Az érték értéket teremt
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 6346
Nagy Attiláné vagyok Hajdúböszörményből, 2012. november 15-én regisztráltam az Életfa Programba Balogh András és Balogh Andrásné Erzsike értékesítési igazgatók révén. Az általuk szervezett egészségmegőrző tornán kerültünk kapcsolatba egymással, ahol nagyon sokat beszélgettünk ezekről a csodálatos Just – Nahrin termékekről.
Balogh András még decemberben bemutatta a „Vitalfit Alakprogramot”, Erzsikétől pedig egy kedves, szívélyes meghívást kaptam egy csapattalálkozóra, melyet nagy-nagy örömmel el is fogadtam.
Így jöttem el 2013. január 12-én Hajdúböszörménybe a Petőfi Házban megtartott ÉLETFA Csapattalálkozóra, melyre elhívtam nővéremet és kolleganőmet is.
Bár odakint a mínuszok röpködtek, ennek ellenére mégis szép számmal, közel 130 fővel jelentünk meg Balogh András és kedves felesége, Erzsike meghívására a csapattalálkozóra – Mi Életfások -, hogy ezen a szép napon együtt, egy családként gondolkodhassunk egészségünk megőrzése érdekében, kiváló előadókat hallgatva.
Baloghné Erzsike és András - kiváló házigazda módjára - nagy szeretettel fogadta a megjelent résztvevőket. Erzsike szép napot kívánt Nekünk és megkérte a résztvevőket, hogy énekeljük el együtt az ÉLETFA HIMNUSZT, mely dalt a csapat kitartó munkája tett himnusszá.
A nap háziasszonya szerepet az édesanyja nyomdokaiban járó bájos, kedves Karasszon Eszter töltötte be, aki Vörösmarty Mihály szavaival üdvözölte a megjelenteket, és kívánt sikeres 2013-as évet mindenkinek.
Tisztelettel köszöntötte: dr Harsányi Edit, Borsiné dr. Barla Erzsébet, Borsi Tivadar, Szilágyi Ildikó megjelenteket, valamint Baloghné Erzsikét és Andrást, Jónás Elvirát. És természetesen köszöntötte Schmidt Ferenc Igazgató Urat is, aki megtisztelt minket jelenlétével, melyet ezúton köszönünk neki!
Első előadóként a sziporkázó dr. Harsányi Edit értékesítési igazgató „22 nappal a világvége után” című előadását hallgathattuk meg. A Doktornő előadása üzenetértékű volt, melyet mi felszabadultan hallgattunk és szorgalmasan jegyzeteltünk. Beszélt arról, hogy „mennyi hitelvesztés, mennyi hazugság kell még ahhoz, hogy rájöjjünk, hova helyezzük a figyelmünket, milyen irányba menjünk, egészségesebben éljünk, kihez forduljunk, ha baj van.” Felhívta figyelmünket az életmódváltásra, egyben szemléletmód váltásra is. Később beszélt a prémium minőségű Just-Nahrin termékekről – a dobogósokról: Articsóka, fekete áfonya, Echinacina, 31-es gyógynövényolaj, Eucasol spray, Teafa olaj, és melyek hamarosan dobogósak lesznek. Nagyon fontos, hogy életünket milyen minőségben éljük le, ezért fogyasszuk bátran ezeket a csodálatos termékeket.
Második előadónk Schmidt Ferenc Igazgató Úr volt. Előadásának címe: A TE aktivitásod gondozza az Életfát. Igazgató Úrtól átfogó képet kaptunk arról, hogy mindenkinek van lehetőség az Életfa minden eleméhez, szirmához más-más értéket hozzátenni. Ezt az értéket magunkban is tarthatjuk, de még jobb, ha átadjuk másoknak, mert az érték ÉRTÉKET teremt.
Igazgató Úr szavaiból kiderült, hogy az életfa program működéséhez a Mi aktivitásunkra van szükség. Legyen célunk, hozzuk ki magunkból a legjobbat. A lehetőséget, szabadságot az életfa program keretén belül megkapjuk. De az a legfontosabb, hogy tudjuk, miben szeretnénk előrébb lépni. A cél az, hogy az életfa program generációról generációra szálljon, tisztán és őszintén gondolkodjunk, az értéket képviselve hitelesek maradjunk.
Igazgató Úr előadásban kihangsúlyozta, hogy svájci Just minőségű és svájci Nahrin minőségű termékeket csakis Mi tudunk forgalmazni, magyar Életfa Program minőséggel.
Tájékoztatta a résztvevőket, hogy 2013-as év az aktivitás éve, melyben az értékteremtés nagyon fontos lesz, a Nahrin Hungária 20 éves jubileumát ünnepeljük idén, valamint a Just termék újrabevezetése fog történni. Záró gondolataiban arra kért minket, „Találjuk meg az életünk értelmét és az mindig fejlődjön.” Nagyon jó felemelkedést kívánt a jelenlévők számára a 2013-as évben.
Ezt követően Tóthné Borza Ildikó sikertörténetét hallgathattuk meg, aki tavaly decemberben kimagasló eredményt ért el (484 pont). Megköszönte vezetőinek, munkatársainak, csapattagjainak, hogy elhitték azt, amit Ő kisugároz, és amit gondol tovább tudta adni Nekik.
Az idő észrevétlenül repült és mi szárnyaltunk tovább. Dr. Varga Judit, Nagyné Bánfi Erzsébet, Feketéné Csobán Ildikó és Borsi Tivadar személyében fantasztikus terméktapasztalatokkal gazdagodtunk.
Ebéd előtt Jónás Elvira parapszichológus invitált minket tornára, ezzel is tisztelegtünk a paraolimpikonoknak. (Bevallom őszintén: jólesett a mozgás.)
Délután Borsiné Dr. Barla Erzsébet főorvos asszony „Hitek és tévhitek a természetes gyógymódokról” címmel tartott előadást. Beszámolójában felhívta a figyelmünket arra, hogy a gyógykészítmények szedése előtt gondolkozzunk el, miért akarjuk használni azt, illetve gyógyszerrel szedhető-e. Milyen készítményt alkalmazzunk? Nagy tapasztalatú cég legyen mögötte, nagy tisztaságú és ellenőrzött termék legyen, a hatásokat és mellékhatásokat ismerjük, egyszerűen legyen alkalmazható, elérhető orvosi háttér legyen mögötte. Mindezt megkapjuk a JNS Hungária Kft-től az Életfa Program keretén belül. Majd részletesen beszámolt a különböző termékek jótékony hatásairól illetve mellékhatásairól is. Mi pedig ismét szorgalmasan jegyzeteltünk.
Ezt követően háziasszonyunk Szilágyi Ildikó vezető tanácsadót kérte fel a „Hogyan közelítsük meg az új embereket”című előadásának megtartására. Ildikó kisugárzásával teljesen lenyűgözött mindenkit. Gyakorlatias példákkal segített nekünk. Átadta tapasztalatait és tudását. Részletesen beszámolt arról, hogy mi a kompetenciánk, ha regisztrált törzsvásárlók vagyunk, mi a kompetenciánk, felelősségünk értékesítőként illetve rendszerépítőként. Kihangsúlyozta példákkal alátámasztva, hogy az Életfa Programban mindent megkapunk, amire szükségünk van az életben.
Majd Balogh András vette át a szót, akit mindenki nagy szeretettel fogadott. Köszönetét fejezte ki a munkatársaknak, az előadóknak és Igazgató Úrnak, valamint a résztvevőknek hogy megjelentek és munkájukkal segítették a mai csapattalálkozó létrejöttét és sikerét. Beszámolt arról, hogy 2012-ben miben volt jó a csapata, milyen sikereket értek el. András előadásába bevonta a részvevőket is, mi pedig a fantasztikus sikereket, eredményeket hallva folyamatosan tapsoltunk. András és Erzsike önzetlen felajánlása Vargáné Szabó Róza és gyermekei felé, azt hiszem valamennyiünk szemébe könnycseppet csalt. Közvetlen vezetőiknek, csapattársaiknak, kimagasló eredményt elérő munkatársaiknak hálájuk és köszönetük jeléül oklevelet és ajándékot adtak át. Ezt követően a 2013-as év fő feladatairól számolt be András.
A nap végén is tele energiával, szeretettel Balogh Andrásné Erzsike örömét fejezte ki, hogy mindenki vidám és mosolyog, majd a Start képzés elismeréseit, okleveleit adta át. Majd meghívott mindenkit az 59. Életfa Konferenciára, Budapestre a CEU központba 2013. február 16-ra.
Végezetül megköszönte mindenkinek az egész éves munkáját. Sok sikert és boldog új évet kívánt mindenkinek.
Búcsúzóul elénekeltük együtt az Életfa Záródalt, és elköszöntünk egymástól a viszontlátás reményében.
A mai napon kétszer is volt tombolasorsolás, ahol a szerencsések csodálatos ajándékokban részesültek (köztük a nővérem is). Köszönjük szépen!
De úgy gondolom, nemcsak Ők a nyertesek, hanem Mindenki, aki ezen a sikeres, fantasztikus hangulatú napon részt vett, ahonnan tapasztalatokkal, információkkal gazdagon térhettünk haza.
Szeretettel: Nagy Attiláné, 2 hónapos regisztrált törzsvásárló