Menu

just logo uj     nahrinlogo       

A+ A A-

„AKI MEGENGEDI, HOGY KICSIT IS SZERESSÉK, ŐT ITT FOGJÁK!”

Eletfa Baglyok Konferencia

Hatalmas izgalommal indultam el szombaton reggel az Életfa Baglyok Konferenciájára. Nem egy „szokványos” nap állt előttem. Egy nagyon megtisztelő feladatot kaptam. Bemutatkozhattam, mint a rendezvény háziasszonya. Fontos megbízatás ez, mivel én mutattam be az előadókat a hallgatóságnak.

Szponzorom, Szilágyi Ildikó és a nap házigazdája, Harsányi Edit is nagyon kedvesen nyugtattak és bíztattak a kezdés előtt mondván, ők tudják, hogy mindent megteszek, hogy a legjobb formámat hozzam. Ebben én sem kételkedtem.

Miután az emberek elfoglalták a helyeiket, Ildikó már kezében a mikrofonnal elkezdett rólam mesélni. És meghallottam a nevem. Nagy levegő be és ki. Most már én következtem.

Az első megszólalásomkor új értelmet nyert a „remeg, mint a nyárfalevél” mondás, de büszke voltam magamra, mert jól sikerült a konferencia indítása. Ezután pedig már nem volt megállás.

dr toth juditMegnyugtatott az a tény is, hogy csapattársamat kellett legelőször kiszólítanom. Az oly nagy tudású Eü Team-ünk vezetőjét, Dr. Tóth Juditot. Ő a gyógyszerek lecserélhetőségéről tartott nekünk előadást. Ez elején még egy kicsit bosszankodtam, mert remegő kezemmel nem tudtam jegyzetelni, de Judit nagyon közérthető és jól követhető előadása segített a dolgon. Örülök, hogy kiemelte, mindenkinek a saját egyéni felelőssége az élete és az egészsége. Bárcsak minden ember hallotta volna ezt, és megtanulná ennek fontosságát. Ezúton is köszönöm neki azt a sok hasznos tudást, amit átadott nekünk szombaton.

Judit után Szilágyi Ildikó következett. A Napsugár csapat vezetője egy nagyon ötletes előadás keretein belül mutatta be nekünk az „Év rendezvényét”.  Már tuti senki sem feledkezik meg róla, hogy június 20-án, itt Debrecenben lesz az Életfa Program 15 éves jubileumi országos találkozója.
anna edit ildikok
Ildikó előadásában először képeket láthattunk a régebbi találkozókról. Én még nem vettem rész ilyenen, ezért nagyon érdekes volt a régi képeket nézegetni. Aztán jött a csavar… Előadás az előadásban. Berecz Ildikó lépett a mikrofon mögé, aki egy páratlan meglepetéssel készült. Versbe foglalta, miért is „kéne” Debrecenbe menni a Jubileumi Országos Találkozóra, aminek mi, a Napsugár Csapat vagyunk a házigazdái. Egyszerűen zseniális volt. Ezt nem lehet csak úgy elmesélni. Minden „életfásnak” hallania kell! Informatív és humoros és szemléletes és… Hosszan sorolhatnám.
Berecz Ildi után újra a Csapatvezér vette át a szót és elmesélte, milyen cselekvések előzték meg ezt a nagy rendezvényt, mert neki „volt és van egy álma”. Úgy tűnik, hogy sokszor az álmok teljesülnek, különösen ha cselekvéssel párosulnak.

Ezután a versenyeredmények következtek. Bodgánné Marika elmesélte, hogyan jutott be az 50 pontos Elit klubba, valamint megismerhettük új százalékos szintet elért munkatársainkat: Berecz Ildikó, Kozma Erika, Őriné Iván Krisztina.

De nem volt időnk sokat álmodozni, mert a mentális zavarok szakértője állt a mikrofon mögé. A drága Feketéné Dr. Pál Ilona elmagyarázta nekünk mik is ezek a mentális zavarok. Sokan szerencsére nem éltük át, de Ila segítségével már el tudjuk képzelni. De nem csak a zavarokat mutatta be nekünk a doktornő, hanem a kezelésben és a megelőzésben is számos hasznos tanácsot kaptunk. Én nem is gondoltam volna, hogy ilyen fontos a minőségi omega 3 zsírsav, a B vitaminok, a szelén, a cink, a vas és a magnézium szervezetbe juttatása. Köszönöm Ila, figyelni fogok ezekre.

