EMLÉKKÖNYVI BEJEGYZÉSEK A NAPSUGÁR CSAPAT KONFERENCIÁJÁNAK ELŐADÓITÓL
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 5471
A Napsugár Csapat Konferenciájának méltó zárásaként rendhagyó módon ebben az írásban azokat szólaltattam meg, akik előadásukkal, közreműködésükkel járultak hozzá a június 21. felejthetetlenné tételéhez, az értékteremtéshez, a szeretetteljes közös alkotáshoz!
Köszönöm szépen mindenkinek, és külön köszönet cégvezetőnknek, az Életfa Program megálmodójának, Schmidt Ferencnek, hogy - az ő szavával élve - bearanyozták a napunkat, így pedig mindannyian együtt ragyoghattunk!
Szilágyi Ildikó, a Napsugár Csapat vezetője
Kedves Ildikó!
Köszönöm szépen a meghívást a Napsugár Csapat nyárindító konferenciájára!
Örömmel mentem, mert éreztem, hogy örömmel vártok. A szép helyszín, a mosolygós, lelkes arcok most is azt ígérték, hogy nagyon jó napunk lesz. Ez így is lett!
Mindig megfog az a tudás, az a vonzalom, ami a mosolyok mögött húzódik. Ez az Életfa Konferencia a szeretet, az összetartozás, a család rendezvénye és érzése! Ebbe a napba minden belefért, ami egészség, életminőség és magyarság! Ha valaki szeretné a napját bearanyozni, jöjjön el mindig közénk!
Szeretettel:
Schmidt Ferenc
Esős napra ébredtünk idén június 21-én, de 10 órára mire kezdődött a kongresszus kisütött a Nap. Nem hiába a Napsugár csapat kongresszusa volt aznap Debrecenben, az év leghosszabb napsütötte napján. Mindenki, aki részt vett a kongresszus előkészítésében és lebonyolításában lázasan sürgölődött nyitástól-zárásig.
Nekem az a feladat jutott, hogy a pár hete megalakult EÜ Team terveiről, eddigi munkájáról beszámoljak. Egy nagyon aktív, lelkes kis csapat vezetését vállalhattam el a megalakulásunk után, mely újabb érdekes kihívásokat és feladatokat jelent a továbbiakban mindegyik tagunk számára velem együtt. Az egyik Team tagunkkal – Tóth Andreával - közösen a szünetekben testzsír mérést és sav-bázis mérést végeztünk az érdeklődőknek. Jó volt látni és rögzíteni a sok érdeklődő adatát és tanácsot adni, hogyan teheti teljesebbé az egészségét, aki Nálunk mérést kért.
Előre örülök annak, hogy jövőre a Jubileumi találkozót itt Nálunk a Mi csapatunk, a Napsugár csapat fogja megrendezni! Készüljetek, sok érdekességgel várunk Benneteket. :)
Dr. Tóth Judit
Kedves Ildikó!
Nekem a múlt hét szombati Konferencia nagyon nagy élmény volt! Mivel én még most tanulom, hogy hogyan is kell előadni nagyközönség előtt, nagyon tetszett a Csapattársak hozzáállása, biztatása, dicsérete. Igazi családias hangulatban telt az egész nap. Az Előadóktól minden előadás tetszett, mindből tanultam. Hogy csak egy párat kiemeljek: tanácsot kaptam arról, hogy hogyan lehet a termékek segítségével felesleges kilóktól megszabadulni. Nagyon szeretek a klubba járni, így nagy érdeklődéssel fogadtam a beszámolót az Egészség Team megalakulásáról és a készülő szakácskönyvről. A vízről megtudtam, hogy milyen fontos szerepe van az életünkben. A terméktapasztalatokból is mindig tanulok, hiszen a megtapasztalások nagyon hitelesek és mindig tudom hasznosítani. Kaptam egy szelet történelmet, ami igazán lenyűgözött.
Igazgató Úr pozitív hozzáállása jó útravaló. Nem utolsó sorban, Ildikó, a te lelkesedésed, ahogyan beszélsz egy-egy termékről, a munkáról, azt csak szeretni lehet, és követni a példádat!
Köszönöm Neked, hogy bevezettél ebbe a csodálatos világba, megismerhettem az Életfa Programot, és hogy aktív tagja lehetek a Napsugár Csapatnak!
Szeretettel:
Borsodi Eszter
A Konferencia háziasszonyaként másképpen és mást láttam, mint a többiek.
Másképpen azért, mert magaménak éreztem a lehetséges sikert vagy sikertelenséget, hiszen a levezető minden esetben meghatározza az egész rendezvény hangulatát. Nagy felelősség ez, és vannak, előfordulhatnak olyan események, amire nem lehet előre felkészülni. Ilyenek az egyes előadások közötti „átvezetések” is, hiszen nem lehet előre tudni, hogyan lehet majd kapcsolódni ezekhez.
De mást is láttam. Szemben álltam mindenkivel, így láthattam a várakozást a szemekben, láttam a tetszést, az elismerést, láttam a csillogó szemeket, és néha láttam a könnyeket is. Láttam a nevetést, és láttam a szeretetet.
A szemekben le tudtam mérni a magam munkáját, és amit láttam, megköszönöm mindenkinek!
Dr. Horváth Andrea
Életutamon begyűjtött tapasztalataimat igyekeztem a maga valóságában átadni a hallgatóságnak, szakmaiságommal ötvözve. S hogy mennyire sikerült?! Nos, az egyik csodás visszaigazolás az volt számomra, mikor a 2011 év ugyanezen időszakban hordott nadrágomat megmutatva, a hallgatóság soraiban a döbbent csönd, majd a taps lett úrrá... S ezt az önfeledt erőt, elszántságot és kitartást szeretném, - az EL-FOGYASZT-ALAK klubban, egyénre szabottan átnyújtani...
Köszönöm eme csodás lehetőséget:
Tóth Andrea
NAPSUGRAS-NAPFORDULÓS KONFERENCIA VOLT!
A debreceni Napsugár csapat – nomen est omen! – éppen a nyári napfordulóra időzítette Konferenciáját a híres Aranybika Szállodába! A helyi összejöveteleken – melyeken sajnos, csak havonta egyszer tudok részt venni – már megszoktam a vidámságot, az „egymástól tanulunk a legtöbbet!”- szemléletmódját, a családias légkört, amit június 21-én a csapat, Szilágyi Ildikó vezetésével, kiterjesztett a más tájakról konferenciázni érkezettekre is. Kitűnő előadásokat, bemutatókat hallhattunk-láthattunk, s kulináris élvezetekben is tobzódhattunk (azok a különleges saláták meg finom sütemények...), melyek után bizony jól esett egy kis torna. S hogy el ne feledjem: az egybegyűltek elviselték az én szigorúan 35 perces (Ildikó mérte ám!) magyarság ismereti előadásomat is.
Köszönet mindenért!
Ozsváth Sándor
Belülről egy konferencia egészen más! Előadóként több feszültséggel, összpontosítási szükségességgel, nagyobb ráhangolódási igénnyel van jelen az ember. Ha azonban "csak" hallgatói minőségében, az az édes ellazulás, nyitás az újra, a teljes szivacsállapot.
Mindkét szerep vonzó a számomra.
A kulisszák mögül látszik jól, mennyi feladat, milyen sokrétű rákészülés, milyen egymásra hangolódás,milyen felelősség a velejárója egy ilyen akciónak.
Üdvözlettel:
Feketéné dr Pál Ilona
Kedves Ildikó!
