Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

GYÓGYTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁSON JÁRTUNK

 

foto1

Egy csodás hétvégét töltöttünk el Kecskeméten a Munkatársammal ebben a gyönyörű kis városban. Nagy kíváncsisággal és izgalommal is egyben indultunk erre napra. Tudtam, minden jól fog sikerülni úgy, ahogy megterveztem, mert ha kitűzök egy célt magam elé, a lelki szemeim előtt már látom... mint egy filmet.

Mennyire fontos is a tervezés! Mi a célom? Mi a tervem? Megvalósítás!!

Mi az a bemutató anyag, aminek feltétlen ott kell lenni, amit tudok szemléltetni, kóstoltatni, kipróbálni az érdeklő közönséggel. A pavilonunk "felöltöztetése", ami szintén nagyon jó, ha megfogja az embereket, az asztalon ízlésesen elrendezni a termékeket, hogy az mutatós legyen, és a mi kreativitásunkon múlik, milyen pluszt tudunk adni még az embereknek... Imádtuk ezt a két napot!!

Fantasztikusan jól sikerült ez a hétvége, folyamatos érdeklődők, kíváncsiskodók voltak a pavilonunk előtt, amiből szép eredmények is születtek, ami akkora lelkesedést adott Nekünk, egész nap "interaktív" napunk volt! Olyannyira, hogy már estére a hangomat sem lehetett hallani, az is elfáradt.

A szervező úgy engedett el Bennünket, az idén is vár nagy szeretettel! Büszkén és méltón képviseltük az Életfa Programot, a svájci prémium kategóriás termékeinket.

Köszönöm az ügyes, lelkes kedves Munkatársamnak, Zsíros-Takács Tímeának a kitartását, a munkához való hozzáállását! A szaktudását is beletette ebbe a napba, amit megkoronáztak a belépői!

Aki velünk tart, az jól jár!!!

foto2

Szeretettel:

Karcza Sándorné Aranka
Tanácsadó
06/70 415 8618

 

Elhatározásunk, hogy bővítsük vevőkörünket és munkatársakat találjunk a tőlünk távolabbi régiókban is. Új munkatársaink segítségével népszerűsítsük a termékeket és óvjuk a családok egészségét. A kecskeméti kiállításon sok-sok kíváncsi érdeklődő tisztelt meg minket, és örömmel vették a sok információt a termékekről. Saját bőrükön érezhették néhány termékünk jótékony hatását. Nagyon élveztem a két napot, amit kedves szponzorommal tölthettem el. Úgy érzem, eredményes volt mind tapasztalat szempontjából, mind az üzleti fejlődés szempontjából. Új 

munkatársaimmal bővítjük a Just és Nahrin termékek fogyasztóinak körét.

Várom a következő adódó alkalmat, melyen részvételünkkel sok embernek segíthetek egészségük megőrzése, életminőségük javítása érdekében!

foto3

Szeretettel
Zsíros-Takács Tímea.
Tanácsadó,Védőnő

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok