Kiállítás élmény - Természetgyógyász konferencia
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 6095
Nagy örömömre szolgál, hogy figyelmedbe ajánlhatom szegedi munkatársam, kulcsemberem, dr. Czanik Sarolta írását, aki Oláhné Judittal együtt arra vállalkozott, hogy megossza az emberekkel a tapasztalatait, lelkesedését, közel vigye hozzájuk az Életfa Programot, ezen belül pedig a Just és Nahrin készítmények csodáját!
Szilágyi Ildikó
Meghívást kaptunk Szegeden a Természetgyógyász Konferenciára, ahol kiállíthattuk a Just és a Nahrin által gyártott, és az általunk fogyasztott és ajánlott csodálatos gyógynövény tartalmú készítményeket! Nagyon izgultam, hogy a felkérésnek méltóképpen tegyek eleget!
Azonnal felvettem a kapcsolatot szponzorommal, Szilágyi Ildikóval, aki már nagy tapasztalatra tett szert az általunk úgy szeretett és sikerrel alkalmazott termékek népszerűsítése terén. Szerencsémre pont ezután utazott el Svájcba, így még időben megbeszélhettük a teendőket.
Oláhné Juditkával, legkedvesebb termékeinkkel, és a cégtől kapott újságokkal, szóróanyagokkal raktuk tele a rendelkezésünkre bocsátott asztalt.
Úgy kaptunk helyet, hogy érkezésüket követően rögtön köszönthettük is az érdeklődőket egy pohár forró Zöldséglevessel, amit termoszban vittem a helyszínre. Juditka boróka kóstolóval kedveskedett, és folyamatosan töltöttük teljes kiőrlésű kenyérfalatkákkal a tálcát, hogy fűszereinket is megkóstolhassák az érkezők.
Az Életfa Újságok cikkeit úgy jelöltük be, hogy az érdeklődőknek az őket leginkább érintő információk birtokába jussanak, ne csak véletlenszerűen vigyék el a lapokat.
Igyekeztünk, hogy ne csak mi adjunk információt, hanem az érdeklődők is tiszteljenek meg bennünket azzal, hogy névjegyet cserélünk, mert így tudunk később kapcsolatban maradni. Ennek a lebonyolításához is Ildikó adott nagyszerűen hasznosítható ötleteket!
Közben mi is igyekeztünk megismerni a többi kiállítót, megkóstolni a makrobiotikus és a vegetáriánus konyha remekeit, és így szinte elrepült a két nap.
Az előadásom zárta a két nap eseményeit, melyben a szülői felelősségről beszéltem, mely megalapozhatja gyermekink egészségét, és arról, hogy miért fontos a szülőknek megtanulni a gyengéd gondoskodást a gyógynövények erejével akár megelőzésről, akár betegápolásról legyen is szó, illetve hogyan segít ebben az Életfa Program.
Köszönöm a lehetőséget, a segítséget és az érdeklődést ! Készülök a folytatásra...
Szeretettel: Saci