon fájt, de meg is ijedtem, hogyan tudok majd a színpadra fel és le jönni, ill. milyen csúnya lesz a szép fehér ruhám alól kikandikáló belilult, megdagadt térdem... ha csak nem kezelem AZONNAL Boróka krémmel, ill. 31-es olajjal!
Csapattársaim még az előtt segítségemre siettek velük, mielőtt Solveig lányom elő tudta volna venni őket. Harisnyán keresztül nagy adag krémet vittem fel az ütés helyére, és egy pár perc múlva jöhetett a 31-es! És igen: most sem hagytak cserben!
Ez a kombináció már számtalan korábbi esetben is bizonyított már!
Semmi kék folt, semmi dagadás. egyszerűen csodálatos volt!
És bizony, a terméktapasztalatok résznél hitelesen oszthattam meg én is ezt a "rögtönzött" legaktuálisabbat.
A résztvevők felkonferálása az egyik feladat, amire előre felkészülök. Az előadások végén a "híd", az átvezetés, ott, az akkori benyomásaim alapján születik meg. Nagyon izgalmas, figyelmet és koncentrációt igényló feladat, nagyon élvezem , csak úgy mint a szünetekben a vendégsereggel való ismerkedést, beszélgetést.
Mindig biztonságot ad, hogy Szarka Laura közelében ülök, együtt figyeljük az idő tartását, az esetleges változtatás szükségességét, a soron következő előadók jelenlétét, szóval, a Konferencia teljes működését.
Tudod, az a jó, ha ezeket Te nem is veszed észre, kedves olvasó. Csak azt érzékeled, hogy minden gördülékenyen, és pontosan történik..
S, hogy ez így lehessen, a háttérben kora reggeltől sok céges dolgozó, és vezető munkálkodott ezúttal is. Álljon itt azoknak a neve, akik munkájukkal hozzájárultak a Konferencia sikeréhez:
Draskóczi Szilvia, Draskócziné Csák Szilvia, Gálné Tóth Anita, Germus Bertalan, Hajdu Viktor, Nagyházi Mária, Nagyné Takács Laura, Schmidt Judit, Szabó Attiláné, Szabó Tamás, Szarka Laura, Tőczik Zsolt, Varga Gyula, Varga Lászlóné.
Köszönet Nekik!
A változatos, élvezetes program, az új termékek bevezetése, a terméktapasztalatok, a mozgás, a tartalmas szórakoztató elemek,a gyerekek, a versenyek eredményeinek kihirdetése mindig szerves részei a találkozóknak.
Bizony,nem kis feladatot jelentett Háziasszonyként helytállnom, miután jutalmazottként szólítottak színpadra, hogy más elismerés mellett 8. alkalommal átvehessem a Legjobb Szponzor címet. Nagyon boldog voltam!
Öröm, amikor a kimagasló eredményeket elért életfásoknak tapsolhatunk, hiszen valamennyien tudjuk, milyen munka öl testet egy-egy elismerésben!
Ezen a Konferencián is sok díj, kitüntetés, minősítő eredmény talált gazdára.
Szép napunk volt.
Keretét a napindító, immár Himnuszunkká vált Életfa dal, és a nap végén a Záródal közös eléneklése adta. Ez egyik védjegyünk, szép, éneklős nyitás, szép éneklős zárás.
Hamarosan, november 18-án ismét Konferenciát ülünk Budapesten!
Ezúttal új Nahrin terméknek örülhetünk a sok más meglepetés mellett.
Szeretettel várunk Téged, barátaidat, ismerőseidet, hozd magaddal őket, hogy ők is átélhessenek egy felejthetetlen, együtt töltött minőségi napot!
A november 18-i viszontlátás reményében kívánok ragyogó év végi forgalmat, sok mosolyt, örömöt!
Szeretettel:
Szilágyi Ildikó
A Napsugár Csapat Vezetője
Legjobb Szponzor
209519908