Egy tavaszi fáradtságtól mentes szép nap - sok örömmel és pozitív gondolatokkal
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 6459
XXV. Hajdúböszörményi Igazgatósági Konferencia
2013. március 23-án került sor Hajdúböszörményben az impozáns Petőfi Házban Balogh András és Balogh Andrásné Erzsike értékesítési igazgatók oldalági csoportjának XXV. Igazgatósági Életfa Konferenciájának megtartására.
A naptár szerint már tavasz van - bár a kinti időjárás mást mutat – így igen szép számmal, közel 60 fővel jelentünk meg ezen a mai boldog, vidám hangulatú napon. Meghívóink András és Erzsike szívélyesen és nagy-nagy szeretettel fogadott és köszöntött minden résztvevőt, teljes áru vásárlót, regisztrált törzsvásárlót, hálózatépítőt.
Valamint megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte: Borsiné Dr. Barla Erzsébet főorvos asszonyt és férjét Borsi Tivadart, Jónási Elvíra parapszichológust, Rácz Lászlóné értékesítési igazgatót, Rigó Éva és Herczku Jánosné vezető tanácsadókat, Karcza Sándorné tanácsadót és az oldalági csoport valamennyi tagját.
A mai nap háziasszonya Balogh Andrásné Erzsike volt, aki felkért minket az ÉLETFA HIMNUSZ közös eléneklésére. Ezt a csodálatos dalt az Életfa Program csapatának kitartó és sok munkája tette himnusszá.
Kovács Gáborné csapattársunk meglepetéssel – két csodálatos verssel - készült, melyet óriási örömmel fogadtunk. Elmondta, hogy nagyon sok mindent kapott már a Just – Nahrintól, Andráséktól és a csapattól. Kapni nagyon jó, de adni még jobb. Tedd az egész életedet ajándékká és az egész életed ajándék lesz. Csodálatos gondolatok voltak.
Balogh Andrásné Erzsike – Kelet-Magyarország értékesítési igazgatója, életviteli tanácsadó - vette át a szót és köszöntötte azokat, akik most voltak itt először. Elmondta, hogy fogadjuk be mind azt a jót, amit ma átadnak Nekünk és szívünkben legyen öröm és boldogság.
Az elismerések pillanatai következtek: „Akikre büszkék vagyunk”. A START képzés okleveleit, elismeréseit vehettük át, együtt tapsoltunk a 100 pontos Elit Klub tagjainak, Hálózatépítők tagjainak, valamint a 3%-os szintet elért munkatársak sikereinek.
Ezt követően nagyon hasznos terméktapasztalatokat osztottunk meg egymással, jegyzeteltünk is szorgalmasan. Ezek az információk azok, amit a mindennapi életünkben tudunk hasznosítani. Nagyon fontos, hogy minőségi készítmények nélkül nem tudunk minőségi életet élni. Elhangzott az is, hogy ezek a referenciák már beváltak, ezért ezzel tudunk egymásnak a legtöbbet segíteni. Nem a csodát kell várni, hanem használni és fogyasztani kell rendszeresen ezeket a prémium minőségű Just – Nahrin készítményeket.
Sokan nem tudtak részt venni a 2013. február 16-i JUST Újrabevezetési Életfa Konferencián, ezért Nagyné Bánffy Erzsikétől – a havasi gyopár csapat tanácsadójától – igen értékes előadás hallgathattunk meg a JUST Anticellulit családról. Nagyon hitelesen számolt be az alábbi négy termékről: Anticellulit Testradír – a sejtmegújulásért, Anticellulit Testformáló Gél – a feszes és sima sziluettért, Anticellulit Éjszakai Krém – az alvás alatt is javítja a testkontúrt, valamint az Anticellulit Ápoló és Feszesítő Krém – a gyönyörű dekoltázsért. Elmondta, hogy kiknek ajánljuk, miért is van szükségünk erre a négy termékre, hogyan lehet küzdeni a cellulit (narancsbőr) ellen és megosztotta Velünk ezeknek a termékeknek a használatát. Majd a már termékeket használók boldogan megosztották Velünk referenciáikat, tapasztalataikat.
Ezt követően Baracsiné Lakatos Margit sikertörténetét hallgattuk meg. Köszönetét fejezte ki szponzorainak, akik nagyban segítik a munkáját. Elmondta, hogyan került kapcsolatba az Életfa Programmal, az egész családja fogyasztotta a vitaminokat, ezért meg akarta tudni, hogy milyenek ezek a termékek, meg akarta ismerni a céget. Elvégezte az EPA-t és a START képzésen is részt vett. Valamint elmondta, hogy a Kulcsember képzésen Tonk Emil gondolatai nagyon lenyűgözték.
És eljött a várva várt tombolasorsolás ideje. Ezen a napon Fortuna nagyon sokunkra rámosolygott. Csodálatos és hasznos ajándékokban - Just és Nahrin termékekben - részesültünk, melyeket nagyon szépen köszönünk.
A nagyon egészséges és finom ebéd előtt Jónási Elvíra parapszichológus tornáztatott meg minket. Köszönjük mindkettőt.
A délutánt Borsi Tivadar nyitotta meg, aki a honismereti program keretében a Dél-Alföldön Csongrád megyében lévő Tiszától nyugatra fekvő Ópusztaszerre szervezi a nyári kirándulást 2013. augusztus 10-re. Nagyon értékes előadást hallottunk Tőle. Bemutatta Ópusztaszer történelmét „ a honfoglalók itt ejtették szerét az ország dolgainak”(Anonymus), azaz itt volt az első országgyűlés. Nagy érdeklődéssel hallgattuk, hogy ki volt Feszty Árpád, aki 1891-ben az özönvízről tervezett körképet festeni, de végül a magyarok bejöveteléről kellett körképet festenie, ezért a Vereckei hágóhoz utazott el a téma miatt. A rotunda (kör alakú építmény) építése - melyben a Feszty körkép látható – többször abbamaradt, majd 1995-től újból folytatták. A körkép érdekessége, hogy Árpád Vezér arcképébe festette magát Feszty Árpád.
Ezt követően háziasszonyunk, Jónási Elvíra parapszichológust kérte fel a „Hogyan győzzük le a tavaszi fáradságot? Című előadásának megtartására. Elvíra kihangsúlyozta, hogy nagyon fontos, minden a fejben dől el. Ha aktívan végezzük a hétköznapjainkat (munka, táplálkozás, mozgás), valamint használjuk és fogyasztjuk a Just – Nahrin termékeket, akkor a tavaszi fáradság elkerül minket. Fontos az akarat, az erő és az ego. Nem szabad, hogy a kényszer győzzön. Menjünk ki a napra. Sétáljunk és tornázzunk a levegőn, a napsütésben. Ne higgyünk a nap mint nap ránk zúduló reklámoknak, hanem az itt hallottakat fogadjuk meg, mert ez az igazi tudás, az érték. Elvíra az alábbi tavaszváró termékeket ajánlotta a jelenlévőknek. Belső megújulásra: fekete áfonya vitamin, echinacina, basico, barackíró és az articsóka. Míg külsőleg: Eucasol spray, Kakukkfű krém, 31-es olaj, Borókakrém. Tehát készítsük fel a testünket arra, hogy jön a tavasz.
Az idő gyorsan repült ilyen jó előadásokat hallgatva. De nagyon vártuk már Rigó Éva hajdúszoboszlói vezető tanácsadó előadást is. Évike a „Hozzáállás, avagy milyen a jó attitűd a hálózatépítésben?” gondolatait osztotta meg Velünk. Elmondta, hogy minden helyzet arra való, hogy a JAVAT szolgálja. A hozzáállás az egy olyan kapcsoló, amely mindent elindít. A hozzáállásunk, a gondolkodásmódunkból fakad és azt tükrözi, hogyan fogadjuk el a dolgokat. A hozzáállás belülről gyökerezik, de kívül érlel gyümölcsöt. Nem az a fontos, hogy mit mondasz, hanem az hogyan mondod és mit és milyen módon cselekszel. Bizalom kell. Soha nem a körülmények, hanem a hozzáállás teszi elégedetté és boldoggá az embert. „A hálózatépítés az életről szól….” . Évike részletesen ismertette „Milyen a jó hozzáállás?” önmagadhoz, a céghez, a termékekhez, a vezetőkhöz, a munkatársakhoz, a munkához, a vevőkhöz, a tanuláshoz, az eszközökhöz, a problémákhoz, a sikerhez és a változásokhoz. Évike elmondta, hogy soha ne legyen olyan terület, amelyhez a hozzáállásunk az átlagosnál gyengébb. Évike előadása szívből jövő volt és azt hiszem mindenki számára üzenet értékű.
