A munka öröme
- Írta: Demeter Enikő
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 4988
Egy budapesti kiállításról hazafele jövet támadt szponzoromnak, Szilágyi Ildikónak azaz ötlete, hogy én legyek a Jubileumi Napsugár konferencia háziasszonya. Nagyon nagy megtiszteltetés ez, ezért nem is haboztam igen mondani a feladatra. Sőt arra is megkért, hogy tartsak az útitársaimmal együtt egy élménybeszámolót a svájci jutalomutazásról.
Következő héten bele is vetettem magam a munkába. Felvettem a kapcsolatot az előadóinkkal, elkezdtem megtervezni a felvezetésükhöz szükséges mondanivalómat. Óriási izgalommal készültem, sokszor éjszakába nyúlóan is, mert tökéletesen akartam ellátni a feladatomat. Nagy feladat ez,
mert én adom meg a rendezvény alaphangulatát, és nekem kell a vendégekkel megismertetnem az előadókat. Sőt még meglepetéssel is készültem az előadásomhoz.
A konferencia előtt sikerült idegességemet pakolásban „levezetni”. Jót is tett egy kis mozgás, mert így nem volt időm idegeskedni J És persze ebben a csapat is nagyon sokat segített. Bátorítottak és ugrottak, amikor segítségre volt szükségem.
Ildikó csodálatos szavakkal ismetettet meg a közönséggel a „színpadra” lépésem előtt, ezután nem volt más út csak előre. Ha voltál már a helyzetem tudod, ha még nem elmesélem, hogy teljesen más tudatállapotban vagy jelen ilyenkor egy konferencián. Mindenre és mindenkire figyelne
d kell.
Külön ki kell emelnem, milyen felemelő volt új munkatársamat felkonferálni a sikeres emberek között. Tudod, alig pár hónapja csatlakozott az Életfa Programhoz, de már nagyszerű eredményeket ért el. Örülök, hogy rajtam kívül másokkal is megoszthatta gondolatait. Nagyon büszke vagyok rád Halászné Ildikó, csak így tovább!
Bámulatos volt egész nap figyelnem, ahogy a csapat együtt dolgozik. Egy szívként dobbantunk. Már az első szünetben jöttek a visszajelzések, hogy milyen remek a hangulat. Csak úgy ragyogtak az arcot. Én boldog vagyok, hogy jól sikerült a szereplésem, örülök, hogy sikeres volt a kis meglepeté
sem. Az előadóink lenyűgöztek magas színvonalú előadásukkal. Páratlan Napsugarak ők, csak úgy sütkéreztem ragyogásukban. Büszke vagyok rá, hogy ott lehettem velük és a kedves vendégeinkkel. Csodás érzés, hogy ilyen nagyszerűen bemutathattuk kik is a Napsugarak és milyen, amikor szórják a sugaraikat.
Hálás vagyok minden egyes jelenlévőnek, hogy minket választott és velünk együtt részese volt ennek a remek napnak. És nem lehetek elég hálás ennek a bámulatos csapatnak. Kívánom, hogy mindenki ilyen ragyogó csapat tagja legyen! Minden másodperc befektetett munka megérte a fáradozást.
Demeter Enikő
Napsugár csapat