Az első vezetői bálom
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 5104
Nagy megtiszteltetésben volt részem, amikor Igazgató Úr meghívott a 2012. december 8-i Vezetői Bálba.
Szponzorom, Szilágyi Ildikó már október elején jelezte, hogy Napsugár Csapatunk tánccal készül a Vezetői Bálra. Sajnos ebben a csapatmunkában nem tudtam részt venni munkahelyi elfoglaltságom miatt, de lélekben mindig velük voltam, s szurkoltam, hogy sikerüljön a tervük. És sikerült! Nagyon büszke voltam a csapattársaimra a báli bemutatkozáson, amikor mindenki vastapssal jutalmazta produkciójukat. Még most is libabőrös vagyok, ha rá gondolok.
A Bálra a nagyfiam kísért el, aki első alkalommal volt közöttünk, s már első alkalommal is ugyanazok az érzések keltek életre benne, mint bennem, akárhányszor köztetek vagyok.
Igazgató Úr figyelmessége, köszöntése, Nagyvezetőink közvetlensége, nemes egyszerűsége teljesen lenyűgözte, mint ahogy engem is. Hazafelé jövet gyermekem így fogalmazott: „Sokat tudnék tanulni Igazgató Úrtól és az itteni Vezetőktől!”- amire Ildikó így válaszolt: „Előtted a lehetőség, ezt bármikor megteheted.” - Hát ki tudja, még mit hoz az Élet. )
Rendkívül élmény gazdag estében lehetett részünk. Mint amilyen minőségiek a termékeink, stílusosan olyan minőségi volt ennek a Bálnak az egész forgatókönyve is. Volt itt minden, aminek lennie kellett:
Honismereti program
Várudvari fogadás XVII. századi zenével
Gyönyörű bálterem
Verebes Linda és Pindroch Csaba minőségi konferansziéja és színházi előadása
Igazgató Úr köszöntése valamint a partnercégek vezetőinek elismerése (papír nélkül, csak úgy spontán, tiszta szívből jövően, szeretetteljesen)
Weisz Péter üdvözlő szavai
Karasszon Eszter és párja komolyzenei előadása
A Nyári lányok koncertje
A Napsugár Csapat tánca
És akik a talp alá valót húzták, s a rendkívüli jó hangulatról gondoskodtak, a Dimenzió Zenekar.
Ezúton szeretném megköszönni
-
Igazgató Úrnak a megtisztelő meghívást,
-
Szponzoraimnak, Szilágyi Ildikónak és Lund Ovenak azt a mérhetetlen önzetlenséget, segítőkészséget, biztatást amit kaptam, hogy röpke egy év alatt idáig eljuthassak,
-
És nem utolsó sorban nagyfiamnak pedig azt, hogy vizsgaidőszaki bokros teendői mellett is szakított rám időt és elkísért, s azt este folyamán a maga módján mindent megtett annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat!
Köszönöm!
Bucziné Fésüs Ilona
„Első bálozó”