Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

ÉLETFA MLM ALAPOK KÉPZÉS TONK EMILLEL

MLM Akademia

2016. augusztus 6-án Budapesten voltak csapattársaim az Életfa MLM Alapképzésen. Fogadjátok szeretettel beszámolójukat, érzéseiket és gondolataikat!

Szeretettel: Hegyi Gyöngyi

Nagyon vártam Tonk Emil MLM hálózatépítésről szóló üzleti előadását. Nagyon élvezetes volt, sokat tanultam tőle, és közben megismertem pár új, kedves munkatársamat is. Hamar eltelt a nap, szuper élményekkel gazdagodtam. Ahogy Emil mondta: "MLM - az élet egyeteme".

Klima Erika, Tata

Augusztus 6-án másodszor vettem részt a Tonk Emil által tartott képzésen. Ismét egy nagyszerű napot töltöttem el a többiekkel együtt. Szuper jó hangulatban, nagyon sokat tanultam megint, sok új információt kaptam annak ellenére, hogy egyszer már hallottam az előadást. Az ember mindig más élethelyzetben, más fejlődési, növekedési szakaszban tart éppen, így mindig hasznos, éppen hasznosítható tanácsokat kap Emiltől a képzésen.
Engem most az a tanácsa fogott meg legjobban, hogy minden nap udvariasan pár mondatban mondjuk el az ismerőseinknek (legyen éppen a boltos, benzinkutas, barátunk), hogy mivel foglalkozunk, és adjunk mellé névjegykártyát is. Hiszen így használ minket a névjegykártya, nem pedig úgy, ha a zsebünkben lapul. Megfogadom a javaslatát, én is alkalmazni fogom bátran ezentúl! Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy vegyen részt ezen a képzésen!

Bebesi Nóra, Tata

Ezen a képzésen nagyon sok jót hallottam, megerősítést kaptam, hogy jó helyen vagyok.
Számolni fogok mielőtt megszólalok és szponzoromat követve, őt másolva megyek tovább az úton, amit ő mutat nekem. Eddig néztem, most már látok. Köszönöm!

Mátyás Csilla, Miskolc

Élet/Mód magazin

emm

Kedves Életfások!

Igyekszünk a rohamosan változó, fejlődő világgal lépést tartani, hogy tudásunk, tájékozottságunk naprakész legyen. Célunk, hogy minél többféle lehetőséget találjunk ismereteink bővítésére, átadására az Életfa Programot már ismerőknek, és megmutatni azoknak, akik hasonlóan gondolkodnak, de még nem tették meg az első lépéseket egészségük, mindennapjaik jobbá tételének eléréséhez.

Az Életfa Program újabb „történelmi” fordulópontjához érkezett.

Partnerünk, az Abaúj TV saját készítésű Élet/Mód magazinjában hétről-hétre olyan érdekes témák kerülnek terítékre, amelyek nagyon sok mindenkit érintenek és érdekelnek. Lehet, hogy már mi is tanultunk, beszélgettünk egy-egy témáról, de biztosak vagyunk abban, hogy találsz benne új, hasznos információt. Netán más megközelítés révén is megerősíted tudásodat, tapasztalatodat.

Műsoraikat az ország egyre több pontján láthatjátok. Érdemes tehát követni a magazin adásait!

Melyek ezek?

Ünnepek utáni fogyókúra, testkontroll, évszak függő táplálkozás, népi- és természetgyógyászat, böjt, zsírégető mozgásformák, vitaminok és hiánybetegségek, mentális problémák és kezelésük, a hormonjainknak megfelelő táplálkozás, mozgásformák. Csak néhány téma abból, ami terítékre kerül a hetente vetített Élet/Mód magazinban, ahol szakemberekkel, orvosokkal, pszichiáterekkel, dietetikussal, sportolókkal beszélget az Élet/Mód magazin háziasszonya Lehner Henrietta és műsorvezető társa Varga Gyula, az Életfa Program hálózati vezetője.

Gyakorlati és praktikus tanácsok, bemutatók színesítik a negyven perces műsort, amelyet az Abaúj Televízió, illetve a Vajtó Produkció vadonatúj filmstúdiójában forgattak, illetve forgatnak. Az első néhány adás már műsorra is került, hogy aztán hetente térjen vissza aktuálisnál aktuálisabb témákkal.

Ha lemaradnál egy adásról, vagy szeretnéd többször is visszanézni, azt megteheted honlapunkon az alábbi elérhetőségen:

http://eletfaprogram.hu/index.php/mediaanyagok/videok

vagy a híradókhoz hasonlóan az Élet/Mód magazin youtube csatornáján.

Várjuk visszajelzésedet, véleményedet a műsorral kapcsolatban.

Várjuk ötleteidet, milyen témákat néznél, hallgatnál szívesen az Életfa Program küldetésével kapcsolatban, hiszen a megalapozott tudásunk egyik biztosítéka a folyamatos tájékozódás, tanulás.

Életfa Program

ALIG HISZEM EL: EGÉSZSÉGTERV TANÁCSADÓ LETTEM!

aheetl

Eleinte nem terveztem, hogy foglalkozok vele, mert nem igazán értek a számítógéphez. Aztán szponzorom, Szilágyi Ildikó bíztatott, és végül meg is győzött. Azt mondta, hogy ez nem kérdés, ha már a fiad vizsgázik, Te is meg tudod csinálni, és igaza volt!

A Preventissimo kérdőívek kitöltése nem okoz különösebb nehézséget, főleg egy kis gyakorlás után. 

A vizsga előtti vasárnap nálunk volt egy alaposabb felkészülés, ami nagyon jó hangulatban telt. És eljött a csütörtök, amikor is a Napsugár Csapatunkból öten vállaltuk a megmérettetést Debrecenből és Miskolcról. Nagyon örülök, hogy sikerült a vizsga, ami egy gyakorlati és egy szóbeli részből állt!

aheetl1

Boldoggá tesz, hogy segíthetek az embereknek az egészségügyi kockázati tényezők felmérésében a Preventissimo segítségével, a prevenció és terápia területén pedig a csodálatos termékeinkkel!

Gombosné Nagy Magdolna
Okleveles Egészségterv Tanácsadó
Napsugár Csapat

ŐK IS EGÉSZSÉGTERV TANÁCSADÓK LESZNEK

oietl

Egy nagyon kellemes, vizsgára való felkészülős estére gyűltünk össze Gombosné Magdi gyönyörű otthonában Csapatom legközelebbi Egészségterv Tanácsadóival: Feketéné dr. Pál Ilonával, Gombosné Magdival, Gombos Péterrel és Kozma Erikával.

Az est különlegessége az volt, hogy online velünk volt Halászné Ildikó is Fehérgyarmatról, Demeter Enikő csapatából!

Enikő, Csapatunk Preventissimo felelőse telefonon, head set-en tartotta vele a kapcsolatot, így tanítva őt is, és a debreceni Csapatot is.

Átismételtük az elméletet, élesben „szűrtünk”, egészségtervet készítettünk, majd a jól végzett munka végeztével kellemes beszélgetéssel zártuk az estét.

Csapatunk legfiatalabb aktív tagja, Gombos Péter így élte meg ezt a mai nagyszerű közös alkalmat:

„A Preventissimo vizsgára való felkészülés örömteli hangulatban telt, mint általában minden, ami a Napsugár csapattal és az Életfa Programmal kapcsolatos. Volt itt tanulás, új ismeretek és sok nevetés is. Nagyon jól éreztem magam és még sok ilyen szép pillanatot szeretnék megélni a csapatommal!”

Mi így készültünk, és így várjuk a vizsga napját, május 12-t!

Szilágyi Ildikó és Napsugarai
20 9 519 908

EGÉSZSÉGTERV TANÁCSADÓ LETTEM!

HM2Életfa Programunk sokszínűségét bizonyítja az egy éve aktívan jelenlévő PREVENTISSIMO program.
E program egy online kockázatelemző kérdőív rendszer, ami neves kutatók és szakemberek közreműködésével jött létre.
Munkánk során Hegyi Zsolt vezetett be e program kiaknázatlan lehetőségeinek tárházába. Lehetőségünk volt Tőle tanulni a Vezető Képzőkön és az Igazgatói Találkozókon.
Szponzorunk, Hegyi Gyöngyi 2015 februárjában a vezetői találkozón gyakorlatban is tájékoztatást nyújtott a Preventissimoról, majd elkezdtük mindennapi munkánkba beépíteni.
Októbertől egy tudáspróba keretén belül gyakorlati és elméleti kérdésekre sikeresen válaszolva tanúsítvánnyal ismerték el tudásunkat.
Magyarországon az első 10 ember között kaptam meg ezt a csodálatos és jövőbeni eredményt mutató Egészségterv tanácsadói címet!
Ezúton is köszönöm a lehetőséget Schmidt Ferenc Igazgató Úrnak, Hegyi Zsolt projektvezetőnek és szponzoromnak, Hegyi Gyöngyinek!
Célom, hogy minél több munkatársam kövessen és sikeresen adjon számot tudásáról a Preventissimo Projektben. Mindezt beépítve a mindennapokba minél több családhoz jussunk el ezzel a kockázatelemző programmal!

Ismerkedj meg Te is a Preventissimoval, hidd el megéri!

Szeretettel:
Hegyiné Gyöngyi
Életvezetési Tanácsadó
70/7084437

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok