AZ ÉLETFA PROGRAM A CIVIL NAPOKON
- Írta: Kecskés Elekné Ildikó
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 4599
2014-ben Tóthné Cserhalmi Mariannal közösen vettünk részt Tata egyik olyan rendezvénysorozatán, amelyen azok a szervezetek és személyek vettek részt elsősorban, akik az egészséget és az egészségtudatos életmódot teszik tevékenységük középpontjába.
Mivel először vettünk részt ilyen jellegű rendezvényen az Életfa képviseletében Tatán, így természetes volt számunkra, hogy segítségünkkel minél több ember ismerkedhessen meg az Életfa Program „szirmaival”. Ezen belül arra figyeltünk, hogy elsősorban olyan termékekkel találkozhassanak a látogatók, amelyek az egészségünk megőrzéséhez szinte elengedhetetlenek.
A tavalyi bemutatkozásunk sikerén felbuzdulva örömmel tettünk eleget idén is a felkérésnek: hogy szeptember 12-én vegyünk részt ismét a Civil napok egyikén, amelyik az új Ökoturisztikai Központban került megrendezésre.
Két fő témánk volt. Maja az őszi felkészülést helyezte előtérbe, és elsősorban az ehhez kapcsolódó termékek bemutatásával adott sok hasznos ismeretet a hozzá fordulóknak. Én inkább az egészségbarát fűszerekkel készült kenyér és magyaros burgonyapástétom kóstoltatásával igyekeztem minél több ember érdeklődését felkelteni az Életfa Program iránt.
A nap végén kellemesen elfáradva elmondhattuk, hogy sikerült elérni a célunkat. Nagyon sok ember fordult hozzánk segítségért, felvilágosításért, tanácsért. Elhatároztuk, hogy 2016-ban - ha ismét meghívást kapunk erre a mind népszerűbbé váló rendezvényre- igyekszünk még ennél is több embert megnyerni az Életfa Programnak.
Kecskés Elekné Ildikó
Gyermek Klub tag
Életfa Delfinek csapata - Tata
0670 7704622