Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

KONFERENCIA A NAPSUGÁR CSAPATBAN

napsugar konferencia debrecen

Június 21. volt. Misztikus nap: a nap-éj egyenlőség napja! 16 óráig ragyogott az égen a Nap, véletlenül pontosan addig, míg a Napsugár Csapatunk Konferenciája tartott! Míg a Nap az égen, addig mi az Aranybika szálló szépséges termében szórtuk a sugarainkat, fogadtuk a még minket nem ismerő vendégeinket, csapattársainkat, vezetőinket, és az Életfa Program megálmodóját, Schmidt Ferencet!

 

Igazgató Úr szavait idézve: „úttörő” Konferenciát alkottunk, új kezdeményezéseknek adtunk teret, és mondhatom, nagyszerű volt a fogadtatás!

10 előadó készült, többen a háttérmunkában szorgoskodtak, igazi összeforrt közösség, csapat mutatta meg, hogyan tud együtt, szeretetben, munkában értéket teremteni!

Köszönet minden közreműködőnek az odaadó, lelkes, szeretetteljes, profi hozzájárulásért!

Büszkék vagyunk rád, Napsugár Csapat!

Szeretettel adunk közre egy csokrot az élményekből!

Szilágyi Ildikó és Lund Ove, a Napsugár Csapat Vezetői

Csodálatos volt, hogy az Életfa Program szinte valamennyi szirma megmutatkozott ezen a legutóbbi Konferencián! Noha mindegyik magával ragadott, kiemelném Ozsváth Sándor művelődéstörténész előadását, aki a magyarok gondolkodását, nyelvét, kultúráját helyezte el az európai gondolkodásmódban. Rettentően érdekes volt. Kultúránk, nyelvünk, vallásunk és tehetségünk gyökereiről tudhattunk meg olyan dolgokat, amit valószínűleg nagyon-nagyon kevesen tudunk. És ehhez kapcsolódott Igazgató Úr előadása is: „Hit, Akarat, Tudás”, amivel mindent elérhetsz, például az Elit klubtagságot is, aminek feltételeiről Oláhné Judit tartott előadást, és eredményeinkről Szilágyi Ildikó, Csapatunk vezetője.

Egy újabb színvonalas, és gazdag nap élményeit hasznosítva indulhatunk egy újabb hétnek, egy újabb hónapnak, a nyárnak, hogy sugározzuk tapasztalatainkat, élményeinket, és szeretetünket!

Kiss Csilla

Ismét egy Konferencia! Mindig ismerős és mindig tartogat meglepetéseket!

Ismerős, mert van egy keret, amelyben otthon érezheti magát a jelenlévő, egy keret, ami biztonságot nyújt, arcok, amelyek ismerősek, emberek, akikkel ha szót váltok, nincs fenntartás, bizalom van és elfogadás. És a termékek is ismerősek!    

A termékreferenciákban jó hallani, hogy lehet számítani  a segítségükre!

A meglepetéseket pedig nagyon szeretem. Örülök, ha tanulhatok, örülök, ha újdonságokat hallhatok, új szempontokat! Számomra ismeretlen területeket barangolhatok be "idegenvezetéssel"!

Ez a Konferencia is ilyen volt, és még  a kulináris  élvezetek is  adottak voltak!!! A javából! Kell ennél több egy napra?

Köszönet érte a megálmodónak és a közreműködőknek!

Szeretettel: Feketéné dr Pál Ilona

SZI 0070

Tegnap volt a várva várt Konferenciánk, amelyet a Napsugár Csapat csodálatos vezetője: Szilágyi Ildikó szervezett meg. Mondhatom nagyon jól sikerült! Hallhattunk arról, hogy hogyan szabaduljunk meg a felesleges kilóktól. Tájékoztatást kaptunk a megalakult Egészség Team-ről. Betekintést kaptunk a magyarságról és a magyar nyelv színességéről. Igazgató Úr is értékes útravalóval szolgált, nyomatékot adva a CSAPAT erejének. Hallhattunk a víz fontosságáról, az internet használatról valamint terméktapasztalatokról. Örömünkre, készül egy szakácskönyv, amiben a sok finomságok elkészítéséhez Nahrin termékeket is használunk. Pihenésképpen tornáztunk és még a lelkünket is gyógyítottuk az elhangzó szép énekekkel, honismereti előadással. Azért a testet is tápláltuk, saját készítésű finomságokkal. Mérések, vásárlási lehetőség… mind-mind rendelkezésünkre állt! Nagyon sokszínű volt ez a nap, sok értékes információval lettem gazdagabb.

Nagyon jól éreztem magam, sokat tanultam. Köszönöm Szilágyi Ildikónak, hogy a Napsugár Csapat tagja lehetek! Szeretettel használom a termékeket a Családommal együtt, amivel nagyon meg vagyok elégedve. Jó volt Veletek!

Hajrá NAPSUGARAK!!!

Borsodi Eszter

Nagyon jó élményekkel jöttem el a kongresszus után. Színes volt, mint a szivárvány színei. A csapat megint nagyon együtt volt és nagyot alkotott. Ilyen jól ritkán tudtuk tartani az időket eddig. A mérési adatokat felviszem a megszerkesztett Excel táblázatba, későbbi összehasonlítási lehetőségként. 

Dr Tóth Judit

Nagy érdeklődéssel vártam az első "helyi" konferenciámat, mivel már országos konferencián vettem részt, így hajtott a kíváncsiság, hogy vajon mennyiben más illetve mennyiben hasonló ez a rendezvény az országostól.

Az előadók felkészültségének, az egész konferencia lebonyolításának és színvonalának tekintetében csak szuperlatívuszokban beszélhetek. Az előadások igen érdekesek az életfa szirmának szinte minden területét érintették. Ozsváth Sándor művészettörténész előadását mindannyian szájtátva hallgattuk. 

Újításnak számított, hogy Szilágyi Ildikó csapatvezetőnk lehetőséget biztosított – Schmidt Ferenc Igazgató Úr hozzájárulásával – a helyszínen történő vásárlásra. Remélem későbbiekben is lesz erre mód.

A szervezők tökéleteset "alkottak", segítették a tudásom gyarapítását, csak gratulálni tudok mindenkinek.

Bogdánné Marika

Igen nagy örömömre szolgált a Napsugár Csapat debreceni konferenciáján részt venni, mint hallgató, mint előadó, valamint Team és csapattag egyaránt. Változatos, magával ragadó, lelkes és tenni tudó és akaró; igazi Nap-Sugárzó Csapat! Egy nagyszerű kezdeményezésben működhettem közre, hisz a megalakult egészségügyi teamünk különböző egészségfelmérő paraméterek mérési értékeivel tudta az érdeklődő hallgatóságnak visszaadni az egészségi állapotának mérhető mértékét. Az Egészség Érték!

Köszönöm Napsugár Csapat!

Tóth Andrea

SZI 0022

Sikerült igazán hangulatossá varázsolni a csapatunk konferenciáját, nagyon jól éreztem magam. Különösen élveztem az előadásokat, pörgős, érdeklődést felkeltők voltak. Új információkkal gazdagodtam a vízről, magyarságunkról és a termékvásárlási lehetőséget örömmel kihasználtam.

A vizsgálat remélem még időben rádöbbentett, hogy a magas testzsírszint csökkentése érdekében sokat gyalogoljak.

Soós Judit szereplése igazán kellemes, nagyon szeretem ezeket a dalokat az ő előadásában is.

A tombolánál mindig érzem, hogy valóban már második gyerekkorom élem, mert úgy örülök, ha nyerek, mint régen, kisgyerekként.

Köszönöm ezt a kellemes napot.

A hétfői Klubtalálkozóig is puszi:

Bakosné Zsóka 

„Jó társaság. Új emberek. Hasznos terméktanácsok. Feladatok, véghezvitel, sikerélmény! JK”

Köszönettel: Szabó József Balázs

A szeretetvendégség nagyon tetszett, mert tényleg azt éreztem, hogy az ételek elkészítésénél mindenki a szívét, lelkét beletette. Örömteli volt azokban a pillanatokban nézni a készítő és a fogyasztó emberek elégedettségét, tényleg szinte tapintani lehetett a szeretetet, a másokról való gondoskodást, az összetartozást!

Csaba Béla, Budapest

Köszönöm azt a rengeteg tudást, amit ezen a Konferencián kaptam. A profi termékelőadások mellett lenyűgözött Ozsváth Sándor művelődéstörténész és Soós Judit énekes előadása. Nagy élmény volt!

Magyarné Judit

Nagyon vártam a Konferencia napját, egy-egy találkozás feltölti lelkemet. Rendkívül színvonalas, sokszínű konferencia részese lehettem.

Az orvosi előadások, még nem hallott témakör pl. Vízről, Honismeret, Kultúra, a vásárlási lehetőség, egészségügyi mérések, mind, mind egyedivé tették a napot.

Köszönet a szervezőknek és azoknak is, akik hozzájárultak a nap NAPSUGÁRRÁ változásához.

Szeretettel gondolok erre a napra is, Debrecen csodálatos.

Oláhné Judit, Szeged

Jókedv, nevetés, sok izgalom, szeretet, kedvesség, profi előadások, mi kell még egy konferencián?  Úgy érzem, mindenki gazdagabban ment haza,  tudásban,  lélekben, az összetartozás érzésében. Felemelő érzés volt, és szeretném, hiszem, tudom, hogy ezt valamennyien éreztük.

Dr. Horváth Andrea

Ezek vagyunk mi... NAPSUGÁR CSAPAT! :-)

További képek a konferenciáról: