Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Az Életfa Program Kultúra arca nyitotta meg a Bringamánia Balatonkört

Életfa Program, kultúra, arc, Bringamánia, Balatonkör, PindrochA 86 „kilométeresek" mezőnyét Pindroch Csaba is színesítette. A színművész, mint interjúban, a kétkerekűhöz való viszonyát érintő kérdésre elmondta, agglomerációban élő emberként szeretne a vonattal, kerékpárral történő közlekedésre áttérni. – Alapvetően azt látom, Budapesten a megfelelő intelligenciával és szerénységgel történő biciklis közlekedés lesz a jövő.

Kerékpáros kultúra van kialakulóban, melyhez a külföldi egyetemisták is jelentősen hozzájárulnak, ezt több vidéki nagyvárosban, például Szegeden is tapasztalni lehet. A mai tekerésem nagyon megérintett, a balatoni szél, a nap, a hangulat, a bringás tömeg mind-mind nagy élményt adott – mondta a színész.

Az április 16-ai McDonald's BringaMánia Balatonkörön, a 206 kilométeres tókerülésen és a 86 kilométeres kiskörön összesen 1204-en rajtoltak.

Balatonföldvárról indulva, majd oda visszaérkezve került megrendezésre a McDonald's BringaMánia Balatonkör április 16-án. A Föld napjához kapcsolódó program történetében rekordrészvétel született; a 206 kilométeres tókerülésen és a 86 kilométeres kiskörön összesen 1204-en rajtoltak el.

Az eseményhez hasonlóan hosszú, egész napos kerékpáros rendezvények ritkák Magyarországon: az első rajtra reggel hatkor, az utolsó befutóra este háromnegyed tízkor, az eredményhirdetésre féltizenegykor került sor.

- A Balaton-kerülő túra 12 éves történetében az idei létszám rekordnak számít! A teljes tókerülésre 804-en, a kiskörre kerek 400-an indultak el; utóbbiak egyidejű kompátkelése nem mindennapi látványt nyújtott. Sok érdeklődőt vonzottak a családi rendezvények: népszerűnek bizonyultak a több korosztályban megrendezett gyermekversenyek, a BringaSuli oktatás, a különböző sportos bemutatók. A rendezvény sikere idén is igazolta az ötletadó Balatonkör Team munkáját, akik kétezerben útjára indították a túrát és azóta is aktív szerepet vállalnak a lebonyolításban – összegzett a Vuelta Sportiroda vezetője, Eisenkrammer Károly.

forrás: sajtóközlemény