Menu

just logo uj     nahrinlogo       

A+ A A-

„CSUPA SZÍV CSAPAT” ÉLETFA PROGRAM ALAPKÉPZÉSE

Csupaszív Csapat

Július első vasárnapján szeretettel vártuk Életfa Program Alapképzésre a hallgatókat Hajdúböszörménybe.
Nagyon készültünk, mindig öröm számunkra, ha a 20 éves termék és a 14 éves csapatépítő tapasztalatunkat megoszthatjuk az új érdeklődőkkel.
Jó volt látni, hogy amikor a terembe léptek kicsit bátortalanul rácsodálkoztak, milyen szép helyen vártunk rájuk. Pár perc ismerkedés után jó hangulatban kezdtük meg az Életfa Program Alapképzést.

Az Életfa Himnusz éneklése közben egymás kezét megfogva érezni lehetett, ahogy oldódott a hangulat. András az Életfa Program bemutatását már egy pozitív, befogadó 16fős csoporttal kezdte meg. Öröm volt látni, ahogy jegyzeteltek, és érdeklődtek, itták az előadó minden szavát. Én úgy gondoltam, hogy dél felé közeledve majd lankad a figyelem… TévedtemTalán még jobban figyeltek, nagyon érdekelte őket a terméktapasztalat, amit megosztottunk egymással.

Én minden tudásom-tapasztalatom át akartam adni, kis titkokat, apró praktikákat árultam el a termékhasználattal kapcsolatba. Volt lehetőség a hallgatóknak is, hogy megosszák terméktapasztalatukat, amit örömmel adtak közre.

Egy nagyon jó hangulatú Életfa Program Alapképzés előadója voltam, amit köszönök Schmidt Ferenc igazgató úrnak, és köszönöm a hallgatóknak, hogy együtt működőek voltak velünk, előadókkal.

Balogh Andrásné, Csupa szív csapat, Értékesítési Igazgató, Életmód Tanácsadó

Olvassátok szeretettel a hallgatók gondolatait, érzéseit!

Köszönöm az Alapképzésen elhangzott tartalmas előadást! Jó volt hallani, mennyi embernek segítettek már a termékek.
Most próbálgatom őket és a családommal is próbáltatom. A saját tapasztalatom sokat fog számítani, hogyan tudom majd ajánlani az ismerőseimnek.

Üdvözlettel: VirágnéCsilla

Köszönöm a vasárnapi lelkiismeretes munkátokat, vendégszereteteteket! Megerősítettétek bizalmamat a termékek iránt. Fontos, hogy mindenki lehetőséget kapjon az egészséges, minőségi élethez, az általatok ajánlottak ennek megfelelnek. Jól éreztem magam a családias környezetben. Köszönöm a lehetőséget és szeretnék is élni vele! Jó egészséget, kitartó munkát és sok egészséges munkatársat, fogyasztót kívánok Nektek!

Üdvözlettel: Vilma

Köszönöm még egyszer a tartalmas, hasznos és szeretetteljes képzést! Ismétlőként  is nagyon élveztem, találkoztam új információkkal, megismerkedtem új emberekkel és nagyon szeretem az előadásaitok hangulatát.
Nagyon boldog vagyok, hogy 3 új üzlettársam is velem volt, biztos vagyok benne, hogy ők is hosszú távon terveznek, egy újabb lökést kaptak és nagyon sikeresek lesznek!

Köszönettel:Tóth Gyöngyi Erzsébet

Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy részt vehettem az Alapképzésen! Rendkívül jól felépített és színvonalas előadás volt. Látszott, hogy rengeteg munkátok van benne.
Minden újonnan csatlakozónak szívből ajánlanám ezt a képzést, hiszen megismerteti az Életfa rendszert, a Életfa Program alapjait, tanúsítványokat. Megtudjuk az Életfa múltját, a kezdeteket.
Nekem a képzés erőt, biztonságot adott a termékek másokkal való megismertetésében, hiszen személyes tapasztalatokra alapozva bővíthettem a termék ismeretemet. Számomra sokat jelentett a termékek kipróbálása. Mindenkinek csak hasznára válhat az Alapképzésen való részvétel.

Üdvözlettel: Nagyné Niki

P1250353Köszönjük a kedves fogadtatást és az élvezetes Alapképzést, nagyon örülök, hogy egy ceglédi munkatársammal ott lehettem!
De közben végig az járt a fejemben, hogy erre annak is el kellene jönnie, aki „csak” használni akarja a készítményeket.
Most is hallottam Tőletek olyan új terméktapasztalatot, amit még nem ismertem.
Bízom benne, hogy még több munkatárssal tudom megismertetni ezt a csodálatos Életfa Programot!

Köszönettel: Tihanyi Edit

Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a július 6-án megrendezett Életfa Program Alapképzésen!
Az első pozitív érzést a képzéssel kapcsolatban az váltotta ki bennem, amikor megérkeztem és nagyon kellemes, igényes környezetben szép számú érdeklődővel találkoztam. Már ettől nőtt a kíváncsiságom: vajon mit fogunk itt hallani, ami ennyi embert érdekel?

A tanfolyam végére megértettem. Közvetlen, barátias hangulatban, érthető és érdeklődést felkeltő előadásmóddal, jól felépített tájékoztatást kaphattunk Tőletek. Örülök, hogy úgy alakultak a dolgaim, hogy megismerhettelek Benneteket és bízom benne, hogy még jó néhány ilyen rendezvényen vehetek részt. Minden egyes termékismertetőt követően fellelkesedek, és alig várom, hogy megtapasztalhassam a pozitív hatásaikat, illetve jó szívvel ajánlhassam ismerőseimnek egészségük megóvása érdekében.
További munkátokhoz jó egészséget kívánok!

Köszönettel: Szabóné Marika

További képek: