Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Egységben az erő - maratoni váltófutás Életfa színekben

egység, erő, maraton, váltófutás, Életfa, egészség, csapatAhogy már azt többször is hallottátok kedves Életfások, a csapatban rejlő erő kiaknázása nagyon fontos és célszerű. Ezt most hatan a sportban, a futásban érvényesítettük.

A csapat ereje az egyének erejének összegéből fakad. Együtt minden könnyebb, miért lenne ez alól kivétel a mozgás.

Melyikünk tudná lefutni a maratoni, 42 kilométeres távot, 3 óra 35 perc alatt? Kevesen!

Viszont hat ember egymást segítve, buzdítva, egymásért küzdve, a csapat sikeréért harcolva már képes. Képes olyanra, amire csak együttes erővel képesek. Hatalmas erő lakozik Bennünk, egyénekben is, de ezt összerakva még hatalmasabb eredményekre vagyunk képesek.

Mi hatan a Budapest Sportiroda által rendezett, 18. K&H olimpiai maraton váltóra neveztünk be, Életfa Egészség Őrzők csapatnéven. Csapatunk Barbócz Anikó, Lund Ove, Varga Gyula, Tóth Miklós, Partos Róbert, Szabó Tamás hatosa alkotta. Sajnos Gyuszi sérülése az utolsó pillanatba megakadályozta indulását a versenyen. Azonban rajtunk ez sem fogott ki. Egyikünknek kétszer kellet teljesíteni a 7 kilométert és 28 métert.

Nagyon jó hangulat fogadott minket, és ami fantasztikus volt az lelkesedésünk. Mindannyiunk vére pezsgett, buzgott bennünk a tettvágy. Alig vártuk már a 11 órás rajtot. Ezzel nem voltunk egyedül, mert ez a futóesemény sok szempontból a legnagyobbra sikeredett: a 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltóra 5500-an neveztek, annyian, mint korábban soha. Közép-Kelet-Európa legnagyobb váltófutó eseményére nemcsak az ország valamennyi megyéjéből jöttek a résztvevők, hanem több európai uniós ország csapata is rajthoz állt.

Több mint 1150 csapat azt jelenti, soha ennyien nem jelentkeztek korábban erre az eseményre, mint most. És mert idén a magyar EU-s elnökség alkalmából uniós országok váltói is Budapestre jöttek futni, ráadásul ez a verseny az elnökség kiemelt, hivatalos programja volt.

aaaaaaaaaaa

Mi e lelkes derékhadba álltunk be és vállvetve küzdöttünk, hősiesen helytálltunk áldozva ezzel az egészség oltárán.

Saját véleményem szerint sokkal élvezetesebb így teljesíteni a maratoni távot, mint egyedül küzdeni a távval. Van tapasztalatom az egyéni teljesítésben is a magam 12 maratonijával, ez azonban mégis különleges élmény volt számomra, és mondhatom csapattársaim számára. Erről viszont szóljanak ők.

Partos Róbert

„Életem első jelentős sporteseménye volt a 18. Olimpiai maraton.

Három héttel a verseny előtt tudtam meg, hogy lehetőségem van részt venni, így nem sok időm volt a felkészülésre.

Hogy izgalmasabb legyen a történet, a hírtelen terheléstől nagyon megerőltettem a térdemet. Napokon át jegeltem, és kezeltem a kitűnő Just termékekkel. Mivel lassan javult, felmerült bennem a kérdés, hogy képes leszek–e teljesíteni a távot. De úgy gondoltam, hogy nem tehetem meg a csapattal, hogy feladom, hiszen ők számítottak rám, és ők erről a sérülésről mit sem tudtak.

Aztán eljött a nagy nap. Nagyon izgatott voltam, hogy végig tudom-e futni, de amikor megláttam Szabó Tomit a váltóbottal, már csak egy gondolat volt a fejemben, hogy meg tudom csinálni.

Az első méterekben nagyon fájt a lábam, de futás közben nem volt időm erre gondolni. Mindennek ellenére a saját időmet sikerült megdönteni, és a célegyenesbe érve a váltóbotot büszkén átadni Tóth Mikinek.

Életem meghatározó sportélménye volt ez a maratonváltó, és mindent megteszek, hogy jövőre az időmet megjavítva ismét részt tudjak venni a versenyen. Köszönöm a lehetőséget, és természetesen gratulálok a többi csapattagnak is az elért eredményért! Nagyon jók voltunk!"

Barbócz Anikó

„Tavaly már megszerveztük a versenyen való részvételt, de az a viharos időjárás miatt elmaradt. Ezért is külön öröm, hogy az idei csapat összejött és jó eredménnyel szerepeltünk. Magamhoz képest nagyon jó 35 perces 7 km-t futottam. A csapatszellem jó hatással volt a teljesítményemre. Remélem, hogy jövőre már egy vándorkupáért futok a csapatommal az Életfa Program keretein belül. Jelenleg a kupa nálunk van! Hajrá futás!"

Tóth Miklós

„Az ember társas lény, ezért jó, ha valamit többen csinálunk. Én nagyon jól éreztem magam, jó volt futni, tudni, hogy nem csak ,,magamért" futok, hanem a többiek miatt is. Ezért igyekeztem a tőlem elvárható legjobbat nyújtani. Szégyenkezni valónk sincsen, mert 522 csapatból 189. lettünk, ami szerintem kimondottan jó eredmény így elsőre. Jövőre lehet, hogy még jobbak leszünk, és köszönet a futótársaknak!"

Lund Ove

„Futni mindig jó, akár a levegővétel, érezni, hogy megtelnek a tüdők, érzékelni a meleg levegőt, amikor körülöleli a csupasz testemet magányos száguldozás közben az erdőben. És aszfalton, tömegben is jó futni. Csapatban, az Életfa csapatban, csapatért csodálatos, felemelő érzés volt a maratoni váltó tagjaként részt venni. A süvítő hideg szélben utolsó futóként várni a Kossuth téren ugyan nem volt túlságosan kellemes, de annál jobb volt Barbócz Anikótól átvenni a váltóbotot és nekilendülni a 7 kilométeres távnak, leküzdeni a vacogásomat, utolérni egy-egy vetélytársat, és a befutásban csökönyösen beleadni mindent. Célba érni, nyerni, itt ugyanis mindenki nyer, aki leküzdi a távot. Az Életfa csapat nyerő csapat!"

Ezzel a mostani versennyel megalapítottuk az Életfa vándorkupát. Szeretnénk ezzel felhívást intézni hozzátok, hogy jövőre hódítsátok el Tőlünk!

Várjuk a lelkes mozogni vágyókat körünkben. Azok se keseredjenek, akik most lemaradtak erről a váltóról. Nekik jó hír, hogy szervezünk még ezen a nyáron is különböző sporteseményekre csapatváltóban teljesíthető versenyeket. Ilyen lesz a Visegrádon megrendezésre kerülő Tereptriatlon Európa Bajnokság, Kőszeg hosszú távú triatlon, Nagyatád Ironman, Piliscsaba Terepfesztivál.....