Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Albánia hegyifutó világbajnokság

Tartalomjegyzék

Kicsi hazánktól távol, Albánia fővárosában, Tiranába került megrendezésre 2011. szeptember 11-én a WMRA (World Mountain Running Association) sorozat hegyi futó világbajnoksága.

Albánia, hegyifutó, világbajnokság

Ez egy érdekes szakág, mely a Nemzetközi Atlétikai Szövetség égisze alatt működik. Tagja Magyarország is, a MAHFUSZ (Magyar Hegyifutó Szövetsége) közreműködésével. Különlegessége ennek a szakágnak az atlétika szépségei mellett, hogy szakított a pálya rabságával és ezt a természetben, a szabad környezetben rendezik meg. Sajátossága a hegyi futásnak, hogy évenként változik, hogy fel-le vagy csak felfelé futást rendeznek. 2011-ben Albánia, Tirana hegyes-völgyes részei adott ennek otthont.

Abban a szerencsében volt részem, hogy az Életfa-X2S Mozgás Team tagjaként képviselhettem Magyarországot, válogatott szerelésben.

A magyar csapat 18 fővel utazott el, mely azt jelentette, hogy mind junior, mind felnőtt korosztályban a hölgyeknél és az uraknál is értékelhető csapat ért célba.

Hatalmas élmény volt a nemzeti mezt magamra ölteni. Ilyenkor is hálát adok, hogy a mozgás, a sport része az életemnek. Eljuthattam erre a világeseményre tizennyolcad magammal. Utoljára akkor éreztem ezt a torokszorító érzést, amikor Visegrádon Terep triatlon Európa Bajnokságot rendeztünk és hallottam a magyar himnuszt. Részese lehettem a magyar csapat felnőtt férfi összeállításának, amiben hatan voltunk, és az első négy fő eredménye határozta meg az összetett időnket.

Érdekes kontrasztos ország Albánia. Nagyon szép természeti értékekkel van megáldva, viszont ötvöződik a balkáni hangulattal és virtussal. Az infrastrukturális háttér sem folyamatos és következetes. Ez már az utazás során is kiderült.

A megpróbáltatások a közel 1100 kilométer alatt folyamatosak voltak. Két kisbusszal mentünk, amiből az egyik nem bírta úgy az út viszontagságait, mint ahogy azt mi szerettük volna. Ezért az oda utunk sokkal hosszabb lett, mint terveztük. Csütörtök reggel indultunk a stadion elöl és este tízkor még csak Skopjénél tartottunk, ahol eltöltöttük az éjszakát.

Másnap reggel továbbindultunk, de a technika csodája nem engedett csak úgy lazán tovahaladni. Kicsi technikai kitérővel fél tízre érkeztünk a tengerparti szálláshelyünkre, Durresbe, ahová a résztvevőket szállásolták el.

Ez Tiranától nem messze egy festői tengerparti üdülőparadicsom. Homokos, rendezett tengerpart, csodálatos helyszín. Természetesen mi nem üdülni érkeztünk, de azért ez is hozzájárult a futók jobb teljesítményéhez.

Egy nagyon impozáns szállodakomplexum adott otthont a versenyt övező dolgoknak, mint a regisztráció, technikai értekezlet, gála, valamint a szombaton megtartott WMRA kongresszus, ahol az IAAF is képviseltette magát, amire mi is hivatalosak voltunk. Döntöttünk a jövő évi világbajnokság helyszínéről is, ami várhatóan Olaszországban lesz.

Egyedül a megnyitó ceremónia volt Tiranában, ahol az Albán Miniszterelnök is tiszteletét tette és beszédet intézett hozzánk. Ezzel is jelezve elismerését, elkötelezett támogatását a verseny iránt. Ezzel a gesztussal úgy érzem merőben emelték az esemény színvonalát. Kitettek magukért az albánok, fantasztikus nyitóünnepséget rendeztek a megjelenő harminckét országnak.

Mindezen kötelező körökön kívül azért csak kerítettünk alkalmat egy kis strandolásra is, a tenger hőmérséklete elég jó volt. Érdekes, hogy a természeti értékek és szépségek nem állnak arányban a turisták számával. Albánia nem a természeti értékeivel marad alul a versenyben. Bár, szerintem nem is szeretne beállni a felkapott nyaralóhelyek sorába. Ezt igazolja, hogy alig tudtam valami vásárfiát hozni magammal, ebben is látni nincsenek berendezkedve a hazájukba látogatóba érkezőkre.

Igazi kontraszt, amit a táj, az emberek és az infrastruktúra ad. Az emberek kedvesek, de mégis hiányzik belőlük a báj. Megvan mindenük mégsem ízléses, harmonikus a megjelenésük. Ott sem a fán ugrálnak az emberek, mégis olyan mintha megállt volna az idő, de nem mindig tudtam eldönteni, mikor. Annyi Mercedes szerintem egész Németországban nincsen, mint amennyi ott. A közlekedésük is szokatlan, még az edzett pesti szememnek is. A dudát minden helyet használják, fék, kormány helyett is. Igen különlegesen, ám határozottan vezetnek.

Az elmaradásukat azért látszólag próbálják behozni. Nagyon sok építkezést lehet látni. Épületeket, utakat építenek. Utóbbit nem szeretik agyontáblázni. Volt olyan gyorsforgalmi útnak avanzsált rész, ahol egyszer csak megszakadt a folytonossága és gödrös, kátyús 20-30méters szakasz következett. Mintegy fekvőrendőr csak inverzbe.

Azonban nem kritizálni érkeztem a balkáni országba, nem turistának, hanem futni.

Az eseményt kettős mércével is szondáztam. Mint rajthoz álló versenyző, és az X2S események szervezője, rendezői szemmel is. Ha a verseny nevében nem szerepelt volna a világbajnokság kapcsolat, akkor nem biztos, hogy az induló rájöhetett volna. A harminckét nemzet fiaira és lányaira két mobil WC jutott, ami nem túl sok.

Albánia, hegyifutó, világbajnokság

A rajt- és célhelyszín egy botanikus kertben volt kialakítva. Az is érezhető volt, hogy a katonasággal is jó a viszonyuk, mert az apparátus és a kiszolgáló létesítmények is katonai dolgok voltak. Katonai sátrak, orvos, rendezők....

Érdekes, hogy nem voltak kiállítók, sportszer forgalmazók és a megszokott versenyhangulatot kísérő „körítések". Nem volt pl. egy olyan szpíker, aki a hangosba mondta volna a nap történését, eredményeket és hangulatkeltő elemekkel színesítette volna a napot.

A pályáról annyit kell tudni, hogy 4,3 km hosszú és 280 méter szintkülönbség volt benne. Ebből kellet nekünk, felnőtteknek három kört teljesíteni. Az én futamom délben volt, minden más kategória korábban vette kezdetét.

Előttünk a junior lányok futottak, nekik egy kört kellett teljesíteniük. Itt két magyar lány, Varga Dorottya és Sipos Anna indult. Dóri nagyon okos, taktikus futással az igen előkelő 25. helyen ért célba. Csapatban Ő és Anna a 13. helyen végeztek.

Kronológiai sorrendben a junior fiúk következtek. Radics Csaba bátor futással 29. helyen futott be a 61 beérkező közül. Csapatban Cakó Bálinttal és Hajagos Gergővel a 14. helyet foglalták el.

Következtek a felnőtt nők. Ők csakúgy, mint a junior fiúk, ezen az igen kemény pályán két kört tettek meg.

A legjobb helyezést Merényi Tímea érte el, aki sajnos táv közben elesett, de szerencsére tovább tudott futni és még így is ő lett 36. helyezésével a legjobb magyar. Csapatban az igen előkelő 9. helyen végeztek a hölgyek. A csapat összeállítása Tímea mellett: Szekeresné Bakonyi Fruzsina, Hakkel Tünde, Vass Vera volt.

