Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

JUST TERMÉSZETES TESTÁPOLÓ MANDULATEJJEL

mandul nyito

A testápolók használata a bőrápolás fontos része, mégis sokan kihagyjuk a napi rutinból. Ennek oka általában az időhiány, eredménye pedig száraz, kirepedezett bőr. De nem csak az utóbbi elkerülésének érdekében érdemes minden nap testápolót használni.

Szerencsére sokaknál a mindennapok része a testápoló használata, ám nagyjából ennyien lehetnek azok is, akik gyakran kihagyják ezt a műveletet a bőrápolási rutinból. Mert nincs kedvük vagy idejük hozzá. Pedig a testápolóknak rengeteg előnye van, így mindenképp érdemes naponta alkalmaznunk őket, ahogyan az arcbőrünk ápolásával is törődünk. Összegyűjtöttük, miért!

Hidratálás
A testápoló termékek alapvető haszna és feladata a hidratálás. A megfelelően hidratált bőr rugalmas, szép, nem repedezett. Egyszerűen jó ránézni. Emellett pedig nincsenek rajta fájó, pirosodó pontok sem. A megfelelő hidratáltságot úgy lehet csak fenntartani, ha minden nap használunk testápolót.

Ápolás
Ahogy a hidratálás kapcsán már szóba került: a testápolók nagyszerűen alkalmasak arra is, hogy a fájdalmasan száraz, érzékenyebb bőrfelületeinket ápolják, állapotukat javítsák. Ilyen lehet pl. a könyök bőreEzek ápolásánál különösen fontos a rendszeresség, így nem érdemes kihagyni egy napot sem. A megfelelő hatóanyagokat tartalmazó testápoló kiválasztásával pedig még hatékonyabban kezelhetjük a kényes területeket.

shutterstock 112246673

Relaxáció
A bőrápolás nem kell, hogy rutinszerű legyen. Ebben a pár percben észrevétlenül át is masszírozzuk finoman a testünket, miközben a testápoló felszívódik. És van pár nyugodt pillanatunk magunkra. Éppen ezért ne érezzük kötelező és időigényes dolognak a testápolást, hanem inkább fogjuk fel relaxációs programként.

Jókedv és jobb közérzet
A Just Mandula testápoló igazi kényeztetés a bőrnek. Ápolja, védi és megnyugtatja az érzékeny, nagyon száraz bőrt. A napi testápoláshoz fejlesztették ki, de ideális választás napozás vagy szaunázás után is. Használatakor értékes ápoló anyagok kényeztetik a bőrt, puha tapintást és rugalmas bőrérzetet biztosít. Nem hagy zsíros foltot, jól felszívódik. A testápoló masszázshoz is kiválóan alkalmazható, és arctisztító tejként is kitűnő választás.

Főbb összetevői
Keserűmandula, kukoricaolaj, A- és F-vitamin

kukoricaolaj

Felhasználás
Arctisztító tejként használva: egy kevés mandulatejet tegyünk a vattakorongra és ezzel tisztítsuk meg az arcbőrt.
Masszázshoz használva: a szükséges mennyiséget vigyük fel a bőrre, egyenletesen oszlassuk el és gyengéden masszírozzuk be.
Használat előtt rázzuk fel!

A bőr ápoltsága nem csak magának a bőrnek fontos, hanem nekünk is. Ha a testápolók rendszeres használatától szebb lesz a bőrfelszín, csillogóvá és selymessé válik, akkor jobban is érezzük majd magunkat benne. Hiszen ilyenkor a bőrre jó ránézni és nem lesz érdes tapintása, amit inkább kerülnénk. Ráadásul nem csak az ápolt bőr tesz jót a közérzetnek és az önképünknek is, hanem a testápoló illata is. Éppen ezért fontos, hogy a kiválasztásnál erre is figyeljük. Egy jó illat, amit egész napon át érzünk nyugtató hatású is lehet.

Gyengéden olvadó mandulatej - Színtiszta kényeztetés a testnek és a léleknek

Érezd jól magad a bőrödben!

EGÉSZSÉG A KONYHÁBAN: A BORS FŰSZERKEVERÉK

bors fotó

A bors az egyik legnépszerűbb fűszer a konyhában, a só után a második leggyakrabban használt ízesítő. Napjainkban is igen nagy szerepe van a világ konyháiban, olyannyira, hogy a világ fűszerkereskedelmének 1/4-ét jelenleg is ez a fűszer teszi ki.

Az Indiából származó borsot őseink már az i.e.4.000 környékén használták, az ókori Egyiptom és majd a Római Birodalom meghatározó fűszere volt.

Az ételekben játszott szerepe mellett a borsot az orvostudomány is előszeretettel alkalmazta. Emésztést serkentő, torokgyulladást, köhögést elmulasztó és köptető hatással bír. Népi bölcsesség szerint, ha borssal fűszerezzük a megfázás elleni italunkat, akkor sokkal gyorsabb lesz a felépülés, arról nem is beszélve, hogy kidugítja az orrot, így már az első pillanattól kezdve jobban érezhetjük magunkat. Magas a mangán, a vas- és a K-vitamin tartalma. Antibakteriális hatású, gyorsítja az izzadást, vizelethajtó, pozitív hatással van a bőrre.

hosszában

A Nahrin Bors fűszerkeverék főbb összetevői
Feketebors, fehérbors, cayenne bors, jódozott konyhasó. Ez a borskeverék enyhén csípős, ám nem marja a gyomrot, nincs kellemetlen utóíze.

A Nahrin fűszerei nem csak fenséges ízeikkel gazdagítják ételeinket, hanem fokozzák az étvágyat, támogatják az emésztést, alacsony nátriumtartalmúak, így hozzájárulnak a sófogyasztás csökkentéséhez, és rendkívül gazdaságosak.

Felhasználása
Változatosan felhasználható. Jól illik hideg/meleg saláták, tojás- és húsételek, szószok, csőben sültek, mártások és levesek ízesítéséhez. Remekül kombinálható más fűszerekkel.

Kiknek ajánljuk?

  • Akik szeretnek finomakat főzni
  • Akik szeretnek finomakat enni
  • Ínyencek részére
  • A magyaros konyha kedvelői számára
  • Igényes fogyasztóknak, akiknek fontos a minőség
  • Vegetáriánusoknak

A termék glutén- és laktózmentes, cukorbetegek is fogyaszthatják.

APRÓ ÖTLETEK NAGY ÖRÖMÖKRE!!!!

aono

Gyakran hallom manapság, hogy „mi már egymásnak nem ajándékozunk, csak a gyerekeknek veszünk ajándékot!” Ez nekem olyan szomorú… A felnőtt is vágyik a kedves meglepetésre, a gondolatra, és az bizony nem feltétlenül pénz kérdése! A gyerekek így megannyi rengeteg ajándékot kapnak, hogy a nagy bőségben értékelni sem tudják igazán, és ezért a nagy öröm gyakran el is elmarad!

Zárójelben teszem hozzá, őket is meg kell tanítanunk ajándékozni, kilesni, kifigyelni, kinek, mivel lehet örömet szerezni, olvasni a gondolatokban... Kell a készülés, az alkotás izgalma, - ők aztán tényleg maguk készítsenek ajándékot -, aztán meg annak az öröme, hogy láthatja a hatást a megajándékozott arcán! Nincs is ennél szebb!

Szeretem, ha van az ajándékban ötlet, figyelmesség, meg egyéni is. Igaz, én mindennek annyira tudok örülni, nem a pénzben értékes, de személytelen ajándék, hanem az okoz igazán óriási örömet, ami mögött ott a gondolat, a szeretetteljes figyelmesség, amiben érződik, hogy nekem szánták.
Nos, elég is ennyi bevezető, nézzük, mit ajánlok Neked!

aono 1

Ha van olyan megajándékozott jelölted, aki értékeli a különleges, finom ízeket, szeret a konyhában tüsténkedni, és még a minőség is fontos neki, mint Neked, szerintem „betalál” a következő ajándék:

FŰSZERES OLAJ, szép kiöntő üvegben
Gyönyörű kis üvegeket lehet lakás felszerelési, ajándékboltokban kapni, de végül is, bármilyen szép 2-3dl-es üveg is megteszi. Vegyél jó minőségű olívaolajat, töltsd fel az üveget, és adj a 2-3dl olajhoz dl-enként 1 teáskanállal valamelyik fűszerünkből. Én nagyon szeretem, ha vegyesen, legalább 3 félével ízesítem, zseniális íz harmóniát ad bármelyik! A mostani fűszerakcióban található ALGÁS SÓPÓTLÓ, FOKHAGYMA, NAHROM fűszereink annyira finomak együtt, hogy hihetetlen!!! MOST vehetsz hozzá CURRY fűszert is, ki ne hagyd a keverékből!
És mire használható?
Nagyon, nagyon szeretem finom barna kenyérre csepegtetve, valamilyen finom nyers zöldséggel, egy pohár most kapható Gyógynövényes teával, vagy Iso-Teával mennyei! Pecsenyezsíros kenyér… Mond valamit? Nos, arra emlékeztet, de ha lehet, még finomabb, és nagyon egészséges! De csöpögtetheted salátára is, azzal is egyszerűen ellenállhatatlan, és husi pácolására is kiváló!

aono 2KEDVENC SALÁTA ÖNTETEM
Hasonlóan szép üvegbe önts 1dl olíva olajat, 1dl balzsamecetet és 1 dl mézet. Keverj hozzá 2 teáskanál FOKHAGYMA FŰSZERT, és 1 mokkáskanál BORS FŰSZERT. A legegyszerűbb zöldsalátából, jégsalátából is kulináris élményt varázsol!!! A receptet, biztos kérni fogják…

+1 ÖTLET:
Apropó: receptek. Kedvenc receptjeidet összegyűjtheted, és leírhatod egy általad készített füzetbe, könyvbe! Olyan szépeket lehet manapság kapni! És milyen személyes lesz, igaz? Teleírhatod a Nahrinos, Justos finomságokkal megalkotott ötleteiddel, és biztos, hogy a siker nem marad el!!!

aono 3Pár nap, és itt a KARÁCSONY! Remélem sikerült örömet szereznem ezekkel a tippekkel, azt viszont tudom, hogy Te is azt fogsz, ha meg is valósítod. És tudod mi a legjobb? Ezekhez szinte csak a konyhádba kell kimenned! És még bármelyiket megvalósíthatod! Indulhat az alkotás!!!
Nagy örömöt szerezve, apró ötletek által!!!

SZERETETTEL KÍVÁNOK ÁLDOTT KARÁCSONYT, ADD A GONDOLATOD, A FIGYELMED, VIGYÉL MELEGSÉGET A SZÍVEKBE, ÉLVEZD AZ ÜNNEP , AZ AJÁNDÉKOZÁS ÖRÖMÉT!!!

Szilágyi Ildikó
A Napsugár Csapat Vezetője,
Legjobb Szponzor 209519908

MAGYAR ELHÍZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG KONGRESSZUSA

metk

A Magyar Elhízástudományi Társaság XXVI. Kongresszusán voltunk Budapesten a Danubius Hotel Flamenco szállodában 2018. november 30-án.
A Kongresszus mottója: Elhízás: ok vagy okozat?

Halmy Eszternek, a kongresszus elnökének szavait idézve: „A túlsúly és elhízás növekvő trendje és egyre súlyosabb megjelenési formája világszerte kihívás elé állítja az egészségügyi rendszereket. Együttes előfordulása a hazai felnőtt lakosság több, mint kétharmadát érinti napjainkban.”
A gyermekkori elhízás is egyre nagyobb arányban van jelen, minden 4.-5. gyermek hazánkban túlsúlyos vagy elhízott.

Az Egészségügyi Világszervezet már 1998-ban krónikus visszatérő betegségnek nyilvánította az elhízást, és így nem tekinthető esztétikai kérdésnek.
A túltáplálkozás és a fizikai inaktivitás két alapvető faktorként fogható fel, amelyek mellett mintegy 30 bizonyított tényezőt is figyelembe kell venni!
Az elhízás olyan soktényezős, komplikált krónikus betegség, amely túlmutat az egyéni kontrollon és kezelést igényel.

metk 1

A fizikai inaktivitás globálisan közel annyi halálozásért felelős, mint a dohányzás - tudtuk meg Dr. Martos Éva előadásából. Becslések szerint évente 1 millióan halnak meg Európában önmagában a fizikai inaktivitás következményeként, minden 10. halálesetért az inaktív életmód tehető felelőssé! Heti 150perc, napi 30perc mozgásra lenne szükségünk minimum.

Az 50 éven felüliek több, mint 6 órát néznek naponta TV-t, ami hatással van a táplálkozási szokásaikra (este étkeznek), befolyásolják őket a reklámok, tévénézés közben ritkán állnak fel.
Magyarországon csak a lakosság 30% mozog 150 percet hetente.
Napi 1 könyvfejezet elolvasása meghosszabbítja az életet, még akkor is ha nem futva, hanem ülve olvasunk! Ülj keveset és mozogj többet!

Köszönet Schmidt Ferenc Igazgató Úrnak, hogy idén másodszor részesei lehettünk e szakmai kongresszusnak és felvehettük az ott lévő szakmai kollégákkal a kapcsolatot!

Az Életfa Program szakmaisága és szakmai kapcsolatai biztonságot nyújtanak tagságunk számára!

Szeretettel:
Hegyi Gyöngyi
értékesítési igazgató
Természetgyógyász
06-704572712

metk 2

KEDVES ÉLETFÁS BARÁTAINK!

mikugy2018

Ugye milyen hihetetlen, hogy megint elrepült „egy” esztendő?

Az idén is meghívunk Téged és minden kedves gyermeket, felnőttet, nagyszülőt, a MikulásGyárba, hagyományőrző adományozásunkra!

Elmondhatjuk számodra, hogy mekkora élmény újra gyereknek érezni Magunkat ennek a Manócskákkal teli, fergeteges hógömbnek a belsejében! Azonban, hogy ne csak mondjuk, inkább tarts velünk és tapasztald meg magad ezt az érzést.

Idén a Városliget felújítása miatt a Mikulásgyár új helyszínen lesz.
Most biztos azt kérdezitek, hogy jaj, merre lesz, hova kell mennem? Ne legyen ez gondod, mert Mi erre is gondoltunk! Egyenesen kisbusszal, a Mikulással megyünk a Mikulásgyárba!
Ennél mókásabb nincs is! Neked, Nektek „csak” a Budapesti Központi Klubba kell időben érkeznetek 2018. december 5-én, ahol a Mikulás ajándékkal vár Titeket.
Érkezés 16.30-17.00 óra között, mert 17.30-kor szervezetten, kisbusszal, autókkal együtt megyünk a Millenáris parkba, ahol Berecz Ildikó, Kultúra- és Honismereti szirom vezetője fog minket elkalauzolni egy picit a Millenáris világába.

Kérünk, szépen hozz Magaddal egy olyan aprócska ajándékot, aminek Te is őrülnél fordított helyzetben. Ezzel a nemes gesztussal mi is hozzájárulunk, hogy egy család karácsonyát szebbé, meghitté tegyük. Ne maradj ki, mert adni JÓ!
Várunk, gyere, tarts velünk szerdán, 2018. december 5-én, Mikulás előestéjén.

A Mikulás szereti a nemes embereket, Neked is rejteget egy kis meglepetést!!!! Szép fényes legyen a csizmád!!!!
A MikulásGyár szívesen fogad tartós élelmiszereket is, cukor, liszt, olaj, tészta, játék...
Ezt a pár sort a Mikulásgyár honlapjáról idézem:

mikugy2018 1A MikulásGyár elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, játékokat, édességet vár adományként. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a rászorultaknak tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük, így, amennyiben lehetőségük van, hozzanak minél több konzervet, tésztát, lisztet, cukrot, rizst, olajat, stb. A MikulásGyár nagyon szívesen fogad játékokat, könyveket is, ám arra kérjük az adományozókat, hogy olyan ruhákat, könyveket hozzanak, amelyeket maguk és gyermekük is szívesen fogadna.
Az ajándékokat, adományokat, felajánlásokat nem szükséges becsomagolni, akár kézben, akár dobozban, akár nejlonzacskóban is hozhatják.

Amennyiben nem tudod személyesen átadni a kis csomagodat a manócskáknak, mi szívesen segítünk! Légy szíves juttasd el csomagodat a budapesti képviseletre legkésőbb 2018. December 5. szerda 16 óráig, és mi személyesen elvisszük a helyszínre.

Nagyon szép Adventi készülődést kívánunk Neked, Kedves Életfás Barátunk!

Szeretettel
Mondok Andrea

Amit pedig mi szeretnénk kérni Tőled

Tájékoztass minél több munkatársat a csapatodból, és gyűjts minél több ajándékot, amit el tudunk vinni a Mikulásgyárba.

Ha személyesen kívántok velünk jönni, akkor megtehetitek december 5-én.

Természetesen Miskolcról is küldünk adományt, melyet a céges busszal viszünk el a MikulásGyárba.  Ezért kérünk Titeket, hogy adományaitokat hozzátok el a Miskolci Központi Klubba kedden, vagy legkésőbb december 5-én szerdán 10 óráig juttassátok el az Életfa Program székházába: 3530 Miskolc, Papszer u. 24.

Számítunk Rátok!

Szeretettel
az Életfa Program csapata

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok