MÁRCIUSBAN ÜNNEPELJÜK
- Írta: Berecz Ildikó
- Kategória: Kultúra
- Találatok: 5150
Március 21. az év 80. napja a Gergely-naptárban. Általában ez a tavaszi nap-éj egyenlőség napja és a tavasz kezdete: ezen a napon az éjjelek és a nappalok a Föld minden pontján egyforma hosszúak.
Ezt a napot tartják a csillagászati tavasz1 kezdetének. (Az idén valahogy Sándor-József-Benedek nem tette a dolgát, mert inkább hideget hoztak, mint meleget.)
Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a föld forgástengelyére, éppen keleten kel, és nyugaton nyugszik, a nappalok, valamint az éjszakák hossza az egész földgolyón egyenlő. Innen a neve „napéjegyenlőség”. Ettől kezdve napról napra távolodik a Nap az Egyenlítőtől a Ráktérítő felé, sugarai egyre nagyobb szöget zárnak be a földtengellyel, ezért az északi féltekén hosszabbodnak és melegednek a nappalok, a délin viszont rövidülnek, és jön a tél.
Tudni kell, hogy a tavaszpont nem feltétlenül a tavasz első napja. Azt a helyi éghajlati és időjárási viszonyok szerint határozták meg. Nálunk március 1-jétől számoljuk a (meteorológiai) tavasz kezdetét, a kínaiak, a régi kelták és a rómaiak is február elejétől (febr. 4-e vagy 5-e). Ők a tavasz félidejébe eső napéjegyenlőségi napot az évszak csúcspontjaként ünneplik, a följegyzések szerint legalább az i.e. 2. évezred közepétől fogva.
Az évszak és a tavaszpont allegorikus ábrázolásai is különböznek egymástól, írja Jankovics Marcell a Jelképtár című könyvében.
"A tavaszt, mint évszakot, virágkoszorús leányként ábrázolják, akinek a keze telis-tele virágokkal, körülötte vidám növendék állatok.
A tavaszpontot viszont egy ifjú alakja jelképezi oldalasan osztott, félig fehér, félig fekete ruhában, derekán csillagos öv, jobbjában kos, baljában virágcsokor, lábai szárnyasak. Fehér és fekete szárnyakon áll (az egyenlően osztott színpár a nappalok és éjszakák egyforma hosszára utal).
A tavaszi hónapokat is megszemélyesítették három, virágos, szőke szűz alakjában. Gyöngyös, drágaköves zöld ruhát viselnek, a tavaszi hónapok állatövi jegyeivel (Kos, Bika, Ikrek). Antik hagyományból eredően a tavasz Flora és Venus évszaka. A virágok általában és a zöld szín a tavaszi földet megszemélyesítő Flora attribútuma, a mirtusz és a gyöngy Venusé."
A költészet világnapja (UNESCO)
Az UNESCO közgyűlése 1999. november 18-án, Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára javaslatára március 21-ét, a Költészet Világnapjává nyilvánította, melyet minden ország a saját eszközeivel, a nem-kormányzati szervek aktív részvételével, a nyilvános és civil szervezetek bevonásával ünnepelhet meg.
Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk. Évek óta a Költészet Világnapján a Julius Meinl jóvoltából több országban, ezen a napon minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik, így a vendégek kávéjukat egy verssel vagy akár egy idézettel "fizethetik ki" a kampányhoz csatlakozott éttermekben és kávézókban. Az idén negyedik alkalommal csatlakozott Magyarország a felhíváshoz közel 100 helyszínnel országszerte, köztük több nagy múltú kávéház és cukrászda is. A kezdeményezés célja, hogy minél több emberhez eljusson az az üzenetet, hogy vannak dolgok, amelyek pénzben nem mérhetők. Fontos, hogy a mai felgyorsult világban, is időt szánjunk magunkra és egymásra, figyeljünk érzéseinkre, hiszen valahol mindenkiben ott rejlik a költő. A Fizess Verssel! kampányban való részvételt az éttermek és kávézók ajtómatricákkal, plakátokkal, valamint az asztalra kihelyezett cetlikkel és ceruzákkal is jelzik. Meggyorsítja a keresést és a választást az alábbi link: http://montazsmagazin.hu/marcius-21-kolteszet-vilagnapja/
Én is ezáltal tudtam meg, hogy itt a falunkban is van a felhíváshoz csatlakozott kávézó!
Ezután nem kell mást tenni, mint a kedvenc verssort leírni a kihelyezett cetlire és a kiválasztott kávéért azzal fizetni a pénztárnál. Kellemes kulturális kalandozásos kávézást kívánok! (Az itt/így készített/elküldött fotót a jövőhónapban a kulturális kihívásnál szívesen veszem!)
Mivel most nem csupán a magyar költészet (azt majd április 11-én, József Attila születésnapján) ünnepeljük, hanem az egyetemes költészet világnapját ezért egy Goethe2 idézettel zárom ezt a témát.
„Az embernek minden nap hallgatnia kellene egy kis zenét, olvasnia egy kis költészetet, és néznie egy csodás képet, hogy a világi gondokat kitörölje az elméjéből, és észrevegye a szépet, amit Isten ültetett az ember lelkébe.” ...és TÉNYLEG!
2006 óta a Down-szindróma világnapja is március 21-e, ekkor tartották Svájcban az első megemlékezést, melynek célja a figyelem felhívása arra, hogy a Down-szindrómások3 méltósággal és a társadalom aktív tagjaiként élhessenek. Az ötlet eredetileg Stylianos E. Antonarakis4 genetikustól származik. A világnap célja felhívni a figyelmet a genetikai eltérésre és annak elfogadására, de a világnap kapcsán szót kell ejteni a szűrővizsgálatokról is, melyek segítségével már időben és kockázatmentesen megkaphatjuk a választ szülői életünk talán egyik legfontosabb kérdésére: egészséges-e gyermekünk.
Magyarországon a Down Egyesület kezdeményezésére 2009-től rendeznek nagyszabású ünnepséget Budapesten a Vígszínházban, mely országos eseménnyé nőtte ki magát és számos más városban is megemlékeznek a világnapról. A Down Világnapi Gálát 2014-ben Székesfehérváron tartották, 2015-ben pedig Nyíregyháza adott otthont a legnagyobb rendezvénynek, miközben országszerte folytak programok: jótékonysági rendezvények, érzékenyítő játékok, koncertek, előadások. 2016-ban a Down-szindróma világnapja alkalmából Budapesten rendezték meg az 1. Nemzetközi Kromoszóma Karnevált, jótékonysági sétával, koncertekkel.
Március 22.
A víz világnapja (WORLD WATER DAY)
Erről bővebb cikket itt olvashatsz:
http://www.eletfaprogram.hu/index.php/kultura/2281-viz-vilagnapja
A Víz Világnapja megünneplését az ENSZ 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferenciáján kezdeményezték. Ezen a napon (is) kívánják felhívni a kormányok, a szervezetek és a magánszemélyek figyelmét a víz kiemelt szerepére életünkben. Célja, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. Az élővilág számára nélkülözhetetlen víz, szervezetünk 70%-át alkotja. Élelem nélkül egy hónapig is életben maradhatunk, de víz nélkül csak néhány napig.
A Magyar Fordítók és Tolmácsolók Napja
1974. március 22-én alakult meg az ELTE Bölcsészettudományi Karának Fordító- és Tolmácsképző Központja. Erre emlékezve 1999 óta március 22-én ünnepeljük ezt az eseményt.
Március 23.
1950-ben ezen a napon alakult meg a Meteorológiai Világszervezet (WMO), melynek 181 állam a tagja. Mindegyik államnak saját szolgáltatása van az adott területeken.
A szervezet az időjárás-, a hidrológia-, az éghajlat-, a vízgazdálkodás- és orvosmeteorológia kérdéseivel foglalkozik. Feladata, hogy az ivóvíz forrásairól, éghajlatváltozásról biztosítson hiteles információt. Időjárás-előrejelzési szolgáltatást kutat és kivitelez. (World Weather Watch) a világ időjárásának figyelése, (World Climate) a világ éghajlata programjával a terjedő szélsőséges időjárásokat (El Niño) kutatja.
1853-ban hirdettek meg először nemzetközi programot (IMO) az időjárás megfigyelésére, másnap életbe lépett a szervezet alapokmánya. Ennek emlékére 1960 óta ünnepeljük ezt a napot.
Szeretettel
Berecz Ildikó
Pilisszentiván, 2018. március 20.
[1] Csak az északi féltekén tavaszkezdet, földünk déli oldalán ez az ősz első napja.
[2] 1832. március 22-én hunyt el
[3] A Down-szindróma egy veleszületett kromoszóma-eltérés, ami a 21. kromoszómapár hibás osztódásának következménye. Mivel ez a rendellenesség nem öröklődő (véletlenszerűen kialakuló), a magzat családi előzménytől függetlenül hordozhatja ezt a kromoszóma hibát. Középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékossággal jár együtt, különböző testi problémák is kapcsolódhatnak hozzá. Szívfejlődési rendellenesség, hallás- és látásproblémák gyakran előfordulnak náluk.
[4] Görög származású orvos, a Genfi Orvostudományi Egyetem genetika professzora
[5] Ez a tudomány az emberi szervezetnek a légkör változásaira adott válaszait térképezi fel.
forrás:
Jankovics Marell : Jelképtár
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_21.
http://eduline.hu/felnottkepzes/2018/3/19/iden_is_lesz_fizess_verssel_nap_JWRELF