Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Svájci utazás 2015 – gondolatok Szilágyi Ildikótól

SZI sv

Kerestem az idei jutalom utazás kedvenc képét. Először egy másikra esett a választásom. Aztán ahogy tovább lapozgattam a telefonom "fényképalbumát", rábukkantam erre.
EZ AZ! Jött a felismerés!
Hogy is választhattam mást??? Hiszen ez mindent kifejez! 

Hogy mindenben, mindenhol arra törekszünk, hogy észrevegyük a fényt, az előre vivőt, az örömtelit, hogy  egy szívként dobbanunk, együtt cselekszünk, és örülünk egymás sikerének! 

Pont úgy, ahogy Berecz Ildim városnézés közben észrevette ezt a stilizált NAP motívumot az aszfalton, megkért, hogy álljak a közepébe, és innen a történés már egyértelmű volt. A "sugarak"  szépen, gyorsan kiválasztották a fény nyalábjaikat, és mi mást is mondhatok, együtt ragyogtunk! 

Igen, ha visszagondolok, sok kedves emlék bukkan fel erről az útról is. Az ember léptékű településeken való közös séták, a házigazdáink vendégfogadása, gondoskodása, az ajándék városnézések, a gyárlátogatás megunhatatlan varázsa, a sok nevetés, a vacsorák finom eleganciája és fergeteges hangulata, de leginkább az, hogy mindezt együtt élhettük át a Csapatom nyerteseivel. 

Az öröm is szinergista módon működik: az egyik emberé hatványozza  a másikét! 
Nekem ez az idei út legszebb élménye!

Kedves Napsugarak!
Szeretettel gratulálok még egyszer a ragyogó eredményetekhez, a szorgalmas,kitartó munkátokhoz, a hitetekhez! Köszönöm a bizalmatokat, a sok szeretetet! Boldogság, hogy a szponzorotok lehetek! 

És Neked, aki most ezt olvasod, van egy jó hírem!
Ugye látod, hogy vannak még "szabad" sugarak? Sőt, mindegyiket fel is tölthetjük! A lehetőség határtalan!
Jövőre Veled együtt utazhatunk! Várunk közénk! Gyere! :)

Szeretettel
Szilágyi Ildikó
Napsugár Csapat
20 9 519 908