Logo

FÜRDŐ KALAUZ: ALKALIKUS VIZEK

 furdokalauz

A gyógy- és ásványvíz fogalmát először az 1929-es ún. fürdőtörvényben különböztették meg és foglalták írásba, ez a meghatározás volt érvényben hazánkban 2004-ig1.
Az ásványvíz literenként legalább 1000mg, a talajrétegen keresztül szivárgó, kőzetekből kioldott ásványi anyagot kell tartalmaznia.
A gyógyvíz pedig olyan ásványvíz, amely vegyi összetétele és fizikai tulajdonságai következtében gyógyító hatású.
Az új szabályozás már nem tér ki a minimális ásványianyag-tartalomra.

Alkalikus gyógyvíznek nevezzük a szódabikarbóna, tehát főképp nátrium- és hidrokarbonát-ionokat, tartalmazó vizeket. Az alkalikus vizek terápiás felhasználásában régóta jelentős helyet foglal el az ivókúra, mert az ásványvíz tulajdonságai jó savlekötők. Ezért felhasználásuk elsődleges területe a savtúltengéses gyomor- és bélhurut, emésztő szervi fekélyek, valamint a légúti huruttal járó betegségek.
Az alkalikus vizek alkalmazása megkísérelhető azokban az esetekben is, amikor rejtett- vagy megnyilvánult elsavasodás (acidózis) áll fenn. Cukorbetegségben látens acidózis gyanúja esetén, de kifejlődött acidózisban is eredményesen alkalmazzák az alkalikus vizeket, egyéb kezeléssel egybekapcsolva. Kutatások eredményei azt mutatják, hogy cukorbetegségben csökkent az inzulinigény alkalikus gyógyvíz fogyasztása esetén.
Nem mindegy, hogy mikor fogyasztjuk az alkalikus ásványvizet!
Étkezés közben fogyasztva ugyanis közömbösítő hatása csak rövid ideig tart, mivel a táplálék hatására ismét fokozódik a savtermelés. Amennyiben étkezés előtt viszünk a szervezetbe, akkor az üres gyomorból gyorsan a bélbe kerül és gátolja a gyomornedv-elválasztást. Állatkísérletekkel és emberen végzett vizsgálatokkal igazolták, hogy a táplálékkal együtt fogyasztott nátrium-hidrogén-karbonát után fokozódik a gyomorsavtermelés, az étkezés előtt 1 órával elfogyasztott nátrium-hidrogén-karbonát hatására viszont csökken.
A savtúltengésben szenvedő betegek tehát éhgyomorra, illetve az egyes étkezések közti idő alatt fogyasszák a napi gyógyvíz mennyiségét (2–3 dl), több kis részletben, azaz néhány kortyot egy-egy alkalommal. A fekélybetegségek kezelésében is jó hatású az ilyen kúra.
Az alkalizáló hatás megmutatkozik a vizelet pH-jának lúgos irányban történő változásában, ami kedvező a húgysavas sók oldásánál, de nemkívánatos a karbonát- és foszfátkövek kicsapódásának veszélye esetén.
Az alkalikus gyógyvizek nyálkaoldó tulajdonságuk miatt  hatásosak a gyulladásos gyomor-, és bélrendszeri kórképek egy részében is, főleg a sok nyálkát termelő betegségekben, de felhasználhatók a savhiányos gyomorhurutok kezelésében is nyálkaoldó képességük, valamint a bennük levő szénsav savtermelést fokozó hatása miatt. Előnyösen befolyásolják az ún. diszpepsziás2 panaszokat is, főleg ha savtúltermeléssel kapcsolatosak (émelygés, hányinger, puffadás, teltségérzet, tompa gyomortáji nyomás), nem bizonyított azonban a hatásuk epeút-, epehólyag megbetegedések tüneteinek enyhítésében.
Egyes adatok azt bizonyítják, hogy a húgysav anyagcserét befolyásolva fokozzák a húgysavkiválasztást, emiatt kedvező gyógyhatásra lehet számítani köszvény ellen alkalmazva.
A hörgők idült megbetegedéseiben is jótékony hatásúak ezek a vizek, ivókúraként és/vagy inhalálva.
Nyálkaoldó tulajdonsága az idült húgyúti gyulladások esetében ülő fürdőként is alkalmazható, de ellenjavallt coli-baktérium okozta fertőzésben, mert e kórokozó szaporodásához a lúgos közeg kedvező feltételeket teremt.
Legismertebb alkalikus gyógyvíz hazánkban a bükkszéki, mely a világon egyedülálló, igen magas oldott anyag tartalmú (22.989 mg/l), 40 °C hőmérsékletű gyógyvíz, de található Kisterenyén, Nagyszénáson, Túrkevén, Békésen, Szolnokon, Tótkomlóson, Gyopárosfürdőn, Gyulán és Makón is. Alkalikus savanyúvíz (alkáli-hidrogén-karbonátos) van Balfon, Fonyódon, Parádon és Szécsényben.

Addig amíg nem jutunk el egy alkalikus gyógyfürdőbe, vegyük igénybe otthonunkban külsőleg a Just nyújtotta bázikus fürdő olajok (a héten akcióban!) bázikus-, ozmotikus hatását, mert valóban méregtelenítenek.  

Ugyanakkor belsőleg ne feledkezzünk meg a Basicoról, mely a lúgosítás terén utolérhetetlen. Légutak egészségét Kakukkfű krémmel, Eucasollal és 31-es Gyógynövényolajjal és illóolajainkkal őrizhetjük meg, vagy állíthatjuk helyre.

furdokalauz 3

Mert ahogy John Wanamaker írta:
,,Aki nem talál időt a pihenésre, előbb vagy utóbb arra kényszerül, hogy időt találjon a betegségre.''

Pilisszentiván, 2016. Jégbontó hava 17.

Szeretettel:
Berecz Ildikó


[1]  Európai Unióhoz való csatlakozás után, az EU irányelvek, meghatározások a mérvadóak.

[2] A diszpepszia szó szerinti fordításban „rossz emésztést” jelent, de tulajdonképpen egy rossz közérzetet okozó, étkezés után jelentkező, felső hasi feszüléssel, puffadással, teltségérzéssel, émelygéssel stb. járó emésztőrendszeri probléma. Funkcionális diszpepsziáról akkor beszélünk, ha a probléma hátterében szervi megbetegedés nem bizonyítható. A lakosság 30-40%-a szenved diszpepsziás panaszoktól, ezért is kell odafigyelni rá, valamint azért mert sokszor súlyos betegségek korai figyelmeztető jele lehet. Ezért nagyon fontos, hogy az öngyógyszerezés helyett panaszainkkal kezelő-orvosunkhoz forduljunk, aki eldönti, mi áll a panaszok hátterében, megfelelő kezelést vagy további kivizsgálást javasol. 

forrás:

Erdős József: Magyar fürdő- kalauz 1911. Tata
http://egeszsegturizmus.itthon.hu/gyogyfurdok
http://www.bukkszekfurdo.hu/a_salvus_gyogyviz
http://www.origo.hu/egeszseg/20130717-gyogyfurdo-gyogyviz-asvanyi-anyagok-ivokura.html
http://preventissimo.hu/tudastar/cikk/276

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.