Logo

„2020 ÉLETFA PROGRAM GYEREKCSAPATA”

versenykiíráshoz

1.200.000,-Ft nyeremény!

OKOS GYEREK-OKOS ESZKÖZT-OKOSAN!

Ebben az évben is meghirdetjük egész éves csapatversenyünket – nem csak a mozgás jegyében!

Szeretnétek a csapatotoknak, osztályotoknak egy kis zsebpénzt, vagy kiegészítést az osztálykirándulásra, bulira, táborozásra? Akkor rajta! Jelentkezzetek, mert az év nyertes Gyerekcsapata 2021-ben 100.000.-Ft-ot tudhat magáénak minden hónapban! Tehát összesen 1.200.000.- Ft nyereményt kaphat a csapat és 1évig lehet tulajdonosa a Vándorkupának!

A verseny célja a csapatok alkotókészségének fejlesztése. A saját ötleteitek megvalósítása okos eszközök segítségével - videók, fotók, képek, prezentációk audiovizuális megjelenítése.

A verseny két részből áll:

  1. A fent említett audiovizuális alkotások beküldése negyedévente az adott témában a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímre. Egy témában több pályamű is beküldhető, a szakmai zsűri által megítélt legmagasabb pontszám számít majd bele a versenysorozatba.
  2. A csapatversenyek fordulóit a rendezvényeinken szervezzük meg, melynek időpontjai:

A versenyre 5-10 fős csapatok jelentkezését várjuk! A csapat összefogásához (legalább) egy felnőtt kapcsolattartót, kísérőt kérünk!

A versenyben egyéni pontokat is lehet gyűjteni, ami a versenyző csapattagok révén összeadódik. Már a nevezés is pontokat érhet! Találó csapatneved biztosan plusz pontot ér!

START: 2020. február 15-én, a 87. Életfa Konferencia ideje alatt!

Eredményhirdetés: 2020. november 21-én.

Jelentkezést folyamatosan elfogadunk, de aki később kapcsolódik be a játékba, kisebb eséllyel tudhatja magáénak az 1.200.000.- Ft FŐNYEREMÉNYT! Tehát kezdd el szervezni a csapatodat, versenyezzetek velünk az idén, hogy a nyereményből jövőre együtt valósítsátok meg közös bulitokat!

NEVEZÉSRE FEL! 
Teendők:

„TE HOGYAN VÉDED A KÖRNYEZETED?”

A csapatok összeállításánál figyeljetek arra, hogy a versenyeknek elméleti és gyakorlati része is lesz!

Várjuk jelentkezéseteket!

Gyermek Team

Ui: a verseny jelentkezési lapja letölthető ide kattintva: https://bit.ly/2SbGS4p

 

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.