Dihen Károly Shotokan Karate Egyesület, Hajdúszoboszló
- Kategória: Mozgás
- Találatok: 6588
Kedves Ismerőseim!
Most nem meghívót vagy aktuális akcióról beszámolót csatoltam levelemhez, hanem egy különleges "termékreferenciát", melyből megtudhatjátok, mivel is lehet még a termékek mellett az egészségünket megőrizni. Hiszen tudjátok, a megelőzés milyen fontos! Segítségemre volt ebben kis családom, fogadjátok szeretettel!
Dihenné Marika
Dihen Károly: A mai rohanó világban számunkra, mint egy „mentsvár” van jelen a sport
www.hbsport.hu
Állósorban balról hatodik - Dihen Károly 3.dan vezetőedző
A hajdúszoboszlói Shotokan Karate Egyesület vezetője Dihen Károly 3. danos mester, 24 éve él házasságban. Feleségével együtt három gyermeküket nevelik, akik még tanulnak és karatéznak is. Manapság három gyermek tanulása és sportolása, komoly kihívás elé állíthatja a szülőket.Hogyan csinálják? Nos, a karate mester megosztotta velünk tapasztalatukat.
A sport, mint életforma
A tradicionális shotokan karatét gyakorlom 25 éve és már oktatom is, ill. versenyeken bíráskodom. - kezdi tapasztalatát Dihen Károly. Az évek folyamán a sport a mindennapjaimmá vált, megszerettem és egy életformaként kezelem. A mai rohanó világban számunkra, mint egy „mentsvár” van jelen a sport. Mivel életformánkká vált nem csak edzéseken tudunk kikapcsolódni, ellazulni, szellemileg és testileg is felfrissülni.
Dihen Károly:
Az én elvem, hogy ne az állandó éremszerzés legyen a cél. Inkább azt szeretném elérni, hogy mindenki legalább 60 éves koráig vagy még tovább is tudjon sportolni.
Vallom, hogy a gyerekeket minél hamarabb rá kell szoktatni a rendszeres sportra és meg kell velük szerettetni a mozgást. Ebben nekünk felnőtteknek fontos szerepünk van. Így felnőtt korukban gondolkodásban, helyzetfelismerésben, állóképességben, kitartásban, szorgalomban is jobbak lesznek és magabiztosságra fognak törekedni. Az aktív mozgással egy harmonikusabb életmódot alakíthatunk ill. alakíthatnak ki.
Minden gyerek karatézik
A családunkban minden gyerek karatézik. Legidősebb fiam, ifj. Dihen Károly 23 éves, 2 dan fokozatú, lányom Réka 21 éves, 1 danos és Balázs fiam 13 éves 2 kyu fokozatú, barna öves.
Beleszülettek ebbe az életformába, a karatéba és a sportba, mindhármuk 6 éves koruk óta karatéznak. A két nagyobb egyetemre jár, Karcsi Debrecenben az Egyetem vegyész szakán már a mesterdiplomáját szerzi, Réka Budapesten az ELTE-n másodéves germanisztika szakon, Balázs hetedikes. Mind a hárman nagyon jól tanulnak, össze tudják egyeztetni az edzéseket a tanulással, bár nem könnyű.
Nagyon sok versenyen szerepeltek már eredményesen:
- IPPON SHOBU Diák Olompia 1 hely
- Országos Bajnokságok 1-2-3 hely
- Európa Kupa 1-2-3 hely
- Világbajnokság 6-8 hely
- regionális és meghívásos versenyek 1-2-3 hely
A sport szeretete
A sport szeretetét, a karate megismerését és életformaként való elfogadását valószínűleg az én kitartásomnak köszönhetik, mivel már kicsi koruk óta foglalkozom velük és próbálom a helyes utat megmutatni nekik. Természetesnek vették, hogy sportolni jó és fontos, az egészségmegőrzésben pedig elengedhetetlen.
A szülők feladata és felelőssége a szakszerű edző mellett, a gyerekek mozgáskultúrájának fejlesztése. A mozgás igény, egy inger. Aki sokat mozog, annak hiányzik a sport egy idő után.
A gyerekeim már önállóan, maguktól is mozognak, tehát ha nem nyüstölöm Őket, akkor is sportolnak. Fociznak, úsznak, futnak… Büszke vagyok kitartásukra, elfogadásukra, eredményeikre.
Én jómagam azt vallom, hogy mindegy mit sportol valaki, csak csinálja azt. Az iskola és a sport megférnek egymás mellett, bár általános iskolában egyszerűbb megoldani, mint közép- vagy felsőoktatásban, de nem lehetetlen, ha az időt jól osztjuk be. Előfordul néha, hogy munkából vagy az iskolából kell rohanni edzésre, ami nem ideális, de valahogy megoldható. Sokszor lemondással is jár, pl. nem mehetsz bulizni, moziba a haverokkal –ez az igazság.
A sport, mint cél? – a mi sportunk a shotokan karate, az a sportág, amiben nagyon nehéz folyamatosan eredményt elérni. Tehát értem ez alatt, hogy valaki pl. sokszoros győztes, bajnok legyen, nagyon sok munka és kitartás kell.
Ahogy a shotokan karate elve mondja: nem csak a győzelem vagy a vereség eldöntése a cél, hanem a gyakorlatok tökéletesítése, a jellem, szorgalom, kitartás fejlesztése.
Összegezve: a sportolás sok kitartással és lemondással jár, de nagyon sok örömet, jó csapatot, barátokat és egészséget szerezhetünk.
Ép testben, ép lélek- tartja a mondás. Ezt kívánom mindenkinek. - zárja szavait Dihen Károly edző, családapa.
Köszönjük az interjút, és a továbbiakban is sok sikert kívánunk a család minden tagjának!
Forrás: hbsport.hu