A SIKER ÚTJA
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 5644
Több mint négy éve vagyok lelkes híve és tagja az Életfa Programnak, azon belül a tatai Életfa Delfinek csapatához tartozom. Szeretek versenyezni, hiszek a versenyszellemben, a versengés nagy erőssége a csapatmunkának.
Ez motivált nagyon sok esetben, amikor különböző versenyekben elindultam.
Nagy sikerként éltem meg, amikor 2011-ben kis csapatommal a Just „Ép-Kéz-Láb” versenyben országos II. helyezést értem el. A versenyek közül számomra talán ez volt az egyik legkedvesebb. Úgy érzem, a sikerek további lendületet adnak az újabb megmérettetéshez.
Elhatároztam, hogy 2012.ben a 15 JHJV versenyben is elindulok. Júniusban sikerült teljesíteni a versenykiírás feltételét, így elértem egyéni forgalomban a 100 pontot, csapatommal egyetemben szép eredményt értünk el. Ennek elismeréseként fantasztikus ajándékot kaptam, amit örömmel mutattam meg családomnak és munkatársaimnak.
Júliusban megismételtem az előző havi teljesítményt, így már összesítésben 200 pontom volt. A hónap végén két féle ajándék közül választhattam. Természetesen ez az ajándék is megérkezett a következő csomagomban.
Célom, hogy augusztusban is teljesítsem a kitűzött célomat, és megszerezzem a 300 pont után járó Just Sun Care utazó táskát.
Kívánok mindenkinek jó versenyzést, hiszem, hogy ez az út vezet a sikerhez!
Üdvözlettel:
Lengyel Ferencné