El is érkeztünk a számomra nagyon várt férfi felnőtt háromkörös versenyéhez. Rajtot követően Kovács Ádám már azonnal az elitben futott, kétséget sem hagyva, hogy ő itt egy jó helyezést szeretne elérni. Afrikai dominancia volt a verseny elején. Az ugandai fiúk szinte szárnyaltak, Ádám azonban az üldöző bolyban ott volt mögöttük. Okosan, taktikusan, nem kapkodva rótta a köröket. Mivel nekünk déli tizenkettőkor kellett rajtolnunk, így figyelni kellett a folyamatos folyadékpótlásra is. Az ugandai futók figyelmen kívül hagyták ezt a tényt, így ők a vége felé teljesen elszálltak (legjobb ugandai „csak" 8. lett), így meglepetésre egy amerikai futó nyerte a vb-t. Ádám pedig alig 3 perccel mögötte a 9. helyen száguldott át a célvonalon, ami minden idők legjobb magyar helyezése a vb-k történetében.

Csapatunk Kovács Ádám mellett Pelsőczy Attila, Szekeres Attila, Stépán Zsolt, Szabó Tamás, Kerényi Máté összeállításban 14. helyen végzett.


Vegyes érzéssel, némi izgalommal vártam a rajtot. Próbáltam a figyelmemet a melegítéssel lekötni. Tudom magamról, hogy ha nem hangolódok rá kellő képen a versenyre fejben és elbagatellizálom a melegítést, akkor az nagyon hamar visszaüt. Az első kilométerek után olyan oxigén adósságba kerülők, amiből nem tudok kikerülni. Itt pedig főleg. Rövid a táv és rettentő szintemelkedést tartogat. Így itt már az elején bírni kell a magas pulzust versenykörülmények között. Rászántam huszonöt percet erre, amiben gimnasztikáztam, kocogtam, nyújtottam, rövid sprinteket, úgynevezett repülőket futottam.

Itt is beszólítás volt. Elöl a világ hegyi futók élmezőnye. Magam szinte az utolsók egyike voltam. Ezt a helyemet szinte majdnem végig tartottam.

Érdekes volt a rajt utáni közvetlen pár száz méter. A hegyre vezető út egy lakónegyed építkezésen keresztül egy végtelenül poros úton vezetett. Az épített környezet szerencsére hamar elmaradt és előkerült a táj. Viszont odébb már nem nagyon tudtam ezzel foglalkozni. Ahogy elkezdett meredeken emelkedni a pálya, úgy emelkedett az én pulzusom is.

Albánia, hegyifutó, világbajnokság

Ahogy ellőtték a rajtot nekiveselkedtem és minden igyekezettemmel a magam teljesítményének a maximális leadására törekedtem. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, fájni fog, mert roppant meredek rész lesz 1800 méteren keresztül. Azonban a mezőnyben versenykörnyezetben tartani a tempót csak roppant nagy tartással tudtam elviselni. Ahogy haladtam fölfelé az első körben még kicsi zerge módjára szökdécseltem, a második körben már úgy éreztem mintha egy cementes zsákot is cipelnék magamon. A harmadik körben már karból toltam a térdeimet, annyira nem volt erő a combomban. Sőt már úgy előrehajoltam, hogy az orrom az emelkedőt súrolta. Az ember azt hinné, hogy sebaj, majd a lejtőn kipihenem magam. Viszont ez esetben már olyannyira fáradt vagy, hogy a lejtő kifejezett büntetés számodra. Olyan volt az ösvény, ami levitt, hogy tele volt letöréssel, sziklás kiszögeléssel, de leginkább finom szemcsés homokkal, ami azon kívül, hogy fenemód porzik, rettentő csúszós is. Ezek lényegében állandó figyelmet, koncentrációt igényelnek, ami szintén sokat kivesz az emberből.

Nagyon kellett a frissítő ezen a helyen. Az első két körben még bőven volt hűs palackos víz, de úgy látszik a lemaradásom ebben is érzékelhető, mert a harmadik körre már nem maradt. Ezt emlékezetből kellett megcsinálni. A vége felé már féltéglákat köpködtem, olyannyira kiszáradt a szám. Ezért is jó volt, hogy a csapat többi tagja ott volt a pálya szélén és a lelkesítet, szurkolt és itatott. Ez nagyon tetszett, aki már vagy még nem futott az kint volt és segített a csapattársának. Voltak nemzetek, ahol annyira komolyan vették ezt, hogy külön személyzet volt ennek kiszolgálására.

Ahogy közeledett a célvonal, úgy próbáltam mellőzni a komolyságom és átadtam magam a vidám hangulatnak. A görcsös izmaimnak is lazítást vezényeltem, hogy legyen erőm egy cigánykerékkel átfordulni a célvonalon.

Akármennyire is feledhető az eredmény, amit elértem nagyon jó volt egy mezőnybe lenni, ha csak névlegesen, de versengeni a világ elit hegyifutóival. Viszont láttam testközelből, hogy hova lehet még fejlődnöm. Ezek az impulzusok jól jönnek azokon az edzéseken, amiket éppen el szeretnék napolni vagy megsajnálnám magam, hogy, hú de fáradt vagyok. Jó motivációs eszköz egy ilyen verseny a monoton edzések leküzdésére.

Ez az élmény is maradandó lesz számomra, akár a többi sporthoz köthető. A sport tényleg kinyitja a határokat, nem csak térben. Sok olyan sikerélményben lehet része az egyénnek, ami a saját korlátaink leküzdésére ad lehetőséget. A sport tényleg sok mindenre megtanít, megmutat, formál, alakít... Lehetőséget ad a küzdelemre, barátságok kialakítására, szemlélet és világlátásra. Nem kell mindenkinek versenyszemlélettel hozzáállnia a sporthoz. Lehet csak a mozgás öröméért, szépségéért végezni azt. Annak is ugyanolyan nagy haszna lesz, mint aki ezt emelt szinten űzi. Mindenki másért tartja fontosnak: van, aki az egészségének megóvása érdekében, van, aki visszaszerzése végett csinálja. Azonban, ha más haszna nincs is csak annyi, hogy addig is jól érzi magát az ember, már akkor megérte belekezdeni.

Szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy ha már mozog akkor folytassa, aki pedig már régóta halogatja az elkezdését, az feltétlenül kezdjen bele már ma.

Fontos a fokozatosság, a tervszerűség, de a legfontosabb a folyamatosság.

Sportbaráti üdvözlettel

Szabó Tamás

Budapesti képviselő

Eredmények

 

Junior Women Race


1. EINFALT Lea SLO
2. YILMAZ Cesminaz TUR
3. DRAGOMIR Denisa Ionela ROU
...
25. VARGA Dorottya HUN
40. SIPOS Anna HUN

Junior Men Race


1. KARAGOZ Adem TUR
2. PADUA RODRIGUEZ Saul A. COL
3. ORAK Murat TUR
...
29. RADICS Csaba HUN
57. CAKO Balint HUN
58. HAJAGOS Gergely HUN

Senior Women Race


1. ENMAN Kasie USA
2. RUKHLYADA Elena RUS
3. DUMERGUES Marie-Laure FRA
...
36. MERENYI Timea HUN
40. SZEKERSESNE Fruzsina HUN
47. HAKKEL Tunde HUN
50. VASS Vera HUN

Senior Men Race


1. KING Max USA
2. ARSLAN Ahmet TUR
3. DEMATTEIS Martin ITA
...
8. KIBET James UGA
9. KOVACS Adam HUN
...
76. PELSOCZY Attila
82. SZEKERES Attila
92. STEPAN Zsolt
94. SZABO Tamas
99. KERENYI Mate 

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok