ÉLETET AZ ÉVEKNEK I.
- Írta: Tarnai Irén
- Kategória: Család
- Találatok: 4396
„A jövő csupa múltból áll” (Anatole France)
„Nem az a fontos, hogy az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal”- bizonyára mindenki ismeri a slágert.
Örök igazságokat tükröznek az előbbi gondolatok.
Fiatal éveinkben szervezetünk még viszonylag jól alkalmazkodik az intenzív tanulás és szórakozás rendszertelenségéhez. A családalapítás és a karrierépítés, időszakában főleg gyermekeink igényeit tartjuk szem előtt, és nem ritka, hogy saját testünk szükségleteit – energia, idő, pénz hiányában – háttérbe szorítjuk.
Az idő múlásával azonban szervezetünk félreérthetetlenül jelzi, hogy többet kell törődnünk magunkkal, ügyelnünk kell az egészségünkre. Sajnos gyakran halljuk a lemondás hangját: „erre a kis időre már minek”. Szerencsére egyre többen vannak, akik szeretnék jó életminőségben megérni unokáik, dédunokáik felcseperedését, boldogulását. Ők fontos szempontnak tartják, hogy felkészüljenek az időskorra, és megváltoztassák életmódjukat. Bíztató, hogy a pozitív gondolkodás önmagában átlagosan hét és fél évvel hosszabbíthatja meg az élettartamot. Ehhez hozzájárulhat, ha az ember rendszeres társasági életet él, kulturális rendezvényeket látogat, könyvtárba jár, és tartozik valamilyen közösséghez – az Életfa Program is ennek bizonyítéka –, de nagyon fontos az evés öröme is. Fontos a tudatos táplálkozás megvalósítása, a táplálkozási ajánlások figyelemmel kísérése.
Azt nem szabad elfelejtenünk, hogy a tudatos, egészségvédő táplálkozást minél korábban, már a fogantatás előtt ajánlott elkezdeni, az anyai táplálkozáson keresztül a méhen belüli életben, majd a gyerekkorban, és az egész életen át kell folytatni
A népesség idősödése világszerte megfigyelhető folyamat. Magyarországon mára minden ötödik ember betöltötte 60. életévét, ez számszerűen 2 millió lakost jelent.
Az ENSZ előrejelzése szerint a 21. század derekára az emberiség több, mint egyötöde, Európa lakóinak 36-37%-a 60 évesnél idősebb lesz.
A WHO /Egészségügyi Világszervezet/ a következőképpen osztja szakaszokra az idősebb kort:
50-60 év- áthajlás kora,
60-75 év idősödés kora,
75-90 év – időskor,
90 év felett- aggkor,
100 év feletti- matuzsálemi kor.
Az emberi fajra jellemző biológiailag elérhető legfeljebb 120 év körüli élettartamból a /eléggé eltérőek a maximumra vonatkozó becslések/ átlagosan alig több, mint a felét éljük meg.
Nincs két egyforma test és öregedés- az életkor az idősödésnek csak az egyik jellemzője. Nem csak a „naptári évek „szerint öregszünk, hanem a korosodás üteme alapvetően függ az egészségi állapottól is.
Időskori sajátosságok:
A szervezet időskori változásai:
- az izmok tömege és ereje 30%-al csökken,
- az idegrostok ingerületvezetése 15-20 százalékkal lassul,
- az agy tömege mintegy 300 grammal lesz kevesebb,
- a nyelv fiatalkori 240-250 ízlelőbimbójából mindössze 40-50 marad meg (a sós nem olyan sós már, az édes sem a régi)- intenzívebben fűszerezik ételeiket az idősebbek,
- a látás és a hallás 70-80 százalékban érintett,
- számos fog elvesztése (ételeket pépesíteni kell),
- a szaglás is romlik (ételek aromájának élvezetét befolyásolja),
- csökken a szomjúság érzékelése is – a kevesebb folyadékfogyasztás miatt szájszárazság alakul ki,
- ha magányosak, nincs kedvük enni.
Az energiaszükséglet változása
30 és 80 éves kor között a szervezet energiaigénye csaknem egyharmadával lesz kevesebb.
Ennek döntő oka az alapanyagcsere (a szervezet életfunkcióinak fenntartásához szükséges minimális energia) lassulása és a fizikai aktivitás mérséklődése. A fizikai aktivitás csökkenését leggyakrabban a csont-és ízületi betegségek, szív-és érrendszeri problémák, 2-es típusú cukorbetegség, és más idült betegségek okozzák.
Az aktív életforma megőrzése jótékonyan hat az étvágyra, anyagcserére, valamint az előbbiekben említett betegségek megelőzése szempontjából is hasznos lehet.
Fontos a megfelelő testtömeg elérése, illetve fenntartása, mely növeli a várható élettartamot.
Szeretettel:
Tarnai Irén
dietetikus
Egészségügyi Team
Felhasznált irodalom
Szász-Győző Zsuzsanna – Hartmann Gabriella : Táplálkozási ajánlások ötvenentúliaknak / a kiadványban fel van tüntetve a felhasznált irodalom
MDOSZ/OKOSTÁNYÉR
www.medimix.hu - Az időskorúak táplálkozása