Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

DELFINEK A VII. VEZETŐI BÁLON

Nyitótánc

2013. december 7-e szombat számomra egy felejthetetlen este volt, ahol a nagy családommal, a csapatommal éltük át azt a csodát, amit kaptunk az Életfa Programtól.
A helyszín, a megterített asztalok, a minőségi programok beragyogták az egész estét.
Nyári Károly és lányainak koncertje fokozta a karácsonyi hangulatot, és mivel ők is az Életfa Program tagjai, a Delfin csapat színeiben már nem most ünnepeltek velünk először!

A céges rendezvényekről készített képsorozat számunkra is meglepetés volt.
Az estén bemutatkozott egy Tatabányai Divatszalon, akik már több éve Életfa Delfin tagok. Divatbemutatójukon én képviseltem a csapatunkat, Tóth Anna és Seper Diána Anna az Életfa Program gyerek szirmát.
Számomra az est fénypontja volt, amikor csapatom vezetőivel, szponzorainkkal Bécsi keringőt táncolva megnyitottuk a bált!
Köszönöm vezetőimnek, hogy együtt lehettünk ismét fiatal tiniként, táncórákra jártunk, ruhákat próbáltunk, izgultunk a fellépés előtt, és még jobban összekovácsolódtunk a báli nyitótánc előkészületeiben!

Köszönöm páromnak, a cég igazgatójának, Schmidt Ferencnek, hogy ezt lehetővé tette számunkra!

Hegyi Gyöngyi
a Delfin csapat vezetője

További képek a bálról:

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok