MEGHALT MÁTYÁS KIRÁLY, ODA AZ IGAZSÁG!

Hunyadi Mátyás, Mátyás király (1443. február 23. Kolozsvár- 1490. április 6. Bécs)

Van néhány kiemelkedő személyiség a magyar történelemben, akiről mindenki hallott, és akihez legtöbben érzelmileg is kötődünk. Tanultuk az iskolában, a róla szóló meséket sorozatban sugározta a televízió, és egyébként is, az ezer forintos bankón az ő képe látható… Legutóbb az ő idejében virágzott Magyarország (550 éve!), nem csoda, hogy emlékét őrizzük és közállapotaink örök hivatkozási pontja.

Arra nem vállalkozom, hogy 1-2 oldalnyi terjedelemben méltassam. Ehhez Ő túl sok, én túl kevés vagyok. De hadd osszak meg itt egy róla szóló, kevéssé ismert „mesét”, amiben minden benne van, ami miatt számunkra a jó uralkodó örök példája marad.

Mátyás király lopni volt

Egyszer, amikor Mátyás király álruhában a nép közt járt, betévedt egy vén cigányasszony kuckójába, aki épp kártyát vetett. Köszöntötte szép szóval:
- Adjon isten jó napot, öreganyám! Hallottam, hogy kend meg tudja mondani a jövendőt. Szegény vándordiák vagyok. Mondja meg nekem, szerencse vagy balsors vár-e rám? – kivett egy ezüst tallért a zsebéből és letette az öregasszony asztalára.
A vénasszony megkeverte és kivetette a kártyát. Aztán összeszedte, majd megint megkeverte és kirakta. Aztán harmadszor is így tett.
- Jajj, szép úrficskám, mutassa a kezeit! – pattant fel, mint akit a darázs csípett.
Mátyás mindkét kezét az öregasszony elé tartotta, az nézegette, csóválgatta a fejét, végül így szólt:
- Szép úrficskám! Nagyon nagy úr lesz magából, még király is lehet! De, ha lopni nem megy, meghal a következő neve napján.

Ez a jövendölés egy nyári vásáron történt, és kísértette Mátyás királyt egész évben. Közeledett a névnapja, február 24. A király hitte is, nem is a jóslatot, de bizony a Mátyás előtti nap éjszakáján már nem jött álom a szemére. Kibújt hát az ágyából, a szekrényből elővett egy kopott bakaruhát, átöltözött, és kiszökött a palotából. Bolyongott a városban, és erősen törte a fejét, hogyan és mit lopjon? Eddig sosem csinált ilyesmit! Nem lelt válaszra! Idő múltán egy kocsma akadt útjába. A helyiség szinte üres volt. Az egyik sarokban egy katona kornyadozott bora mellett, a másikban maga a korcsmáros szundikált. De, amint Mátyás belépett, felpattant, és bort hozott az új vendégnek.

- Hát, te, német, hol jársz itt, ilyen későn? – szólította meg a baka. (Nagy orra és bajusztalan, csupasz képe miatt hitte németnek a betérőt.)
- Kimenőm van, s megszomjaztam – felelte Mátyás. A baka kiitta a borát, az asztalra vetett négy krajcárt, és menni készült, de Mátyás marasztalta.
- Nekem is kimenőm van, de pénzem nincs –hárította el a baka. - Meg van egy kis dolgom is: pótolni akarom a zsoldomat! –tette hozzá sejtelmesen.
- Hát azt meg hogy lehet? Áruld el nekem is! Én is keveset kapok, a fene enné meg!
- Ha eljössz velem és segítesz, meglátod! - Így is lett, elindultak, s addig rótták az utcákat, míg egyszer csak egy magas kőkerítéshez értek.
- Na, német, itt vagyunk! – mutatott rá a baka, mire Mátyás a szívéhez kapott:
- De hiszen itt a főminiszter lakik! Lent strázsa vigyázza a falat! Innen akarsz te lopni? – kérdezte Mátyás, aki persze mindjárt gondolta, hogy a baka lopással akarja „kiegészíteni” a zsoldját
- Ha megfognak, holnap vége az életünknek! – tette hozzá a nyomaték kedvéért.
- Ne ijedezz, csak csináld, amit mondok! – nyugtatta a baka. Egy lajtorját hozott elő valahonnan a sötétből, azon átmásztak a kerítés túloldalára, majd, míg Mátyás egy bokorban bújt meg, a baka bemászott egy nyitotta ablakon, egyenesen az ebédlőbe. A szakácsnétól tudta, hogy a házigazda és felesége bálban van. Már éppen jól megrakta a célra kiszemelt terítőt ezüstneművel, amikor hangokat hallott: a háziak megjöttek.