Pár perc szünet után Herczku Jánosné Editke vezető tanácsadó következett. A nagyon hiteles előadásából kiderül, hogy a jó üzletet nem elég építeni, hanem folyamatosan sokat kell tanulni. Beszámolt arról, hogyan kell az új munkatársakat elindítani, hogyan kell az eladást működtetni, beszélt az önfejlesztésről és a kapcsolattartás fontosságáról. Meg tudhattuk mit kell tenni a munkatársnak: termékhasználat, képzéseken való részvétel, értékesítés, teljes árú vásárlók megtalálása, minőségi regisztráltatás és új munkatárs megtalálása. Valamint a találkozókon való részvétel, kapcsolattartás, követés és a legvégén a siker, az eredmény. Editke záró gondolata az volt „A jó pap is holtig tanul, hát tanuljunk mi is.” És ez így igaz.
Ezt követően Balogh Andrásné Erzsike vette át a szót. Elmondta, hogy 2013. április 20-án Budapesten Nahrin Életfa Konferencia lesz, melyre mindenki szeretettel várnak. A konferencia minden perce érdekes lesz, két termék a Basico és az Echinacina új formában való bevezetésére kerül sor. Weisz Péter, a Nahrin AG exportvezetője jön el hozzánk.
A nap végén óriási szeretettel fogadtuk mindanyiunk szponzorát, Balogh Andrást.
András „A TE aktivitásod segít, hogy eljussunk 1 millió családhoz” címmel tartott fantasztikus előadást. Elmondta, hogy győzni fogunk, melyhez az akarat és a hit nagyon fontos. A sikerhez hozzátartozik az aktivitás, a kommunikáció, az információáramlás. Az Életfa Programban valódi értéket kapunk és adunk tovább. Több emberhez tudjuk eljuttatni az információt, prevenciót. Mutassuk meg milyen az értékrendünk (külső, belső egészség, család), milyen jövőképünk van, milyen céljaink és tervünk. Valamint beszélt arról, miben fogunk fejlődni – aktivitás növekszik, belépők száma növekszik és magas lesz a vásárlói aktivitás is.
András tiszta szívből köszönetét fejezte ki az előadóknak és a munkatársaknak, valamint a résztvevőknek, hogy a mai napon megjelentek és munkájukkal segítették a konferencia létrejöttét és sikerét. Erzsike pedig megköszönte Mindenkinek az egész napos kitartó figyelmét és Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívántak Mindenkinek.
Számomra fantasztikus élmény volt ez a mai nap. Nagyon jó érzés volt ilyen sok Életfás vidám, boldog ember között lenni, akik egytől egyig egyformán, pozitívan gondolkodnak a saját, illetve a családjuk és barátaik, ismerőseik egészségével kapcsolatban és a prevenciót helyezik előtérbe. Olyan kiváló előadásokat hallgattunk meg, hogy észrevétlenül eltelt a nap, melyet búcsúzóul az Életfa ZÁRÓDAL eléneklésével fejeztünk be és elköszöntünk egymástól a viszontlátás reményében.
Kedves Erzsike és András! Köszönjük Nektek ezt a csodálatos napot és azt a sok fáradozást, munkát, amit tettetek a nap sikeréért és értünk.
Szeretettel: Nagy Attiláné 3%–os munkatárs Balogh András és Baloghné Erzsike csapatából