Jelentés a csúcsról
- Kategória: Mozgás
- Találatok: 5139
FESZÜLTSÉG
Rajt előtt. Ideges vagyok. A kilencszeres New York City Marathon győztes norvég futónő Grete Waitz egyszer azt mondta: "Mind győztesek vagyunk. Mindenki ugyan azzal az érzéssel áll rajthoz: idegesen, aggodva, feszülten.” Jó lenne indulni már!
LAZASÁG
A tapasztalt futótársam, Gáti Levente, akinek ez a negyedik Jungfrau maratonja, megnyugtat és jó tanácsokkal lát el. Nem szabad túl erősen kezdeni, nem a táv első felében kell megnyerni a versenyt. Nem jó fáradtan érkezni a 25,5 km-es ponthoz, ahol az első durva emelkedő kezdődik. Így is lesz, lazán, de energetikusan indulok fölfelé a meredek hegyoldalán. Sok lihegő embert hagyok magam mögött.
MOSOLY
Amikor felérek a népszerű sí központra, Wengenre, rengeteg ember fogad, hangosan drukkolnak, kolompolnak, keresztnevemen szólítanak. Visszamosolygok. Ránézek az órára, amikor a 30 km-es tábla mellett elfutok. Jól állok, nem vagyok fáradt, már tudom, hogy menni fog. Leventének igaza volt, ha jó lelki állapotban érsz fel ide, nyert ügyed van. Mosolyogva olvasom az út mellett kitett biztató táblát: “Most kezdődik az igazi zsírégetés”.
NYUGALOM
35 km. Már érzem a combomban a sok emelkedést, de nem vészes. Érzem, hogy otthon nagyon drukkolnak nekem! Ez erőt ad. Teljesen megnyugszom, élvezem a futást, a gyönyörű tájat.
JÓKEDV
40,8 km, 2200 méter, a pálya legmagasabb pontján vagyok. Eddig 1829 métert emelkedtem. Innentől lejt a pálya. Eleinte meredeken, amit a combomban lehet érezni, utána finoman lejt, lehet szedni a lábakat. Már látom a célt.
Megérkeztem!
Lund Ove
U.i.
KÖSZÖNET
Köszönet azért a minőségért és biztonságért, amit a Just-Nahrin készítményektől kaptam a felkészülés és a verseny folyamán.
KÖVETKEZTETÉS
Arra jöttem rá, hogy amikor nem félszívvel készülsz, amikor nem félvállról veszed a feladatodat, hanem végig betartod a tervedet, lépésről lépésre teljesíted a hetekre, napokra lebontott feladatokat, végig a szemed előtt tartva a célt,biztos hogy révbe érsz. És utána jöhet a következő kihívás.