Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

TRIATLON BAJNOKSÁG A VIZEK VÁROSÁBAN

tbavv

A tavalyi évben nagy sikert aratott TATÁN az első alkalommal megrendezésre kerülő Old Lake Man Középtávú Triatlon Amatőr Magyar Kupa. 2018. augusztusában is újra a VIZEK VÁROSÁBA vártuk a versenyzőket az immár kétnaposra bővült rendezvény keretében. Az első napon a rövidtávú (1,5 úszás, 40 km bringa, 10 km futás), a második napon pedig a középtávú (1,9 km úszás, 90 km bringa, 21 km futás) versenyek kerültek lebonyolításra.

tbavv 1Csodás környezet, remek időjárás, jó hangulat, jó szervezés és természetesen EGÉSZSÉGSZIGET várta a versenyre érkezőket, családtagjaikat, hozzátartozóikat, a szurkolókat és az érdeklődőket egyaránt.

2017-hez hasonlóan idén is mindent megtettünk azért, hogy a STAND vonzóvá váljon és felkeltse a hozzánk ellátogatók figyelmét, érdeklődését. Így az újdonságok is terítékre kerültek, többek között a gyermekeknek, felnőtteknek és idősebb korosztálynak is egyaránt ajánlható vaníliás és banános ízű fehérje italpor, valamint a JUST fantasztikus Guduchi Roll-onja is kiemelkedő helyet foglalt el a versenynapokon. Rohanó világunkban a Guduchi Roll-on egy igazi KINCS, mely számos probléma megoldásában egyaránt segítséget nyújthat, legyen az fejfájás, feszültség, élénkítés vagy frissítés.

tbavv 2A standot újonnan „érkezők” és a termékeket korábban használók, illetve fogyasztók is meglátogatták, így lehetőségünk nyílt az utóbbi időszakban forgalomba került JUST és NAHRIN termékek megismertetésére, ajánlására.

A nagy melegre való tekintettel fontosnak tartottuk felhívni a figyelmet a megfelelő folyadékfogyasztásra, javasolva a NAHROFIT kávét és vaníliát, a NAHRIN ISO-TEÁT és instant zöldséglevesünket. Hűsítő krémeink, az Árnika és a Walwurz krém-gél pedig nagy segítséget jelentettek a sportolóknak az igencsak kimerítő és forró versenynapokon. 

Ezúton is köszönjük az Old Lake Man szervező csapatának a profi rendezést és a kiállítókkal való együttműködést. A versenyzőknek és a szervezőnek további sikereket, minden jót kívánunk!

Az első tatai középtávú triatlon bajnokságról szóló beszámolót az alábbi linkre kattintva olvashatod:

https://eletfaprogram.hu/index.php/vallalkozas/2721-triatlon-bajnoksagon-jartunk

NÉHÁNY PILLANATKÉP A 2018-as VERSENYRŐL

tbavv 3

Szent-Györgyi Albert gondolataival köszönjük Neked, hogy elolvastad a cikket:

„A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”

Szeretettel és üdvözlettel:

Tóthné Cserhalmi Mariann

életvezetési és egészségterv tanácsadó

20/549-15-99

tbavv 4 

Tárnok Ágnes

életvezetési tanácsadó, jógaoktató

20/93-61-383