Logo

JUST-NAHRIN SEGÍTSÉG A NYÁRRA!

gy vers

Kedves Gyerek Klubos!

Az utóbbi hetekben szabadon, úgy is mondhatnánk, hogy szülői engedéllyel használhattad okos eszközeidet, telefonodat, tabletedet, számítógépedet, Ipadot stb. Rengeteg alkalmazást megismerhettél az online oktatás/online tanulás keretében. Végre itt a nyár! Itt a szünidő!

Most olyan játékra hívunk, ahol arra bíztatunk, hogy bátran használd a saját eszközeidet és a FANTÁZIÁDAT!

Bizonyára emlékszel a „2020 Életfa Program Gyerek Csapata” elnevezésű versenyünkre, hiszen többször is invitáltunk, hogy gyere, versenyezz velünk! A csapatok már izgatottan tervezik, készítik a III. negyedéves versenyfeladatukat.

Most Téged is erre invitálunk! A versenyünk nem titkolt célja, hogy ne felejts el minket, amiért nem találkozhatunk. A nyaralás, a kirándulás ideje van, amihez a jó idő is megérkezett. A Just és a Nahrin termékek pedig eddig is a rendelkezésedre álltak. Ebben a negyedévben egyéni pályaműveket is várunk. A beküldők között pedig minden hónapban értékes ajándékokat sorsolunk ki!

Nem kell csapat, nem kell egyeztetned senkivel, csak elkészíteni és elküldeni a pályaművedet!
Akár többet is, hiszen havonta bekerülhetsz a sorsolásba!
A téma mi is lehetne más: Just-Nahrin segítség a nyárra! (mit viszek magammal nyaralni?)

Egy témát akár több módon is feldolgozhatsz videók, fotók, képek, prezentációk formájában.

A szabadon választott audiovizuális alkotásodat várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre, neved és életkorod megjelölésével. Ne felejts el címet is adni a munkádnak!

Beküldési határidő: 2020. szeptember 30.

A beérkezett alkotásokat online felületeinken is megjelentetjük!

Gyere és játssz velünk!
Gyermek Team

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.