Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Böjte Csaba

Böjte Csaba miséje

2013. augusztus 18-án volt egy mise a Szent Anna templomban, Debrecenben.

Még a csilláron is lógtunk. Szerencsére volt hangosítás, így még az ajtóban szorongók is jól érthették ezt az érces, szeretettel teli hangot.
Már nem először hallottam. Ezért küldtem körbe levélben az Életfa Baglyok csapatának az időpontot, hogy aki el tud jönni, ne hagyja ki.
Hogy miről is volt szó? Bizony egy nagyon fontos hibánkról a panaszkodásról, a visszatáncolásról, a feladásról. Nem fogom leírni csak ezt az egy hasonlatot.

„A kis Jézus földre jövetele után nem panaszkodott a Mennyei Atyánknak, hogy őt nem fogadta születésénél senki, még egy ágyat sem kapott az anyja. Juhok melegítették az akolban, mikor idejött. Utána meg lóhalálában kellett menekülniük Heródes katonái elől. Szóval ő nem ezért jött a Földre. Nem fogadják szívesen, akkor most elmegy, és majd próbálkozik 2000 év múlva. Hátha akkor jobbak lesznek a KÖRÜLMÉNYEK!”
Magamba néztem, és bizony nekem is szólt ez a példabeszéd. Néha én is nehéznek érzem a feladataimat, elmélázok, hogy miért nem jó ez most…
Hát elszégyelltem magam!

Böjte Csaba miseOlyan jó dolgom van, hogy folyamatosan ugrálnom kellene! Van családom, férjem, gyönyörű gyerekeim, szüleim, akik szeretnek, még az anyósommal is béke van, (az anyósviccekkel ellentétben). Élvezem a munkám, nem is akarnék mást csinálni… hálásak akiknek segítettem, ajánlanak tovább.
Amikor előadok, tanítok, adom át a tudásomat, olyan mintha angyalok szárnyán repülnék…
Itt van az életemben a tánc, de még az edzőterembe is örömmel járok.
Akkor most mi van? Mi kéne még? Mi is az én bajom? Hogy nem jönnek olyan könnyen az eredmények, mint régen? Hogy nem kapom ezüsttálcán?

Hálás vagyok
mert nincs időm tévét nézni,
mert a válságról én csak áttételesen értesülök, nem érzem a bőrömön,
és igen az Életfa Programért is, ahol mást tanítunk, máshogy élünk,
az új, a választott családomért, szeretteimért, akik eljöttek a hívó szavamra, felekezeti hovatartozás nélkül, mert tudták, hogy ahol együtt vagyunk, az csak jó lehet!

A boldogság nézőpont kérdése. Attól függ, honnan nézem. Okot keresek, amiért nem lehetek boldog, vagy arra, amiért lehetek!
Van egy hely ahol ez tanulható.
Tudod: „Aki velünk tart az jól jár!” Adom a kezem, menjünk együtt!

Szeretettel:
Dr Harsányi Edit Marianna
Életfa Program Értékesítési Igazgatója