ÉLETFA PROGRAM ALAPKÉPZÉS VOLT MISKOLCON
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 5041
2015. május 10-én összegyűltünk, hogy elmerüljünk az Életfa lehetőségeiben.
10 bátor vállalkozó volt, aki TANULÁSSAL akarta tölteni a vasárnap délelőttjét. Értékesnek tartotta az álmait, az egészségét, a jövőjét. Az ország nagy területéről gyűltünk össze.
Néhány beszámolót küldök szeretettel!
Karsainé Marika Debrecenből
Már régebben voltam Alapképzésen és jó volt átismételni, illetve felfrissíteni a tudásomat. Most is kaptam új ismeretet a termékekről. Most is megerősítettél, hogy jó helyen vagyok. Jól érzem magam a Just-Nahrin csapatban. Rövidesen nyugdíjas leszek és az időmet én osztom be úgy, hogy egy nagy csapatot felépítve nagy vezető legyek. Ezért fogok dolgozni. S a képzésre is már ketten mentünk, aminek nagyon örültem. Lelkesedésem is feltöltődött, jól érzem magam. Köszönöm!
Nagy Márta Debrecenből
Először is szeretnék köszönetet mondani, amiért ott lehettem a képzésen! Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Idegenként érkeztem, de családtagként érezhettem magam. Kedves fogadtatás után, nagyszerű előadást hallhattunk. Megerősítést kaptam ismét, hogy jó helyen járok.
A termékekről kapott sok-sok információ nagy segítséget jelent a további munkában. Szakmai felkészültséged, előadásmódod lenyűgöző.
Köszönöm, hogy részese lehettem!
Külön köszönet Marikának és a fiadnak is, ők is jó munkát végeztek!
Szeretettel: N M
Somogyi József Szentendréről
Elgondolkodtattál azon, ahogyan te kezdted. Nagyon nehéz az embereket rávenni, hogy megmozduljanak, de neked is sikerült, miért ne menne nekem is. Elhoztam a telekszomszédomat, nem tudom, hogy csinálja e majd, vagy megmarad felhasználónak. Örültem, hogy eljött.
Arról beszélgettünk, hogy mi lenne, ha csak 5 ember vásárolna tőle… Meglenne az első haszon, az erkölcsi, és főleg az anyagi is, ki tudja? Számomra érdekes volt, mert mint az iskolásoknál, kijöttem az első osztályból, és már én figyelek oda, hogy mi jár a fejükben, miben kell nekem segítenem őt. Ez a képzés sokat segített az újak elindításában, hogy a legrövidebb idő alatt a legfontosabb információkat megkaphassa.
Köszönöm: SJ
Ugye megérte! És lesz ilyen a jövő hónapban is!!! Június 7-én Budapesten!
Még tudsz rá jelentkezniJ!!!
Szeretettel:
Dr. Harsányi Edit Marianna
értékesítési igazgató
Életfa Baglyok Csapata