Logo

Tábor 2019

gyt2019 ny

10 évesek lettünk, és az eltelt évtized alatt mindvégig a család, a családok egészségét tartottuk szem előtt.

Ezen belül is fontosak – talán a legfontosabbak szemünk fényei a gyermekek!

Szakembereink, kollégáink, barátaink, támogatóink együttműködésével megtaláltuk nekik is a megfelelő helyet az Életfa Gyerek Klubban!

Elindult a mozgás és a gyerek programunk, számtalan túrán, sport rendezvényen vettünk részt. És persze megszerveztük Komáromban az I. Életfa Gyerek Tábort. További nyolc táborunknak pedig Beregdaróc ad-adott otthont. Ez a tábor csak a miénk volt, és az is maradt. Ez a tábor maga a Just és Nahrin, illetve igazán családias, ez a tábor más, mint az összes többi: hiszen ez Életfás!

Nem lesz ez idén sem másként, folytatjuk az előző évek hagyományait.

Tesszük ezt idén kicsit másképpen, emlékezve közben az elrohanó évekre, az első és remélhetőleg nem utolsó barátainkra…

Az előző gyerek programok, rendezvények hangulatát idézzük fel honlapunkon, keresd a https://eletfaprogram.hu/index.php/gyerek oldalon a gyerek sziromban!

2019-ben két Életfa Gyerek Táborban is szeretnénk ünnepelni, jubilálni! Vidáman, változatos szórakoztató ajánlatokkal, színes programokkal, és a már ismert táborvezetőkkel várjuk jelentkezéseteket!

Jelentkezési lap: https://eletfaprogram.hu/index.php/letoltesek/send/7-eletfa-gyerek-tabor/2616-gyerek-tabor-jelentkezesi-lap-2019

Gyermek Team

gyt2019gyt2019 1

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.