ÉLETFA PROGRAM ALAPKÉPZÉS HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 5056
Enikőről érdemes tudni, hogy nagyon pontos volt a képzésen, szívesen segít, másoknak és szívesen elfogadja mások segítségét. 100%-ban ott volt a figyelme a képzésen, amit megígér, azt teljesíti is. Mi nagyon örülünk Enikő, hogy te is a Mi Nagy Nyerő Csapatunkhoz tartozol, hasonlóan gondolkozol az egészségről, az életminőségről és a magyar értékekről, mint mi!
Szeretettel és bizalommal:
Baloghné Erzsike és András
Értékesítési igazgatók, életvezetési-tanácsadók:
70/4572721-70/4572723.
Mi is történt vasárnap Hajdúböszörményben?
Augusztusban, mikor Szilágyi Ildikóval kitöltöttük a belépési nyilatkozatot, még nem gondoltam volna, hogy október 5-én reggel a Hajdúböszörménybe tartó buszon találom magam, úton az Életfa Program Alapképzésére. Miután megérkeztem a Weszprémi utcába már nagyon izgatott voltam és szinte remegő kézzel nyomtam meg a csengőt. Pár perc múlva persze kiderült, hogy kicsit sem kellet volna izgulnom. Balogh András nyitott ajtót és úgy fogadott, mintha már évek óta barátok lennénk. Ugyanilyen kedvesen üdvözölt felesége, Erzsike.
Rövid bemutatkozás után egymás kezét megfogva elénekeltük az Életfa Himnuszt, majd a cég rövid történetét hallgathattuk meg, sok-sok érdekességgel Balogh Andrásné előadásában. A múltba való visszatekintés közben az előadóink személyes történetébe is betekintést nyertünk. Számtalan sikerüket ismerve döbbentem rá, hogy Ők ugyanolyan emberek, mint én. Ők is egyszerű fogyasztóként kezdték pályafutásukat, miközben egy teljesen más területen dolgoztak. J
Miután megtudtuk, hogy honnan is indult a magyarországi Just-Nahrin cég, András tartott előadást az Életfa Programról és a cég felépítéséről. Ebben a prezentációban a kereseti lehetőségeinkről is szó esett, mely szintén nagyon izgalmas volt számomra, mert megtudhattam, hogy helyem van itt az Életfa Programban.
András előadását követően Erzsike a termékek világába kalauzolt el bennünket. Elsőként betekinthettünk a Just ”varázslatába”, és a bemutató után ki is próbálhattuk a termékeket a szünetben.
De nem lehetett teljes a termékpaletta a „Nahrinok” nélkül. Természetes, hogy róluk is volt szó. Sajnos az idő rövidsége miatt nem tudtuk átbeszélni az összes terméket. A termékbemutatók nagyon gyakorlatiasak voltak, ami még érdekesebbé tette, a már amúgy is izgalmas témát.
Balogh András és Balogh Andrásné Életfa Program Alapképzése nagyon összeszedett volt és óramű pontossággal zajlottak az előadások. Számtalan hasznos információt kaptam, mint a jövőbeli lehetőségeimről, mint pedig a termékek használatával kapcsolatban. Köszönöm a segítségüket és munkájukat! Nagyon örülök, hogy végre személyesen is megismerhettem őket! Csodálatos emberek. :-)
Demeter Enikő
Napsugár Csapat