Logo

A 2018-as év első Gyerekprogramja

2018gyp

Köszönöm azt a csodás napot, amit a Gyerek Klub tagjaival tölthettem a 2018-as év első Életfa konferenciáján.

Izgalommal készültem, hiszen ez volt az első alkalom, amikor kirándulni vittük a gyerekeket. Köszönöm ezt a remek ötletet, mert ez mindnyájunknak új kihívást jelentett. A gyerekeknek is, mert figyelniük, segíteniük kellett egymást a Hősök terén és a Vajdahunyad vár udvarán tett séta alatt is. Nem beszélve a sok látnivalóról, amelyek néhányuknak most adatott meg először.

2018gyp 1

Visszatérve a CEU Konferenciaközpontba már várt minket az ebéd. Szerintem most több szendvics fogyott, mint máskor, köszönhetően a friss levegőnek is.

Ebéd után gipszből kiöntött álarcokat díszítettünk sok- sok színű akryl festékkel és mindennel, ami csillog! A maszkokért Vargáné Marikát és az Őt segítőket illeti köszönet. Amikor a hangulat már kezdett tetőfokára hágni, akkor divatbemutatón vettünk részt. Azokat a ruhákat mutatták be a gyerekek, amelyekben jól érzik magukat, vagy valamiért különlegesek tulajdonosaik számára. A konferencia végéhez közeledve vidám hangulatban vonultunk fel a színpadra, ahol a felnőttekkel együtt hallgattuk meg Mirella meséit.

Köszönöm a szülőknek, amiért ismét megbíztak bennünk és elhozták gyermekeiket a klubba. A köszönöm megilleti Schmidt Ferenc igazgató urat is, aki rendszeresen biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a gyerekek nyugodtan, biztonságban és élményekkel gazdagodva tölthessék el azt az időt, amíg a szüleik a konferencián vannak. Köszönöm Vargáné Marikának és Gálné Tóth Anitának a segítségét, amelyet az egész nap folyamán mindnyájan tapasztalhattunk.

Kecskés Elekné Ildikó
A tatai Delfin csapat és a Gyermek Team tagja
0670/770-4622

Ha lemaradtatok erről a tartalmas és kellemes napról, itt megnézhetitek a legjobb pillanatokat: http://www.eletfaprogram.hu/index.php/mediaanyagok/foto/lxxix-konferencia-gyerekklub

 

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.