Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

ADNI JÓ!

ajKivételes nap volt a Budapesti Központi Klubban december 9-én.
Hogy miért? Mert megint megtapasztalhattuk, hogy adni jó!!!!

Már hagyománnyá vált nálunk, Pesten, hogy decemberben meglátogatjuk a MikulásGyárat és ajándékokat viszünk a rászoruló családoknak, gyerekeknek. Nálunk ez is hozzátartozik már a karácsonyi készülődéshez.

Ebben az évben népes kis csapattal jöttem a Klubba, felnőttek és gyermekeik kíséretében. A Klub rendhagyó jellegét csak emelte szponzorom, Hegyi Gyöngyi előadása, melyen egy igazi karácsonyi mesefilmet nézhettünk meg. Kérdezhetitek, miért pont egy mesefilmet. Mert sok kisgyerek volt és sokan voltunk, akik lélekben még mindig gyermekek. És, mert mindenkit másra tanított. A gyerekeknek jó szórakozás és pihenés volt. A felnőtteknek elgondolkodtató történet érzelmekről, érzésekről, a világhoz és az élethez való hozzáállásról. Köszönjük!

Starkné Szabó Eszter előadásából azt is megtudhattuk, mit (t)együnk és mit ne, hogy az ünnep végére is szépek maradjuk.

Aztán a mai nap legfontosabb eseményeként közösen indultunk a Mikulásgyárba. Örömmel adtunk és szívesen fogadták. Bemehettünk oda is, ahová nem mindennap juthatunk el, az „AJÁNDÉKGYÁRBA”. A gyerekek csillogó szemekkel nézték, vajon melyik dobozba kerül az ajándékuk, lecsúszik-e a csúszdán az elajándékozott plüssállatuk. Sokáig maradtunk, gyerek és felnőtt egyaránt élvezte és érezte a „csodát”, melyet azért kaptunk, mert adhattunk.

Szeretettel:
Bacskai Ildikó
Életfa Delfinek, Budapest

aj1aj3aj2

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok