A Csapatunk!
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 5194
Eszembe jut a június 23-át megelőző este. Úr Isten! Hát ez is elérkezett! Egy fél éve készülünk a holnapi napra!
Igen, kedves olvasó, ez olyan hihetetlen volt, meg izgalmas, meg felkavaró, egy picit olyan, mint egy kisbaba születése. Megfogan, és várod, hogy fejlődjön, érjen, aztán meg eljön a pillanat, s hiába készültél rá 9 hónapon át, mégis hihetetlen, hogy egyszerre csak a tiéd lesz!
Ezt a jubileumi találkozót is hasonló dédelgető figyelem, szervezés hozta létre, és kísérte a megvalósulás útján. Megtiszteltetés volt számomra, hogy Dr. Harsányi Edit szervező társként számított rám, és a csapatomra.
Toborzás ezerrel. Célkitűzés. 100 főt akarok vinni magammal. Feladatok eleinte csak lassan, aztán egyre pörgősebben. Ahogy az időben haladunk, néha azt érzem, hogy tisztul a kép, de csak egy pillanatig, mert jön egy-egy újabb izgalmas feladat.
Gyűlik a létszám. Boldog és büszke vagyok, hiszen ezzel párhuzamosan önként jelentkezők sora vállal feladatot. Vannak köztük régi motorosok, és olyanok is, akik csak most ismerkednek velünk. Ez így annyira szép: tudod, mindig a közös feladatok kovácsolnak különálló emberekből csapatot!
Csodás érzés volt a nagy napon folyamatosan mozgásban lenni, köszönteni a vendégeket,a testvércsapatokat, meglátogatni a különböző csapatrészeinket, hiszen volt, aki főzött, volt, aki strandolt, volt, aki segédkezett, és szép számban voltak olyanok, akik a különböző versenyeken vettek részt tőlünk.
Óriási érzés volt mindannyiunknak lépten-nyomon matricás fehér pólós tagjainkkal találkozni!
Jó volt megérezni, hogy kinek éppen mire van a legnagyobb szüksége, és azt adni: egy kis buzdítást, egy mosolyt, egy ölelést, vagy akár egy kis napkrémet, hogy meg ne égjen, egy kis vizet, Nahrofitot. És tudom, hogy ezt tették a többiek is! Azon voltunk, hogy mindenki felejthetetlenül érezze magát! A testvércsapatok vágyjanak vissza, mi pedig legyünk büszkék arra, hogy vendéglátók lehetünk!
Mindenki fontos volt, mindenki hozzátett valamit, a személyiségével, a színfoltjával, a gyerekeivel, családjával, azzal, hogy együtt lehettünk, hogy akár csak visszamosolygott, és megtapasztalhattuk ezt a varázslatos hangulatot!
És most álljon itt a névsora azoknak, akiknek külön köszönetet szeretnék mondani a személyes hozzájárulásukért:
Dánielfy Zsolt színművész zsűri elnöki feladatot látott el a Színház az egész világ produkcióban. Külön köszönet neki, hiszen egy külföldi hivatalos utat mondott le azért, hogy velünk lehessen. Üde színfoltot jelentett a ténykedése, fáradhatatlan, igényes odafigyelése.
Berecki Zsolt paralimpikon az asztalitenisz versenyen közreműködött. Nagyszerű volt, jó tudni, hogy számíthatok rá. Köszönöm szépen, Zsolti!
Héjas Csaba egykori válogatot futbalista a focinál segédkezett. Bírói feladatot látott el, ami nélkül valóban nem lett volna eredmény…
A strandröplabdánál Magyar Laura, Nagy Edit és Héjasné Bedő Erika segítségére számíthattam.
Bucziné Fésűs Ilona és Furkóné Marika a Jubileumi Kiállítás anyagára vigyázott, és kalauzolta szeretettel az érdeklődőket.
Emlékezek a fergeteges Zumbára? Jó pár akadályt leküzdve sietett hozzánk Tóth László Attila, és plusz időt sem sajnálva megmozgatott!
Íjászat. Itt pedig a kislányom, Lund Margaréta Iselin tüsténkedett örömmel.
Feltétlenül szeretném kiemelni még Albert Lászlót, aki hihetetlen odaadással és lelkesedéssel készült a főzőversenyre. Nagyon büszke voltam arra, amilyen kedvességgel, házigazdai figyelmességgel, vendégszeretettel fogadta és kóstoltatta az arra látogatókat. Az meg, hogy isteni főztjével elhozta az első helyet, persze, hogy külön büszkeség, ezúton is gratulálok neki.
A sportversenyekben is remekeltünk! A strandröplabdában Magyar Balázsnéékra, csocsóban Lund Margaréta Iselinre, asztaliteniszben Konczné dr. Tarr Andreára és férjére lehettünk büszkék.
Jó visszaidézni a készülődést, a szervezést, az izgalmas és üdítő pillanatokat, még a fáradtságot is, és bizony a mosolygós arcokat. A csapatomat!
Azt a végül is 105 főt, akik jelen voltak, akikkel az országból a legnagyobb létszámmal képviseltettük magunkat!
Velük együtt, és azokkal is, akik most nem lehettek jelen, a következő örömteli találkozóig is szórjuk a sugaraikat, hiszen mi mást is tehetne egy NAPSUGÁR CSAPAT?
Igazgató Úr, köszönjük a nevünket, igyekszünk megfelelni neki, aminek első jeleként meg is pályáztuk az Életfa Program 15 éves Jubileumi Találkozó megrendezési jogát!
Úgy hogy, kedves Életfások: Debrecen, és a Napsugár csapat visszavár benneteket !!!!
Szilágyi Ildikó
Vezető Tanácsadó, Tréner
70 457 27 24