Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

ÉLETFA PROGRAM – AZ EGÉSZSÉG, A CÉLOK, AZ EMBERSÉG PROGRAMJA

EPA böszörmény

Tisztelt Just-Nahrin Hungária! Kedves Balogh András, Balogh Andrásné!
Egy pár gondolatot szeretnék csak szólni, mint ahogyan azt megígértem.
Köszönet azért, hogy egy ilyen jó csapathoz tartozhatok, ahol az emberek tele vannak szeretettel, ilyen segítőkészek és kedvesek, mint Ti vagytok!
Köszönet, hogy minden egyes alkalommal ilyen sugárzóak, pozitívak és élettel teli előadásokat tartotok!

Ez nagyon fontos a mai világban, mert úgy érzem, hogy az emberekből kicsit kihalni látszik a jókedv, a pozitívizmus, az előretekintés a küzdés a céljaiért, a céljainkért. Minden egyes alkalommal csak még jobban megerősítetek abban, amiben eddig is hittem, hogy a céljainkat el tudjuk érni, amit kitűzünk magunk elé, csak küzdeni és HINNI kell benne. Hinni, hogy akaraterővel képesek vagyunk bármit elérni.
Szeretnék mindent megtenni az emberekért, hogy jobban és egészségesebben éljenek és természetesen emellett szeretnék fejlődni és 21%-os lenni, ami persze nem egyik pillanatról a másikra fog bekövetkezni, DE AZ A CÉLOM!
Szerintem ez egy nagyon jó termék, termékcsalád, amit mindenkinek ki kell próbálnia, és mindenkinek használnia kellene, hiszen a természet adta kincsről van szó. Az egész a természet erejéről szól, amit évezredek óta tud és ismer mindenki.

Én nagyon nagy lehetőségeket látok benne, hiszen az egészség minden kincsnél fontosabb a Világon!

Köszönettel és üdvözlettel:
Szente Zoltán

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok