XXVI. Hajdúböszörményi Igazgatósági Konferencia
- Írta: Balogh András
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 5267
A XXVI. Hajdúböszörményi Igazgatósági Konferencia csodálatos őszi időben, szép helyszínen, kiválóan felkészült előadók, fantasztikus jó emberek társaságában telt.
Erzsikével miért szerveztük rendeztük meg a XXVI. Igazgatósági Konferenciát?
Azért hogy tanuljunk, tegyünk többet Magyarország egészségéért, és tanítsunk!
Három „T” betűs célunk meghozta az eredményét. Boldog volt a Hajdúböszörményi Csupaszív csapat egésznap.
Miért?
Mert Baloghné Erzsike a konferencia háziasszonya már a rendezvény megnyitásával segített megteremteni a pozitív érzéseket.
Mert 2 Életfás kislányunk – akik neveztek a „SZÉP BESZÉD - verset mondok” szavalóversenyre – nagyszerű előadással kedveskedtek konferenciánk résztvevőinek.
Mert dr. Molnár Ildikó - Egészségtudatosság: fél egészség című előadásával - minden hallgatót hasznos tanácsokkal látott el.
Mert 3 Munkatársunk - Tóthné Borza Ildikó, Baracsiné Lakatos Margit, Vilmányi Pál -, akik megnyerték a Nahrin Öttusa versenyt háromszor 8 percben profin mutatták be, hogy büszkék lehetünk a Nahrin gyárra, termékeire, az Életfa Programra, Schmidt Ferenc Igazgató Úrra és az Életfa Egészségőrző csapatra.
Mert Rigó Évike felkeltette az érdeklődést a minőségi termék fogyasztására és a munkavégzésre.
Mert Rácz Lászlóné felkeltette az érdeklődést a hajápolásra azoknak, akik nem voltak a LXI. Életfa Konferencián!
Mert Jónási Elvira a parapszichológia szemszögéből világított rá arra, hogy miért lehet beteg 7 éves koráig egy gyerek?
Mert Karsainé Marika, Sztányi Antalné, Balla Julcsi megosztották velünk terméktapasztalatukat.
Mert elismeréseket, oklevelet adtunk át az elmúlt 6 hónapban sikereket elért munkatársainknak, vásárlóinknak!
Mert inspirálhattam, ösztönözhettem a vezetőimet azzal, hogy én miért kezdtem el csinálni, amit csinálok!
Mert Erzsike beharangozta a novemberi LXII. Nahrin Életfa Konferenciát.
Nagyon szépen köszönjük a segítségeteket! Ígérjük, mindent megteszünk azért, hogy érezd: köztünk a helyed!
Végtelen szeretettel:
Baloghné Erzsike és András
További képek a Konferenciáról: