Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Intés az öregek tiszteletére...

Tartalomjegyzék

Kompolt, Életfa, Just, Nahrin, egészség, Kosztolányi, versHol volt, hol nem volt, KOMPOLT!

Kedves Olvasó!

Te tudod, hogy hol van Kompolt? Mert én eddig nem tudtam a létezéséről, hogy ilyen nevű település is van, csak amikor meghívást kapott az Életfa Program oda, az Idősek Napja alkalmából!

De ma már tudom, hiszen sok éve járok el mellette az M3-as autópályánál Eger után van kiírva, hogy Kál és Kápolna, no, pont a kettő között bújik meg Kompolt.

Október 16-án kivonult az Életfa Program Varga Gyula és jómagam személyében. Miközben készülődtünk szépen gyűltek az idősek, csendesen beszélgettek, figyeltek minket, hogy dolgozunk, segítettek, ha valami még kellett… Olyanok voltunk, mint egy ünnepre készülődő nagy család.

 

Első előadásom témája:„Mozdulnék, ha tudnék!” címmel arra akart segítséget adni, hogy mik azok a készítmények, amik abban segítenek, hogy az idős ember mozgását lehetővé tegyék. A fájdalmak sajnos leállítják a fizikai aktivitást, sokszor a gyógyszerek, amiket erre kapnak mellékhatásban gyomorpanaszokat, vagy vérnyomáskiugrást okoznak. Ez tovább növeli az inaktivitást és akkor itt vagyunk az uroborusznál, a saját farkába harapó kígyónál, mert kevesebb mozgásnak a következménye megint rontja a mozgásszervi panaszokat. Mit javasolhattam volna mást, mint Qi-kungot, 31-est, Alpesi balzsamot, Borókakrémet és Borókaszirupot.

Persze frissítésként jött Gyuszi az elmaradhatatlan Qi-kunggal! Sok nevetés, mosoly közepette „eltáncoltuk” a 8 brokáttekercset! Kicsit lebutítva, de örömmel, hiszen ezek az egyszerű mozdulatok mindenki számára megcsinálhatóak. Nem véletlen, hogy Kínában 80-90 évesen is csinálják. Ez az örök fiatalság egyik elixírje! És csak egyszer kell megtanulni!

Persze a végén volt egy kis önvédelmi oktatás a hölgyeknek, nem kis meglepetést okozva: milyen egyszerűen lehet női erővel is megállítani egy támadót!

A mozgás után felpezsdülve ismét előadás jött, mégpedig arról, hogy milyen módon érdemes felkészülni a téli megfázásokra, hiszen egyet biztosan tudunk: idén is lesz tél!!!

Nos vajon mit javasoltam? 31-es olaj, Articsóka, Fekete áfonya, Echinacina és a Kakukkfű krém és fürdő.

Végül a jelenlévők között 3 terméket sorsoltunk ki és „Gyula kezeit” egy masszázs formában, hogy milyen is a készítmények együtthatása az Életfa Programmal J!

Akinek kérdése volt, az hozzám tudott fordulni segítségért és huss, máris elszállt az időnk.

Másnap telefonon felhívtam néhány résztvevőt és arra a kérdésre, hogy mi tetszett nekik a legjobban, azt a választ kaptuk, hogy közvetlenek voltunk, családias volt a hangulat, egy jól összeszokott, egymást tisztelő, felépítő munkatársakat láttak bennünk, akik élvezik a munkájukat.

Azt hiszem át tudtuk adni az Életfa Program érzését!

És hogy mi mit kaptunk? Figyelmet, mosolyt, csillogó szemeket, örömet, nevetést, nyitottságot… elfogadást, szeretetet… egy újabb otthont Fülöpné Bata Mónika és Nagy Istvánné házigazdák mellett, no és a folytatást, a jövőt, egy újabb közös rendezvény megbeszélését.

Zárom soraimat Kosztolányi Dezső versével, melynek már a címe elárul mindent, hogy mit kell csinálni és tanítani az ifjúságnak!

Mert a sorban nemsokára mi következünk!!!!

Szeretettel: Dr Harsányi Edit Marianna

Életfa Program orvos-marketing igazgatója


Kosztolányi Dezső:

Intés az öregebbek tiszteletére

 

Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt,

akár utcaseprők, akár miniszterek.

Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek,

mint a papok s az iskolai olvasókönyvek.

De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is

évek veszedelmén törékeny szívverésteket

ezen az embernek ellenséges földgolyón

s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek,

hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson

gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel

s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon,

míg váratlanul elétek állanak, időtől koszorúzva,

mint a csodák, mint akik háborúból jönnek,

egyenesen, mint a zászlórúdak s egyszerre kibontják,

hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek

méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.

 


„Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek látsz, pedig még nem is leszek az, kérlek, légy hozzám türelmes és próbálj megérteni.

Ha leeszem a ruhámat, ha nem tudok rendesen felöltözni, légy türelmes. Jussanak eszedbe azok az idők, amikor én tanítottalak erre!

Ha beszélek Hozzád, és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot, ne szakíts félbe, hallgass végig. Amikor kicsi voltál, ezerszer kellett elolvasnom ugyanazt a mesét, míg el nem aludtál.

Ha nem akarok megmosakodni, sem ne szégyeníts meg, sem ne feddj meg érte. Jusson eszedbe az a millió ötlet, amit kitaláltam, hogy rá tudjalak venni a mosdásra.

Ha látod, hogy milyen tudatlan vagyok a technikai újdonságokkal kapcsolatban, adj elég időt, és ne nézz rám gúnyos mosollyal. Megtanítottalak sok mindenre: hogy egyél jókat, öltözködj szépen, hogy hogyan nézz szembe az élettel.

Ha néha nem emlékszem dolgokra vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát adj gondolkodási időt, hogy eszembe jusson. És ha még sem sikerül megtennem, ne légy ideges, és ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az, hogy veled legyek, és figyelj rám.

Ha valaha nem akarok enni, ne erőltesd. Jól tudom, hogy mikor kell ennem és mikor nem. Ha gyenge lábaim nem engednek sétálni... nyújtsd a kezed. Ugyanúgy, ahogy azt én tettem, amikor te tanultál járni.

És amikor egy napon azt mondom neked, hogy nem akarok tovább élni, hogy meg akarok halni, ne légy dühös. Egyszer ezt is meg fogod érteni. Próbáld meg megérteni, hogy a koromat nem megéltem, hanem túléltem. Egy nap majd megérted, hogy minden hibám ellenére, mindig a legjobbat akartam neked, és hogy az utat szerettem volna előkészíteni neked. Nem érezhetsz sem szomorúságot, sem dühöt vagy tehetetlenséget, ha a közeledben vagyok. Mellettem kell lenned, próbálj meg megérteni, és segíts nekem, ahogy azt én tettem, amikor megszülettél. Segíts járnom. segíts befejezni az utam szeretettel és türelemmel. Megfizetlek majd egy mosollyal, és azzal a mérhetetlen nagy szeretettel, amellyel mindig szerettelek.

Ismeretlen szerző