Először is köszönet a csodálatos napért. Miért tud csodálatos lenni egy nap, azért mert szeretettel várják, felkészülnek, szervezik, akiket ezzel a feladattal megtiszteltek. Semmiből nem volt hiány. Változatos, sokszínű, élmény dús előadások és a debreceni napsütés tette emlékezetessé a 21-es számot. 21-én én is készültem egy új bevezetésével, az 50 Elit pontos tagság Életfa Programunk keretében. A számok megmutatják, hogy saját és családom fogyasztása mellett az ismerős körnek megismertetett-eladott értékkel saját értékünket emelhetjük magasabb szintre. A felkészült előadóktól hallhattam a vízről, termékekről, honismeret keretében a csillagjegy jellemzői fogtak meg. A csengő hangú Judittól fiatalságom slágereit hallhattam. Finomabbnál, finomabb ételeket készítettek csapattársaim. Vásárlási lehetőség helyben ez újdonság volt. Testzsír és pH érték mérésben vendégemnek szereztem meglepetést. Sokszínűségből, csapatszellemből, kitűnőre vizsgáztunk, Napsugarak.
Szeretettel küldöm soraimat:
Oláhné Judit Szegedről
KONFERENCIA, nekem! Írhatnám tovább is, hogy neked, nekünk, nekik - egy a lényeg, MINDENKINEK !!!
Mindenkinek, akinek fontos, hogy sütünk, főzünk, mozgunk. Azaz mindenki eszik, iszik és egyre többen és többször mozgunk. Könnyű feladat, mindenki tudja, látja, hallja ezen dolgok fontosságát -, gondoltam elsőre! Nehéz nagyon újat mondani - éreztem a felkészülés kezdetén. Legyen hát az első gondolatsor, amit megosztok a résztvevőkkel, amivel előkészítem a terveink bejelentését!
Az előttem szólók mind-mind utaltak a témám fontosságára, - valószínűleg nem is tudták, hogy milyen jól megalapozzák az előadásomat - köszönet nekik ezért! Így fértem bele a rövidke időmbe. Az érdeklődést nem csak az előadásom alatti figyelemből, hanem a szünetben jövő kérdésekből is leszűrtem. Jó ötlet a receptgyűjtemény, ki ne szeretné nyomtatásban olvasni "saját magát"?
A Mozgás Team megalakulásának hírét jól vezette be a közös torna - ez lesz az elsődleges célunk, - mindenkinek a neki megfelelő, egyéni mozgásforma megtalálása, megtanítása, a közös programok mellett.
Napsugár érlelte alapanyagokat, és napsugaras jó időt kívánok mindannyiunknak a további munkánkhoz!
Szeretettel:
Kanyóné Mándi Mária
A Napsugár csapat debreceni konferenciáinak mindig van valami sajátos, családias atmoszférája. Valamennyi előadó most is profi módon, ugyanakkor élet közeli, természetes, őszinte stílusban adott elő, ami attól lesz igazán hiteles, hogy mindenki felvállalja, és önmagát adja.
Olyan csapat vagyunk, ahol erős érzelmi kapocs van a tagok között, ahol az egyének tehetsége (akár rejtett tehetsége is) megsokszorozódik, meghatványozódik, kibomlik a közösségben. A rendezőelvet ösztönösen is érezzük valamennyien, az Életfa szirmai (pl. művészetek) mind – mind jelentőséget és helyet kaptak a nap folyamán. Úgy őrzünk hagyományt és teremtünk új értékeket, hogy közben felrajzoljuk azt a jövőképet, amelyet közösen képzelünk el: „a nagyság, a győztes csapat lehetősége bennünk van”. Valósítsuk meg a lelki honfoglalást is Schmidt Ferenc Igazgató Úr szavaival élve! Jómagam a művészetek szirmát képviseltem. Olyan dalokat választottam, amelyek tematikailag, hangulatilag magukban hordozták a Konferencia tartalmi mondanivalóját. A „Honfoglalás” című filmdal ebből a megközelítésből is telitalálatnak bizonyult, míg záróakkordként, a Csapatindulóvá avanzsált, szövegében ránk szabott „Átmentem a szivárvány alatt” című dalt énekeltem el.
„Helyezd a szívedre ezt a konferenciát!”
Soós Judit