LXII. ÉLETFA KONFERENCIA – UGYANAZ, MÉGIS KICSIT MÁS
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 5557
A Nahrin jubileumi év záró rendezvényére invitáltuk munkatársainkat, barátainkat és vendégeinket, sok-sok meglepetéssel várva őket Budapesten a CEU Konferencia Központban.
A terem széksorai gyorsan megteltek, a folyamatosan érkező Életfások pillanatok alatt benépesítették a nézőteret. A filmvásznon eközben legsikeresebb munkatársaink svájci utazásának kockái peregtek, megadva a nap vidám hangulatának alapját. Sok-sok ismerős arc, sok-sok nevetés, rengeteg baráti beszélgetés, így már valóban kezdődhetett a nap.
Szarka Laura Életfa Konferenciáink állandó szereplője, ezúttal is szeretettel üdvözölte a jelenlévőket, és ahogy rendezvényeinken már megszokott, az Életfa Himnusz dallamai nyitották meg rendezvényünket.
Ezen a szombaton egy rég nem látott ismerőst köszönthettünk a nap háziasszonyként, aki 3 gyermekes édesanyaként, szülésznőként, vezető tanácsadóként, vezetőként egyaránt sikeres, emellett az Életfa Program, a minőség és az egészséges életmód elkötelezett híve. Skripek Mária érkezett a színpadra ebben a szerepben. Köszöntője során nem maradt el vezetőink, új munkatársaink, svájci vendégünk üdvözlése, hatalmas tapssal köszöntött mindenkit lelkes közönségünk. A nap programjának ismertetése sem maradt el, minden lényeges információval ellátta vendégeinket. A megnyitó után bejelentette első előadónkat, az Életfa Program megalkotóját és vezetőjét, Schmidt Ferencet.
Igazgató Úr prezentációit mindig kiemelt figyelem övezi. Megismerhettük az egészséges gondolkodás és az egészség összefüggéseit, a folytonos tanulás fontosságát. Ötleteket kaptunk ahhoz, hogy legyünk „nagy emberek”, hogyan élhetjük, és hogyan tehetjük boldogabbá életünket. Megtudtuk milyen is a gyógyítás szabadsága, mi itt az Életfa Programban együtt át tudunk lépni a mások által emelt korlátokon is, hiszen programunkban mindenki megtalálja ami a saját sikereihez, boldogságához szükséges!
Ezután egy jól ismert „előadó páros” következett, hiszen Peter Weisz a svájci Nahrin AG export vezetője és állandó színpadi partnere - a tolmács szerepkörben helytálló -, Karasszon Dániel lépett a színpadra, akik egy vadonatúj terméket mutattak be számunkra. A Tökmag sziruppal ismerkedhettünk meg igazán alaposan.
Megtudtuk, hogy 2005-ben Németországban a sütőtök az év gyógynövénye lett. Azt eddig is tudtuk, hogy a tökmag nagyon sok értékes anyagot tartalmaz, és a gyógyászatban a neve elsősorban a prosztata problémák megelőzésének és kezelésének témakörével forrt egybe. Tanulmányok bizonyítják, hogy a férfiak mintegy fele élete során sajnos kénytelen szembesülni a prosztata panaszokkal. Sajnos Magyarországon hamarabb jelentkeznek ezen jellegű megbetegedések jelei, mint például Svájcban. Ezek a gondok jelentős változást jelentenek a férfiak egészségi állapotában és életminőségében egyaránt. Ennek azonban mégsem kellene így lennie, a tökmag pozitív hatása a jóindulatú prosztata-megnagyobbodásra ugyanis tudományosan igazolt! A Nahrin segítségével ismét az orrunk előtt a megoldás, a Tökmag szirup megelőző hatással van erre a problémára, ám egy már kialakult betegség (korai stádium) esetében is enyhítő hatású.
Természetesen nem csak a férfiaknak készült ez a csúcsminőségű termék, hiszen kiválóan alkalmazható magas koleszterinszint, vagy öröklött betegségek esetén is. Gyermekek részére is megoldást jelent az „éjszakai balesetek” megszüntetésére, megelőzésére.
Nőknek hólyagproblémák, hólyaggyulladás esetén kifejezetten ajánlott a fogyasztása.
A sportot képviselő előadónk, aki az utóbbi két év legeredményesebb tereptriatlonosa hazánkban, többszörös magyar bajnok, szlovák kupagyőztes, a görög Világkupa II. helyezettje, az X2S csapat tagja és az Életfa Program sportolója, Mester Bálint lépett a színpadra. Rengeteg hasznos információval látta el a jelenlévőket, a termékeink hatékonyságára saját maga szolgált referenciaként. Hitelessége megkérdőjelezhetetlen, hiszen aktív élsportolói élete mellett testnevelő tanárként és utánpótlásedzőként dolgozva minden nap tesz nem csak a saját, hanem „védencei” egészségéért és sikereiért egyaránt.
Előadása végén az X2S Egyesület több tagjával egy exkluzív ajándék átadásával köszönték meg Igazgató Úr támogatását.
A délelőtt gyorsan elszaladt, az előtérben már terített asztal várta a kedves közönséget, azonban ebéd előtt az Életfa Mozgás Team egyik vezetője Szabó Tamás tartott egy könnyed, átmozgató, étvágyjavító tornát vendégeink számára.
A nap megállíthatatlanul folytatódott, eljött a szerencsepercek ideje. Szarka Laura kollegáink segítségével próbált minél gyorsabban minél több ajándékot kiosztani a tombolasorsolás folyamán. Úgy gondoljuk, sikerrel!
A jókedvnek és a tapsviharnak nem lett azonban vége, hiszen az Életfa Program aktuális versenyeinek győztesei foglalták el méltó helyüket a színpadon. Ajándékok, mosoly, taps, sok-sok barát elismerő szavai és gratulációja, semmi sem hiányzott az igazi örömünnep kellékei közül. Nyerteseinknek és eredményes munkatársainknak gratulálunk!
Peter Weisz minden mondatát élénk érdeklődés kísérte, hisz újabb meglepetéssel szolgált számunkra a Magnézium kapszula segítségével. Kevesen tudják, de a magnézium minden élő szervezet számára létfontosságú elem, amely a test anyagcsere folyamataiban fontos szerepet játszik. Egy felnőtt szervezete kb. 20g magnéziumot tartalmaz, amely többek között a csontokban tárolódott el, és jelentősen hozzájárul azok szilárdságához. Hasonlóképpen fontos a szénhidrát-, a zsír- és a fehérje anyagcsere folyamataihoz, valamint az izmok és az idegek ingerület átvitelének megfelelő működéséhez is. Jóllehet nagyon fontos a test számára, sajnos nem képes azt önmaga előállítani. Így a magnéziumot a táplálékból vagy az étrend-kiegészítőkből kell beszerezni-pótolni. A Nahrin azonban kezünkbe adja a megoldást, a magnézium- és E-vitamin alapú Magnézium kapszulával, amelyből 3 darab már fedezi is a napi szükségletet (300mg).
Az Élet(fa)mód Klub tagjai már mindannyian tudják, miért is jó ehhez a nagyszerű csapathoz tartozni, a klub vezetője, Kanizsárné Vaskó Nikolett, az Életfa Program vezető dietetikusa azonban teljes és átfogó bemutatót tartott a jelenlévőknek arról, milyen klubélet folyik az általa vezetett csoportnál. Ehhez segítségül hívta az egyik aktív tagunkat, Vargáné Szabó Rózát is, így valóban első kézből értesültünk a náluk folyó „munkáról”. Megismertük az egészséges élet 12 pontját, tanácsot-információkat kaptunk a tartós súlycsökkentés eléréséhez, bemutatásra került az Élet(fa)mód Klub logója, és persze a konferencia után lehetőség volt a klubtagok sorához történő csatlakozásra is, amelynek során a szükséges méréseket is elvégezték munkatársaink.
Rövid szünet után az Életfa Filmszínház filmvetítésén vehettünk részt, amelynek során a Tudás Hónapja rendezvénysorozat zárásaként tekinthettük meg a Mátrai Szilárd által összeállított és az évente megrendezésre kerülő MLM Cruise karibi hajóúton készült felvételt Art Jonak előadásáról, aki a Network Marketing szakma elismert és tisztelt képviselője.
A film pedig forgott tovább… Hiszen Verebes Linda és Pindroch Csaba, az Életfa Program nagykövetei érkeztek a terembe. Természetesen ezúttal nem egyedül, hisz ők kísérték be a rendezvényünkkel egy időben zajló Gyerek Klub által szervezett „Szép beszéd - verset mondok” szavalóverseny országos döntőjének résztvevőit, győzteseit. A verseny résztvevőinek ezúton is szeretnénk gratulálni! Linda és Csaba persze nem elégedett meg ennyivel, és ezúttal is megosztottak néhány jellemző életképet mindennapjaikból, persze igazi Életfás szemüvegen át nézve mindezt!
El sem hittük, hogy az idő így elrepült, a háziasszonyunk pedig a nap során utoljára lépett a reflektorok fényébe. Konferenciánk véget ért, a Záródal hangjai még a fülekben csengtek, amikor elhangzott az ígéret, jövőre ugyanitt találkozunk!
Mi ott leszünk! És Te?
Üdvözlettel:
az Életfa Program csapata