A katona gyorsan elbújt, és hallotta, amint a főminiszter a másnapi királylátogatást tervezi feleségével. Mátyásnak ugyanis az volt a szokása, hogy minden neve napján a főminiszterénél költötte el a reggelijét. Ezúttal azonban a főminiszter merényletet tervezett királya ellen. Megparancsolta feleségének, hogy másnap, reggeli után, az ajándéknak szánt aranyfindzsába öntsön mérget, majd töltse fel kávéval, és így szolgálja fel a királynak. Az asszony hevesen tiltakozott, de a férje ráripakodott! Veszekedve vonultak a hálószobába, ezt kihasználva a baka előbújt rejtekéből, lemászott a lajtorján, pisszentett Mátyásnak, majd távoztak a kerítésen át úgy, ahogy jöttek.

Útközben elásták a zsákmányt, mentek hazafelé, de a katona feltűnően csendes volt. Mátyás az útjukba kerülő kocsmában kipuhatolta, mi nyomja társa szívét. A baka elmesélte a kihallgatott beszélgetést, aztán ment ki-ki a maga útján, azzal, hogy másnap, miután a baka eladta a kincset, délután találkoznak, és osztoznak a pénzen. Mátyás még megtudakolta társa kilétét: Kovács János, az Alexander huszárok 15. kompániájának 3. szakaszából. A katona kérdésére, hogy ő kicsoda, annyit felelt, hogy Mátyás a neve.

Most már világos volt, mit jelent a cigányasszony jóslata! De hogy hogyan intézze el a dolgot, azon egész éjjel főtt a feje a királynak, míg meg nem virradt. Akkor aztán felöltötte ünnepi ruháját, és, mielőtt elindult a főminiszterhez, megparancsolta, hogy mire megjön, állítsák elő Kovács Jánost az Alexander huszároktól.
A főminiszter nyájasan fogadta, de a feleségén látszott, hogy se élő, se holt. A reggeli után a miniszter olyan névnapi köszöntőt rittyentett, amilyet még nem hallott a világ.
Majd így fordult Mátyás királyhoz:
- Felséges uram, a feleségemtől pedig fogadja el ezt az aranyfindzsát, amelyet kegyelmed neve napjára csináltatott! És adja Isten, hogy sok-sok esztendeig jó egészséggel fogyassza belőle felséged a kávét! –a miniszterné csak reszketett, mint a nyárfalevél, míg tartotta a findzsát a kávéval.
Mátyás gyönyörködött a szép findzsában, s dicsérte nagyon:
- Ez bizony nagyon szép! Tudja, mit, miniszter uram? Névnapomon azt kívánom, hogy kegyelmed igya meg belőle az első kávét!
A miniszter hiába próbálta elhárítani a „megtiszteltetést”, kénytelen volt felhajtani a méregpoharat, és rögtön vége is lett.

A történetnek azonban még nincs vége. A palotába visszatérve elfoglalta trónusát. Elébe hozták Kovács Jánost a parancs szerint. A baka nem ismerte fel a fényes uralkodóban az előző esti „német bakát”. Mátyás jól meg is tréfálta, a trónusról a katona fejére olvasva a lopás bűnét. Szegény baka majd halálra vált! De aztán a király leleplezte magát, és Kovács Jánost generálissá léptette elő, birtokot adott neki, és sebtiben összeboronálta a reggel megözvegyült főminiszternével. Ásó, kapa, nagyharang! De még a katonák zsoldját is megháromszorozta, hogy ne kelljen lopással kiegészíteniük!

Végül pedig Mátyás király felöltötte kopott vándordiák köpönyegét, újra felkereste az öreg cigányasszonyt, aki jóslatával megmentette az életét, és egy erszény aranyat hagyott az asztalán. Az öregasszony nem győzött hálálkodni, és áldást mondott Mátyás királyra. Ami éppen úgy teljesült, mint a korábbi jóslat.

Pilisszentiván, 2016. Vízkereszt hava 23.

Szeretettel

Acél Anna
Napsugár csapat
Honismereti- és Kultúra Team

• Előző
• Tovább

Tweet