„MENJÜNK” SZÍNHÁZBA!
- Írta: Berecz Ildikó
- Kategória: Kultúra
- Találatok: 1864
2019-ben új időszámítás kezdődött számunkra. Pandémia előtti-, alatti és - remélhetőleg nem is olyan sokára - utáni időszakról beszélhetünk immár.
Ezt megelőzően 2017-18-ban az Életfa Program tagjai közül többünknek volt alkalma közösen megnézni különböző színházi előadásokat, az ország több városában. Ezek egyike volt a Segítség, megnősültem! című darab, ami az Életfa Program támogatásával valósult meg. Láthattuk Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Tatán, Tokodaltárón egyaránt.
Most, amikor nem mehetünk el a színházba, lehetőségünk van online darabokat megnézni.
A Házasság hete és Valentin Nap alkalmából Pindroch Csaba Jászai díjas színművész, az Életfa Program kultúra követe, intenzív színházi élményt- és garantált szórakozást biztosít nekünk a több mint 150 teltházas színpadi előadást megért darab online bemutatójával.
A darab - tuti anyós-após jártasságival rendelkező - szerzője ismert krimi író. Sebestyén Elemérnek Anthony Grey1, illetve Sebes T. Antal2 néven jelentek meg művei. Védjegye, hogy minden könyvébe belecsempészi élete olyan eseményét is, ami valóságban megtörtént vele. A történet főhőse Anti, aki egy barátja közelgő esküvője kapcsán visszaemlékezik saját házasságának stációira, hogyan kényszerül(t) arra, hogy megvívja a maga apró csatáit szerető nejével és rokonaival, valamint az élettel. Ezt olyan csomagolásban teszi, hogy érezzük/értjük, hogy a teremtés koronái tulajdonképpen folyamatosan másodhegedűsök a női praktikákat (sokszor sportszerűtlenül) alkalmazó párjuk oldalán.
A házassághoz mindenki ért, vagy azért mert jól csinálja, vagy azért mert elrontotta.
Ezért (is) ragad magával a darab könnyed hangulata, az előadott szituációk ismerősek, a jól ismert helyzetek nagy adag humorérzékkel vannak tálalva. Felfogható jószándékú útmutatónak egy legénybúcsúra, vagy egyfajta „fiamnak mondom, menyem is értse” „Hogyan éljük túl a házasságot” tanács sorozatnak.
Egy interjúban az alábbiakat mondta a darabról Pindroch Csaba:
„Bár tele van csípős megjegyzésekkel és humoros szituációkkal, mégis olyan ez a darab, mint egy szerelmi vallomás. Üzenet tőlem személyesen a feleségemnek, továbbá minden férfitól valamennyi nőnek, köszönetképpen azért a fontos, hihetetlenül boldogító, de olykor végtelenül bosszantó és így rengeteg humorforrást adó csodálatos emberi kapcsolatért, amit úgy hívunk, hogy házasság. Mert a házasság nem diploma, hanem iskola... (Van mit tanulni!...) ”
Valóban!
Ezért ajánlom jó szívvel az előadás megtekintését! (Különösen, ha valaki még nem találta ki mit adjon szerettének Valentin napra…. Vegyen páros jegyet, vigye el kanapé/fotel színházba!)
Pilisszentiván, 2021.02.11.
Szeretettel
Berecz Ildikó
Honismereti- és Kultúra team vezetője
Segítség, megnősültem! Életfa Program Produkció előadása
Író: Sebestyén Elemér
Rendező: Radnai Márk
Előadó: Pindroch Csaba
Az előadások kezdete: 19.00 óra
Előadások megtekinthetők:
2021. február 13. - 2021. február 21.
Jegyárak:
egy fő részére : 3.690,-Ft,
páros jegy : 6.200,-Ft
Az előadás időtartama: 80 perc
Jegyek vásárolhatók:
https://www.jegy.hu/program/segitseg-megnosultem-107128
vagy a
Ha könyvet (is) szeretnéd elolvasni, innen letölthető:
https://sites.google.com/site/smarsiodoni/segitseg-megnosueltem-szbhk
Az Életfa Program honlapján itt olvashatsz róla:
https://eletfaprogram.hu/index.php/kultura/2930-gratulalunk-eletfa-szineszunknek-pindroch-csabanak
1Véres kaland Miamiban (1989), Az őrült kísértet (1990), A Halálmester (1990), A kommandós háborúja (1991), …És elszabadul a pokol! (1991), Kung-fu életre-halálra (1992), Próbáld meg túlélni! (1993), A Kobraisten bosszúja (1997), Halálmester (II.kiadás) (2000), Buddha Könnye (2001), Sattarani a gyűlölet istene (2001), Kung-fu életre-halálra (II.kiadás) (2002), Kobraisten bosszúja (II. kiadás) (2003),.…És elszabadul a pokol! (II. kiadás) (2004), A cápa szájában, avagy Próbáld meg túlélni! (II. kiadás) (2004), Az őrült kísértet (II.kiadás) (2006), AMOK avagy a fejvadász éjszakája (2012), Kalózkeringő (2012), és 61 egyéb mű.
2Sebes T. Antal álnéven ez idáig egy könyve jelent meg Segítség! Megnősültem! címmel.