Logo

KONFERENCIA HÁZIASSZONYI SZEMMEL

Hegyi Gyongyi konferencia haziasszonya

2015. február 21-én gyönyörű napra ébredtünk, hiszen ünnepelni mentünk Budapestre a CEU rendezvényközpontba.

Mi volt ott?
Az Életfa Program első országos rendezvénye.

Miért volt ünnepi ez a nap?
Az Életfa Program 2015-ben ünnepli 15. születésnapját és e rendezvény az első volt ebben az ünnepi fényben!

Reggel párommal korábban érkeztünk, mint a konferencia résztvevői, a cég dolgozói szorgosan dolgoztak és készítették elő a helyszínt.

Majd megérkeztek az "első fecskék" a Delfin csapatból, érdeklődő tekintetük és várakozással teli arcuk örömet varázsolt körénk.

Negyed 10-kor következett Nekem, mint háziasszonynak egy megbeszélés Igazgató Úrral és Szarka Laura marketing vezetővel, ahol a részleteket tisztázva tudtuk, hogy ez egy fantasztikus nap lesz!

10.00 órakor kezdetét vette a konferencia! Az Életfa Himnusz eléneklése után, ahogy felmentem a színpadra csodálatos érzés volt végignézni a termen.

Mosolygós arcú, élénk tekintetű Életfások néztek rám, és várták a nap ragyogó minőségű előadóit!

A teremben uralkodó hangulat leírhatatlan volt, amikor Igazgató Urat szólítottam a színpadra. Megtudhattuk Tőle, hogy miért lesz a 2015-ös évünk Aranyév, és hogy hogyan kezdjük a mindennapunkat a mi aranyóránkkal.

Ilya Malikov, a Just International AG vezetője termékbevezető előadását lejegyzetelve feltárult a titok, miért is egyedi a Just for Men férfivonala!

Acél Anna Kazinczy-díjas bemondótól gyakorlati útmutatást kaptunk az új minőségi sminklemosó használatáról, amit hazaérve ki is próbáltam. VARÁZSLAT volt! Egy vattapamacs, egy pár csepp sminklemosó és csak hozzáérintem a szememhez. Pár másodperc és már le is jött az alapozó és a spirál - dörzsölés, szembe kerülés nélkül! Imádom! Ez a termék szintén életem részévé vált!

Volt mozgás Szabó Tomival, kultúra szirom Verebes Lindával és Pindroch Csabával, séta a Just varázskertjében dr. Dacko Natasával és sikertörténet Rigó Évától.

Jutalmazások, versenyeredmények az elvégzett eredményes munkáért!

Itt érdemes tervezni, célt kitűzni, dolgozni és nyerni! Az ember elismerés nélkül, olyan, mint a virág víz nélkül!

Örülök, hogy velem együtt részese voltál ünnepünknek, és ha véletlenül nem tudtál velem lenni e csodás napon, áprilisban gyere közénk és te is megtapasztalhatod e varázslatot, amit az aranycsapat szór Rád!

Hegyi Gyöngyi
A Just Országos Konferencia Háziasszonya

További képek:

jns konf 67 bp-090-150221_web.JPG jns konf 67 bp-312-150221_web.JPG jns konf 67 bp-742-150221_web.JPG

jns konf 67 bp-932-150221_web 2.JPG

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.