EGY ÉLETRE SZÓLÓ ÉLMÉNY IV.
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 4993
VÁRTÁL MÁR?
Az az igazság, én már alig vártam, hogy újra nekiülhessek, és folytathassam a történetet.
Szóval, a hajónk, tudod, a CARNIVAL PRIDE, elindult, mi egy picit megnyugodtunk, hogy lehet, mégsem álom ez az egész, és kezdtünk átállni az időeltolódáshoz. Be kell vallanom, a napsütéshez nem kellett hozzászokni, az úgy esett jól, ahogy volt! Lubickoltunk benne mindannyian!
Persze, persze, úgy, ahogy tanítom is: 20 perccel napra indulás előtt szépen lekenve a JUST napozóval… Hibátlan volt! Belülről a Borsmenta tabletta belső fényvédelmével megerősítve, híg Iso-Teával szomjat oltva, este is kicsattanó erőben, és egyre ragyogóbb, egyre barnább bőrben tündököltünkJ.
Elérkezett tehát az első teljes hajós napunk. Mivel nem kötöttünk ki, a tengerben gyönyörködtünk volna csupán, meg bizonyára az éttermek kínálatát kóstolgattuk volna, fedélzeti fürdőzéssel egybekötve,- hozzáteszem, ezt is tettük azért, - ha nem csábított volna az, ami miatt ez az út az MLM Cruise nevet kapta!
Az MLM szakma óriásai és elismert képviselői tartottak délelőtt is, és délután is előadásos képzést ezen a napon! A világ minden részéről érkezett a hallgatóság is, olyan új, és olyan ismerős volt a légkör: a barátságosság, a nyitottság, az érdeklődés, a közvetlenség.
Igen, belépve az elegáns terembe, noha lélekben készültem, mégis olyan filmszerű volt : Big Al, Art Jonak, John Hammack, Robert Butwin, Ken Seto, Julie és Minh Ho, Dakota Rae… Mind együtt, elvegyülve a hallgatóság között!
Szépen, a párnázott fotelekből felállva mindannyian bemutatkoztunk,- jaj, tudod milyen büszke voltam, hogy Magyarországot, és az Életfa Programot képviselhettem??? - és kezdetét vette a „nagy kaland” …
Tom Schreiter, alias Big Al volt a nap moderátora, hihetetlenül szórakoztató, sajátos stílusában vezette le a programot, úgy, hogy közben ő is tanított. Írtam, jegyzeteltem szorgalmasan, élveztem minden percét… Olyan jó volt hallani, megtapasztalni, hogy teljesen mindegy, a világ melyik részéről származik az előadó, teljesen lényegtelen, hogy az MLM üzlet milyen ágával foglalkozik, a felmerülő nehézségek mindenhol ugyan azok!
Nekünk sem szabad meglepődni egy elutasításon, elkedvetlenedni a pillanatnyi értetlenkedés, a toborzás időnkénti nehézsége, a negatív sztereotípiák miatt. Hinnünk kell magunkban, a cégünkben, az üzletünkben, profi módon kell tudnunk képviselni a vállalkozásunkat, a lelkesedésünkkel nem lerohanva, időt kell adni a potenciális követőknek, és mutatni az utat! Ez a vállalkozás emberi kapcsolatokra épül, és pontosan ez a nagyszerűsége, és a nehézsége! És a benne rejlő fejlődési lehetőségekkel, így csodálatos, ahogy van!
15 perces előadások követték egymást, rengeteg gyakorlatias ötlettel, sok vidámsággal, mikor is a szünetekben azt a feladatot kaptuk, hogy mindegy hova, de üljünk máshova, és ismerkedjünk meg az új helyen mellettünk ülőkkel is. Rövid idő elteltével így legalább arcról ismerősei lettünk egymásnak, sok névjegykártya cserélt gazdát, és alig vártuk a délutáni rész végén a „csattanót”, az ismerkedős állófogadást!
Igen, pillanatok alatt terülj-terülj asztalkámmá változott az elegáns előadóterem, és elindultunk ismerkedni, beszélgetni, kapcsolatokat építeni.
Ez a történelmi 25. MLM Cruise volt!
Voltak a jelenlevők között abszolút otthonosan mozgó „régi motorosok” jócskán, és persze először jelen levők is, mint mi.
Alig vártam, hogy lehetőségem legyen néhány szót váltani Big Al-lel, meg persze, egy közös fotót készíteni vele!
Nos, ez a „néhány szó” annyira jól sikerült, hogy az lett a vége, - még most is megcsípem magam, hogy ez nem álom volt-e? -, hogy ott, az első nap állófogadásán felkértek egy előadásra a záró napra!!!
Hihetetlen megtiszteltetésként éltem meg, és bevallom, egy pillanatra szinte beleszédültem… De komolyan. Ha belegondolsz, megérted. A világ MLM nagyjai előtt, a világ MLM nagyjainak… Természetesen angolul.
A témát még nem pontosítottuk akkor, azt tudtam viszont, hogy termék és cég függetlennek kell lennie majd az előadásomnak, olyannak, amiből mindenki profitálhat. Az elkövetkező napokban sokszor feltettem magamban a kérdést, vajon miről is beszéljek majd? Megkaptam a feladatot, rendesenJ
Hogy mi következett ez után? Nos, még az nap, a varázslatosan gyönyörű kapitányi díszvacsora, elegáns hölgyek és urak társasága, fantasztikus asztaltársaság: Harsányi Edit a fiával, Varga Fecóval, Mátrai Szilárd, feleségével, Henivel, fergeteges hangulat… jaj, olyan szép volt! És olyan felemelő!
A vacsorát megelőzően készült egy szép csoportkép az MLM-es csapatról. Nagyszerű érzés fog el még most is, mikor ránézek… Annál is inkább, mert, hogy ez volt az a pillanat, amikortól már tejes létszámmal, az utazás fáradalmait már kipihenve, Oveval is kiegészülve lehettünk együtt mindannyian…
És, hogy hol kötött ki a hajónk első alkalommal? És milyen lenyűgöző élményben, jópofa kalandban volt ezt követően részünk?
Erről írok Neked, a hamarosan jelentkező következő 5. részben. :)
Szeretettel, sokkal:
Szilágyi Ildikó
A Napsugár Csapat Vezetője
20 9 519 908
További képek: