ARTIFIT, a csodálatos kombináció
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 8768
Egy fél évig tartó kísérletben 318 személy vett részt, akik térd-, és egyéb ízületi kopásban szenvedtek. A résztvevőket három csoportra osztották.
Az egyik csoport 1500 mg glükózamint, a másik csoport fájdalomcsillapító tartalmú gyógyszert, a harmadik csoport placebót kapott a kísérlet során.
Az eredmények alapján a glükózamin javította a páciensek mozgását. A fájdalomcsillapítót fogyasztók között csökkent ugyan a fájdalom érzete, de a problémát nem oldotta meg.
Az ízületi kopásban szenvedő betegek leggyakoribb panasza az ízületi fájdalom. Kialakulásának oka még nem egyértelműen tisztázott.
Az ízület a csontok közötti olyan összeköttetés, melyben a csontok egymáshoz viszonyítva elmozdulnak, s az ízfelszínek között ízületi rés található.
Az ízfelszínt (ízületi fej+ízvápa) porc borítja, és az ízületi tok veszi körül, légmentesen.
Az ízületi toknak 2 rétege van. A belső, vékonyabb réteg az un. membrana synovialis, mely folyamatosan termeli a synoviát, az ízületi nedvet.
Ez biztosítja az ízületben a felületek elmozdulását, egymáson csúszását. Ezen kívül rugalmasságot és ellenállást nyújt.
A sejtközötti állománynak két rendkívül fontos összetevője a glükózamin-szulfát és a kondroitin-szulfát, amely vegyületek megfelelő pótlása kulcsfontosságú lehet az ízületi kopás (= arthrosis) megelőzésében, kezelésében.
Ízületi porckopás esetén a porc elkopik és a két porcfelszín közötti ízületi folyadék sincsen.
Ezt az elkopott porcot újra felépíthetjük, táplálhatjuk.
Ebben lehet segítségünkre a Nahrin Cég ArtiFit készítménye.
Hatóanyagok (szerepük és feladatuk a teljesség igénye nélkül)
Glükózamin-szulfát: aminocukor, a szervezet szintetizálja, segítség a porc újraépítéséhez, gátolja a porcot bontó enzimek (hyaluronidáz) működését is, így képes lehet megállítani, illetve lassítani a porc pusztulásának a folyamatát, gyulladáscsökkentő, biztosítja a „kenést"
A külső forrásból bevitt glükózamin pótolja a szervezetbeli hiányt, lassítja, illetve megszünteti az arthrosisos betegek szervezetében lezajló porckárosító folyamatokat. A tünetek mérséklődnek, a károsodott porcállomány fokozatosan regenerálódik és újraképződik
Nátrium-kondroitin szulfát: aminocukor, mely a porc tömegének nagy részét alkotja, arthrosis kezelésére használják. Visszaállíthatja a porcok rugalmasságát, illetve a porcot bontó enzimek inaktiválása révén megállítja a porc pusztulását, gyulladásgátló hatású.
C-vitamin: antioxidáns, a kötőszövetekhez, inakhoz, csontokhoz szükséges kollagén számára fontos
Kutatások megállapították, hogy a glükóz-amin és a kondriotin-szulfát kölcsönösen erősítik egymás hatását, a kettő kombinációja hatékony szer az izületi kopások kezelésében, a C-vitamin bevitel pedig segíti hatékonyságukat.
Hidrolizált zselatin: a porc felépítéséhez szükséges összes aminosavat tartalmazza, kötőszövetek rugalmasságáért, stabilitásáért felel (szép bőrt biztosít)
E-vitamin: antioxidáns, jobb vérellátáshoz szükséges, kötőszövet-erősítő
B6 vitamin: aminosavak aktiválásáért felelős, ill. szükséges a fehérjék anyagcseréjéhez
Szelénélesztő: szabadgyökfogó, szövetek rugalmasságát segíti, gyulladáscsökkentő
Cinkoxid: porc anyagcseréjéhez szükséges, gyulladáscsökkentő
Mangánszulfát: csontok növekedéséhez szükséges, porcszövet felépítéséért felel
Szilíciumdioxid: kötőszövet rugalmasságának megtartásáért felel, kollagénképződést segíti
Varjúköröm kivonat: dél-afrikai sivatagi növény, ízületi fájdalmak kezelésére használták, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, porc anyagát építi fel
Az ArtiFit fő hatásai
- porc megtartása, újjáépítése
- rugalmas kötőszövet megtartása
- synovialis folyadék újraképzése
- gyulladásgátló hatás
- ízületi működés megtartása
Célcsoportok:
- 40 év felettiek esetében megelőzésre
- idős embereknek
- hobbi-, élsportolóknak
- csont-, porc-, ízületi probléma esetén
- túlzott terhelés miatt túlsúlyosaknak
Felhasználása
2 púpozott kávéskanál (nagyjából 5 gramm) port 2 dl vízzel összerázni.
Jó ízű, finom citromos ital. Laktóz-, és gluténmentes, ezért az erre érzékenyek is fogyaszthatják.
5 gramm ArtiFit por tartalmaz:
- 16 kilokalória
- 2,7 gramm fehérje
- 1,3 gramm szénhidrát
- 0,1 gramm Nátrium
- 1000 mg glükózamin-szulfát
- 500 mg Na-kondroitin-szulfát
- 1 mg B6 vitamin
- 30 mg C-vitamin
- 5 mg E-vitamin
- 15 mikrogramm szelén
- 30 mikrogramm króm
- 1,5 mg mangán
- 0,45 mg réz
- 4,5 mg zink
Fontos megjegyezni, hogy a probléma megszűnése után is javasolt tovább fogyasztani az ArtiFitet, mert ahhoz, hogy megakadályozzuk az újbóli porckopást, ahhoz folyamatosan táplálni szükséges.