Svájci utazás – Élménybeszámoló, II. rész
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 5511
Fogadjátok szeretettel Acél Anna élményeit a svájci utazásról. Írásának köszönhetően igazán sok információt kapunk az ott töltött 5 napról, kalandjaikról.
Svájc – ahogy én láttam
Biztos vagyok abban, hogy mindenkinek mást jelentett ez az utazás.
Én a kezdők versenyének győzteseként saját jogon utaztam, másodmagammal, falubeli barátnőmet és egyben legjobb munkatársamat, Berecz Ildikót vittem magammal. Kirándulásunk felszállásunktól leszállásunk utolsó pillanatáig igazi jutalomutazás volt. Olyan, amilyenben nekem még sohasem volt részem.
Busz jött értünk, és ottlétünk alatt végig rendelkezésünkre állt, mindenhova ezzel utaztunk. Szállásunk a Hotel Walzenhausenban volt, ahol a megérkezésünkkor boldogan vettem tudomásul, hogy a kolompolás zaja, amelyet a szemközti lakóház előtti fűben legelésző és játszadozó fiatal bikák keltenek, minden más zajt elnyom. A jobbra elterülő óriási füves hegyoldalban birkák laktak.
A szálló étterméből éppen az épülő új gyárra láttunk rá. Jelentem: az építkezés zajlik. Méghozzá meglehetős csendben, hiszen a kolompolás áthallik rajta. 2015. decemberében lesz kész az új épület.
A szállodában elköltött első vacsoránk gasztronómiai kalandtúránk első állomása volt, bár ezt akkor még nem tudtuk. A másnapi reggelinél már felsejlett valami, de csak a nap végére vált világossá, hogy a kulináris élmények kirándulásaink vezérfonalát képezik.
Az első napon ellátogattunk a Just gyártó üzemébe és a magas raktárba – patikatisztaság, jellegzetes Just-illatok, maximális gépesítettség, és néhány kedves ember (még a szalagok mellett is). Szerencsére mindannyian kaptunk tőlük egy-egy ernyőt ajándékba, aminek a későbbiekben is nagy hasznát vettük. Sokszor esett.
Délután St. Gallenbe kirándultunk. Napi tanulság: Svájcban minden nagyváros kisváros. Ugyanakkor tele van felbecsülhetetlen kincsekkel. Apátság, Bibliotéka. Tanulság: ott se lennék bárány! Könnyen azon kaphatja magát az ember, hogy kódexet csinálnak a bőréből (egy bárány négy oldalt tesz ki)! A kultúrkörkép után séta az esőben St. Gallen utcáin…
Este pedig átruccantunk Ausztriába, hogy egy 17. századi várkastélyban költsük el a vacsoránkat, ami nem volt más, mint egy orbitális méretű bécsi szelet őrült jó salátával. Később tudtam meg, hogy az úriember, aki a kapuban fogadott minket, aztán bepréselte magát többedmagával a fal és az asztal közti padra, velünk szemben, nem a fogadós. Ő a Just gyár tulajdonosa, Hansueli Jüstrich, aki ifjú korában sokat járt ide a barátival mulatni. És most velünk. Tanulság? El tudod képzelni ezt hazai környezetben?
A kedd csokigyári látogatással kezdődött. Svájcról életemben először úgy 5-6 éves koromban, a svájci csoki kapcsán alkottam fogalmat apukám német barátja jóvoltából. Elábrándoztam azon: milyen lehet az az ország, ahol ilyen a csoki! Nos, a Maestraninál nyaltunk folyékony csokit, ettünk is bőven sokfélét, erre még számítottam is. De hogy csinálni is fogok, arra nem! (Hazahoztam, és a férjem, aki nagy csokifaló, el volt ragadtatva tőle.)
Aztán: édesre sósat! A steini sajtgyárral folytattuk, ott fondüt kaptunk ebédre. Előttem az asztalon a fondü, mögöttem, ahogy kinéztem az ablakon, tehenek legelésztek. A sajtgyár és a csokigyár is helyi tejtermelőktől vásárol, amit csak lehet. A titok, a titkok titka az alpesi levegőben és legelőken rejlik, mindent helyben, a lehető legjobb, svájci minőségben szereznek be. Tanulság: a svájciak szeretik Svájcot, és mindent megtesznek az országuk boldogulásáért, és ezzel a saját boldogulásukat segítik elő. Ezt le kéne fordítani magyarra!
Ha pedig ennyi még nem lett volna elég mára, irány a Schnuggebock! A tanya egy birkafajta kosáról van elnevezve. Egy 150 éves farmház mintájára, három tanyából hozták össze. Minden autentikus, de legalábbis annak látszik. Kártyával nem lehet fizetni (akkor még nem volt), csak készpénzzel! Körülötte jószágok legelésznek, benne minden berendezési tárgy eredeti, csakúgy, mint az ételek és az italok. Gondoltuk, itt az ideje, hogy megkóstoljuk a felkínált házi sört, bemelegítésnek. Szűretlen, régimódi, házi sör volt. Pince íze volt (nem, mintha kóstoltam volna pincét…). Sebaj! Átváltottunk Apenzellire, és megígértük, hogy - így vagy úgy – hírét visszük a helynek! Volt is miért! A vacsora felejthetetlen volt, a gazdák pedig gondoskodtak róla, hogy vihar is legyen (villámlott, dörgött, elment a villany, hoztak viharlámpákat…).
Ellenpontként, szerdán a civilizáció újabb kori vívmánya, a lanovka vitt fel minket Brülisauból a Hoher Kasten forgó étteremhez. Reménytelenül esett. A városban. De fent: felhőben volt minden, az orrunkig sem láttunk. A hely a panorámájáról híres, amit ilyen körülmények között viszont nem látni. És esett és fújt! A programunk a csúcs körbejárása volt, de erre csak 3-4 merész ember vállalkozott közülünk, 10 perc elteltével azonban ők is megtértek közénk az étterem komfortjába, mert kint tombolt a szél, miközben semmi sem látszott… Itt ettem életem eddigi legizgalmasabb desszertjét: fahéjas parfét szilva kompóttal, ami sűrűbb és fűszeresebb a mienknél. Mire végeztünk az ebéddel, elmentek a felhők és feltárult a panoráma. Elképesztő volt. Itt jegyezte meg Ilya Malikov, aki a Just cég képviselőjeként tartott velünk - és úgy tette a dolgát, ahogy a nagykönyvben meg van írva – hogy úgy étkezünk, mint a franciák: kellemesen beszélgetve, lassan, nem sajnálva az időt, miközben nagyon kevés alkoholt iszunk. Igen. Mindig így kellene. De jó is lenne! Az étterem különlegessége, hogy egy óra alatt 360 fokot fordul, és a teljes körkép belátató. Így indultunk vissza 3 óra elteltével, tiszta időben. Mire azonban a lanovka lejutott velünk a városba, láttuk, hogy a csúcsra, ahonnan jöttünk, ismét leereszkedett a felhő…
A gálavacsora ünnepélyes, de aztán ismét vidámságba torkolló pillanatai következtek.
Fél nyolckor gyülekeztünk, a cég export igazgatója, Moser úr fogadott bennünket. Ilya mindenkinek bókolt, mint valami régimódi úriember, aztán bemutatott minket és helyet foglaltunk az asztal körül. Ezzel kezdetét vette a négy órán át tartó, hét fogásból álló vacsora. Tüneményes gesztus volt, hogy az étlap, amely eddig német és angol nyelven íródott, most csak magyarul! Valószínűleg fordítóprogram segítségével, ezért nekünk is feladta a leckét (a házigazdákról nem is beszélve), mert a hetedik fogás így szólt: „Csokoládé eltérés”. Szándékosan sem lehetett volna jobban felcsigázni az érdeklődést! Míg azonban a megfejtésig jutottunk, sok minden történt az asztalnál. Csodálatos fogások és csodálatos ajándékok jöttek. A cégtől mindnyájan kaptuk egy csomagot, amelyben négy új termék szerepel. Végezetül megérkezett a „csokoládé eltérés” is: 7-féleképpen elkészített csokoládé volt. Magyarul: csoki-variációk.
Elfogyott. Isteni volt. Mind az egész.
Másnap reggel kijelentkeztünk, és Zürichbe utaztunk. Még nem volt vége! Hajóra szálltunk, és körbeutaztuk a Zürichi tavat. Aztán megint sétáltunk kicsit az esőben az étteremig, volt szerencsém látni egy olyan járművet, amit először fűnyírónak néztem. De nem az volt, hanem takarítógép, amely a fűből minden levelet és nem odavalót összegyűjt. Így jön létre a pázsit! Mint a palan!
Aztán egy finom záró ebéd, és felszálltunk a haza induló repülőgépre…
És életemben először: nem lettem szomorú, nem múlt el a varázs!... Remélem, visszatérek!