karasszon dezsoA következő előadó a marketing világába kalauzolt el bennünket. Karasszon Dezső vette át tőlem a szót, aki ráébresztett, hogy milyen sok csatornán keresztül jutnak el hozzánk a reklámok. Nagy meglepő volt, pedig mi csak a legkézenfekvőbbeket soroltuk fel.  Kaptunk egy kis összehasonlítást is, hogy lássuk mi a különbség az általános marking és az MLM között.
Dezső ezek után felhívta a figyelmet arra, hogy miért is hasznos, ha többedmagunkkal megyünk egy-egy Életfa rendezvényre. Ezt én már a saját bőrömön tapasztaltam, hogy míg nem látják, úgysem hiszik el az ismerőseim. El kell vinnem őket. Nagyon pörgős előadásban volt részem és Dezső nagyon sok, a saját életéből vett példával illusztrálta az elhangzottakat, mellyel segítette a téma megértését.

Dezsőt Aczél Anna követte, aki kicsi felfrissített és átmozgatott minket a szünet előtt.

Az ebédnél gyönyörűen megterített szeretetvendégség fogadott minket. Finomabbnál finomabb falatokat hoztak a vendégek. Fotókat készítettünk, viccelődtünk-bolondoztunk a szünet alatt.

Az ízletes falatok elfogyasztása után terméktapasztalatokat osztottunk meg egymással. Már majdnem közbe kellett lépnem, mert olyan sokan szerették volna elmondani a pozitív visszajelzésüket. Ezeket a pozitív dolgokat nehéz magunkban tartani, ugye?

Elérkezett a pillanat, mikor Schmidt Ferenc igazgató urat kellett felkonferálnom. Nagyon izgultam közben, de nem kellett volna. Igazgató úr végig kedves mosolyával bátorított.
De nem csak a mosolyával és kellemes hangjával, hanem minden egyes szavával lelkesített. Több előadást hallottam már tőle, de nekem ez volt a kedvencem. Úgy éreztem minden egyes szó nekem szólt, hogy engem támogasson és ösztönözzön. Beszélt nekünk a hiteles és átadható tudásról. A „fájdalomcsillapítóként” használt kifogásokról és a célok fontosságáról. Elmondta, hogy szokásaink és gondolataink rabjai vagyunk, ami valljuk be őszintém, hogy nagyon igaz. Bemutatta, az ARANYÉV lehetőségét és egy csodálatos ábrán szemléltette az Életfa Program, és a csapatom védő és támogató szerepét. De a boldogságról, a boldog életről, és annak eléréséről is hallhattunk szebbnél szebb gondolatokat. Igazgató úr ajándékai voltak ezek a gondolatok, melyekkel március 20-a miatt lepett meg minket. Akkor volt a Boldogság Világnapja! Örökre emlékezem majd erre, gondolatban hozzátéve a kis ajándékkártyát: „Igazgató úrtól a Boldogság Világnapjára”. Nem is tudok csak annyit mondani, hogy köszönöm.

De még ezután a sok nagyszerű előadó után is volt egy ember, akit annyira hallani akartunk. Azaz ember, aki nélkül ez az egész nap nem jöhetett volna létre. Aki még a betegsége alatt is szervezte nekünk ezt a konferenciát. Felbecsülhetetlen tudással rendelkezik és ez lehengerlő személyiség. Igen, jól gondoljátok. Dr. Harsányi Edit, az Életfa Baglyok csapatának vezetője következett. Megmutatta nekünk az ARANY 13-at. A legkedveltebb termékeket. És záporoztak a hasznosabbnál hasznosabb infók. Volt, hogy csak tátott szájjal pislogtam egy-egy termék bemutatásnál. Editről ódákat lehetne zengeni, mert hihetetlen nő, és olyan sokkal több lettem, mióta megismertem. Minden mondata valami újra tanít és jobbra ösztönöz. Most megemelem nem létező kalapomat előtte és megköszönöm neki a napot.

demeter enikoNagyon boldog vagyok, mert rengeteg bíztatást és dicséretet kaptam a szereplés előtt, után és persze közben is. Igazgató úrnak igaza volt, ez az önbizalomról szól. Már büszkén mesélem mindenkinek, hogy én voltam a XVIII. Életfa Baglyok Konferenciájának háziasszonya.
Talán a lehetetlenre vállalkoztam akkor, mikor egy cikkben próbáltam bemutatni ezt az eseményt. De leírhatatlan milyen sokat ad nekem egy ilyen rendezvény. Bármennyire közhelynek tűnik is, de nincsenek rá szavak. Ha voltál már, tudod, miről beszélek. Ha nem, gyere el és éld át!!!

Demeter Enikő
Napsugár Csapat

További képek: